Nemrég még sokan mosolyogtak Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke kijelentésén, hogy eljön majd az az idő, amikor az általa vezetett országnak munkaerőt kell importálnia. Az elnök természetesen arra gondolt, hogy a gazdaság fejlődése miatt kell majd külföldről munkásokat hozni, arról nem volt szó, hogy az elvándorlás miatt kerül majd veszélybe a termelés. Pedig ez utóbbi történik, s mivel az exodus soha nem látott méreteket ölt, szinte alig akad cég, vállalat, amely ne szenvedne munkaerőhiányban.
Jó néhány évvel ezelőtt, emlékszem, a kötödék, az éttermek, a varrodák, a különféle gyárak, ahol a szalag mellett kellett állni, hogyan használták ki az embereket, s ha valaki szólni mert az emberibb feltételekért, csak annyit mondtak: Ha holnap kirúgunk, azonnal lesz más a helyedre.
Ezek az idők azonban véget értek. Ilyen mondatot ma már egy munkáltató sem mer kiejteni a száján, mert pontosan tudja, ha elmegy az embere, másnap neki kell majd odaülni a gép elé, vagy kipakolni az árut. Minimális béreleméssel az elvándorlást már nem lehet megállítani, mert azért a munkáért, amiért ma valakik Szerbiában harmincezer dinárt fizetnek, pár száz kilométerre északabbra hatvan-hetvenezer dinár jár. Nem beszélve arról, hogy még északabbra pedig még több.
Elegük lett az embereknek a kizsákmányolásból, abból, hogy ők minimálbéren tengődtek évek-évtizedek óta, a cégek vezetői pedig folyamatosan cserélték az autóikat, évente többször nyaraltak.
Ha az ország nem tudja megteremteni az anyagi biztonságot azoknak az embereknek, akik tisztességesen ledolgozzák a napi nyolc órát, akkor ők el fognak innen menni. És amikor majd azzal szembesülünk, hogy nem vitték el a szemetet a házunk elől, mert nem volt ember, aki vállalta volna annyi pénzért a munkát, amennyit a közvállalat fizet, akkor már késő lesz intézkedni. Most kellene, amíg van ember, aki ebben az országban képzeli el a jövőt, de nem pártkönyvvel a zsebében és erős párthátszéllel a háta mögött. Van igazság abban a mondásban, hogy „az elvándorlás miatt Szerbiában minden területen munkaerőhiányról beszélhetünk, csak politikusból van túltengés”.
Az írás a Családi Kör október 25-ei számában jelent meg.
