Kicsit kínos helyzetben vagyok, bevallom, mert én mint zentai, nem láthattam a városnapra készült és nemrég bemutatott új rockoperát. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, hogy immár több mint tíz esztendeje nem élek otthon, Budapestről hazajutnom pedig nem mindig úgy és akkor adatik meg, amikor épp kedvem lenne, vagy éppenséggel az érdeklődésem, a kíváncsiságom azt diktálná. Tehát nem láttam a Zenta, 1697 című rockoperát, sőt, a zenéjét sem hallottam, ehhez a részéhez tehát nem szólhatok, egyelőre nem is akarok hozzászólni…
Mindezek ellenére igen nagy érdeklődéssel kísértem a rockopera készítése körüli fejleményeket, eseményeket, híreszteléseket és valódi híradásokat is – napi szinten, mintha otthon és mintha a részese lennék 🙂 –, s éppen ezért kihasználom most gyorsan az alkalmat arra is, hogy ezúton gratuláljak mindenkinek, aki részt vett egy ilyen grandiózus, nagy produkció létrehozásában!
Egészen más kérdés azonban, hogy a rockopera „sajtóvisszhangja” épp elég okot adott a bosszankodásra. Nem fér ugyanis a fejembe, hogy ha valaki belevág egy ekkora vállalkozásba, akkor miért nyilatkozik mégis éppen mindenről, ami – úgymond – spontán, véletlenszerűen szembejön vele. Miért beszél olyan dolgokról egy alkotó, amelyekről – minden jel szerint – fogalma sincs?
Először a Magyar Távirati Iroda szeptember 7-i tudósításában találkoztam felettébb bosszantó hülyeségekkel. Akkor azt írták: „Megszületett az első vajdasági rockopera: a Zenta, 1697 arról a csatáról szól, ami a császári seregek és a törökök között zajlott Zentán, és amely véget vetett a 150 éves török hódoltságnak Magyarországon.” A tudósításból, sajnos, nem derült ki, hogy ki beszélt ilyen marhaságokat a kamerák előtt – pedig igazán megérdemelne egy atyai taslit –, csak annyit jegyeztek le a hírügynökség munkatársai, hogy az M5-ön, vagyis a magyar állami televízió ötös csatornájának műsorán hangzott el ez a mondat.
A folytatásban pedig Pataki András rendezőt, a Soproni Petőfi Színház igazgatóját idézték, aki elmondta: „Amikor színházi munkába fogok, mindig abban a fénytörésben vizsgálom, hogy egyetemes értékrend mentén hordoz-e valamit, ami túlmutat rajtunk. A pillanaton nehéz túlmutatni, de ha mérlegre tennénk, kiderülhet, nyomna-e annyit, amiért érdemes egy-egy pillanatra megállni, rólunk szól-e.” Utána pedig Szarka Gyulát, a rockopera zeneszerzőjét is idézte a tévéműsor alapján készült tudósítás. Tőle annyi került be a hírügynökségi jelentésbe, hogy: „Monumentális rész is van benne, mert a csatát, a hadi mozgásokat, a török tábort meg kell jeleníteni, de vannak nagyon intim részei is a darabnak.”
Ahogy a rockoperát, úgy az M5 adását sem láttam, de most nem is ez a lényeg… Minden jel szerint tehát Pataki András és Szarka Gyula szólalt meg a műsorban. Így hát feltételezhetjük, hogy egyikük mondhatta ki azt a teljes tájékozatlanságra utaló szamárságot, amelyet a magyar állami hírügynökség már megcáfolhatatlan tényként vett át a tudósításában. Vagyis azt, hogy a Zenta, 1697 bármiféle elsőséggel bírna szerény kis tartományunkban. Dehogyis, uraim! A Magyar Távirati Iroda cikke ugyanis annyiban mindenképp téves, hogy ez távolról sem az első vajdasági magyar rockopera, sőt, nem is az első olyan ezek sorában, amely a zentai csata történetét dolgozza fel…
Ezt az égbekiáltó butaságot aztán Czegledi Rudolf, az ünnepelt város polgármestere is megismételte, amikor a Pannon tévének nyilatkozott az immár a bemutató után adásba került riportban: „Délvidéken nagyon régen vagy nem is volt, vagy nem létezett rockopera, és hát főleg így, hogy történelmi rockopera, ilyen még nem volt soha a vidékünkön” – fogalmazott Czegledi.
Kínos, nagyon kínos…
(Nincs ennek az embernek vagy az általa vezetett önkormányzatnak egy épkézláb sajtófőnöke?)
Czegledi persze nem színház-, zene- vagy művelődéstörténész, hanem egy szimpla politikus, neki tehát elnézhetünk egy ilyen tévedést. Viszont ha egy televíziós tudósító benne hagy egy ilyen nyilvánvaló marhaságot a tudósításában, és az később adásba is kerül, azt csak azzal a szándékkal teheti (vagy ő, vagy a szerkesztő…), hogy le akarja járatni a riportalanyát. Vajon mi állhat ennek a hátterében? Inkább meg sem próbálom kitalálni…
Annyival azonban kiegészíteném még az itt elmondottakat, hogy a Sztárcsinálók volt az első magyar rockopera, amelynek ősbemutatóját 1981. augusztus 6-án tartották meg a Győri Sportcsarnokban. Ehhez képest a szabadkai Zöld hajú lány című produkció csak alig három hónappal késte le azt, hogy ma már azt mondhassuk róla, hogy vajdasági volt, Vajdaságban készült az első magyar rockopera. Pedig milyen megtisztelő cím is lenne ez ma már…
Nagy vállalkozásra szánta el magát a nyolcvanas évek elején a szabadkai Népszínház magyar társulata: Vicsek Károly rendezésében színre vitte a Zöld hajú lány című rockoperát, amelynek dalszövegeit Gobby Fehér Gyula, zenéjét pedig Lengyel Gábor írta. Az előadás főszerepét Jónás Gabriella tolmácsolta. A bemutatót 1981. november 2-án tartották meg…
Az azonban, hogy épp a zentai polgármester ennyire tájékozatlan, azért is kínos, mert épp ehhez a városhoz kötődik két további vajdasági magyar rockopera. Előbb, még a nyolcvanas években készült a Félkezű című, amelynek szövegét Domány Zoltán, zenéjét pedig Verebes Ernő írta, utóbbi ma a budapesti Nemzeti Színház fődramaturgja.
Nagyjából egy évtizeddel később, épp a zentai csata háromszázadik évfordulójára, 1997-ben készült egy másik rockopera is, amelyik cselekményében ezt a jelentős történelmi eseményt dolgozta fel. Sőt, érdekes módon abban is egy szerelmi szálra fűzték fel a központi cselekményt a szerzők – akárcsak a most bemutatott új rockoperában is, talán csak azért, mert a szerelem örök –, Tóbiás Krisztián zeneszerző és Szögi Csaba, a librettó írója.
Készültek persze egyéb magyar zenés színpadi művek is az elmúlt évtizedekben Vajdaságban, de maradjunk egyelőre talán csak ennyiben. És ne hagyjuk, hogy butaságokkal hülyítsenek bennünket!
Az írás a Családi Kör szeptember 20-i számában jelent meg.
