Dr. Zelena András szerint az internetes gyászoldalak segíthetnek enyhíteni a fájdalmat. Vannak már olyan cégek, amelyek pénzért gondozzák a digitális hagyatékunkat.
Mint minden egyéb tartalom, a közösségi oldalak elterjedésével a halálesetek, a gyász is a virtuális mindennapok részévé vált. A YouTube videómegosztó oldalon emlékező videó összeállítások egész sora található meg, az emberek a Facebookon osztják meg, ha családjukban haláleset történt, illetve ma már megszokottá vált az is, hogy a gyászoló profilképét feketére cseréli, de találkozhatunk az úgynevezett gyertyaláng-oldalakkal is. Mennyire van létjogosultsága az ilyen típusú gyászolásnak, segíthet-e feldolgozni egy hozzátartozó elvesztését, épült-e már a jelenség köré üzlet és halottak napja környékén aktívabbak-e az ilyen oldalak. Többek között ezekről a témákról kérdeztük dr. Zelena András egyetemi kutatót, aki több tanulmányban is foglalkozott már ezzel a jelenséggel és aki elektronikus úton válaszolt kérdéseinkre.
A közösségi oldalak elterjedésével párhuzamosan terjedt el az úgynevezett internetes gyász gyakorlata is. Mik ennek a főbb jellemzői?
– Mint ahogy mindennapi örömeinket, hangulatainkat, családi nyaraláskor készült fotóinkat is megosztjuk a legnagyobb közösségi portálokon, nincs ez másképp akkor sem, ha bánat ér bennünket. Megjelent az ún. online vagy közösségi gyász. Magyarázatot is könnyű találni, hiszen kevesen tudjuk ismerőseink pontos postacímét (valamint a gyásztávirat sem lehetőség már), s új platformot kínált számunkra az Internet, élnek is többen ezzel a könnyű információközlési-megosztási lehetőséggel.
Behatárolható ez valamilyen paraméterek alapján? Gondolok itt elsősorban a korra…
– A fiatal adatközlők hárítanak a témával kapcsolatban, hiszen ők jellemzően balesetben vagy éppen fiatalok körében jellemző agresszív daganatos betegségek következtében megtörtént halálesetekkel találkoznak, s kapcsolati hálójuk a személyes, interperszonális kapcsolatokon alapul. Egy közel 150 fős kérdőíves felmérés adatfeldolgozása (melyet a Kharon Thanatológiai Szemlében publikáltam) során azt találtam, hogy a 65+ korosztály tagjai a közösségi portált tartják legalkalmasabbnak a rosszhír és a temetési időpont közlésére. Mindennek hátterében az áll, hogy egykor volt ismerősök, munkatársak nem érhetőek el számukra a mindennapokban, a városváltással járó költözések sem teszik lehetővé a személyes kapcsolattartást, viszont a közösségi portál ideális szépkorúak kapcsolattartására. Azaz élesen elhatárolható a válaszadók e korcsoportja, ugyanis a 65 év fölötti felhasználók saját ismerősük, családtagjuk halálhírének és temetési időpontjának közlésére az egyik legalkalmasabb felületnek (az adatközlők 89%-a) tartják a közösségi oldalak üzenőfalát; az e választ megjelölő felhasználók fenti százalékértékkel is jelölt, igen jelentős hányada a „közlési formát jónak és hasznosnak véli bátran kommenteli e megosztásokat, fejezi ki részvétét ’grafikus hangulatjellel’ emotikonnal.
Mennyire magyar specifikum ez? Én a magyar nyelvű online gyászoldalakat, illetve a Facebookon megjelenő magyar nyelvű tartalmakat látom, de a többi ország, nemzet esetében is jellemző?
– Igen, úgy vélem nemzetközi trendekről van szó. A legnagyobb fájlmegosztó oldalon található „in memoriam” azaz emlékezővideó jó példa erre. Ezekben a zenei aláfestéssel színesített fényképes slide show-kban megidézik az elhunyt személy alakját, mindennapjait, a közös szép élményeket, de gyakorta a haláleset körülményei, esetleg még a temetést képei is megjelennek idézetek sorával. A „nyugodj békében” magyar nyelvű keresőszavakra 12 900 találatot mutatott a youtube.com oldal 2014 decemberében, tehát ki kell jelentenünk: az internet nyilvánosságát sokan felhasználják – tudatosan vagy tudattalanul – a gyászmunka egyes fázisaiban. Ezekkel a videókkal felidézhetőek a szép közös emlékek, megrajzolható az elhunyt személy portréja. Például egy baráti közösség a sírkertbe, hamvszórás helyszínére látogatás helyett bárhol, bármikor emlékezhet elhunyt szerettére. Hasonló a magyarázata a virtuális temetők, „gyertyaláng-oldalak” népszerűségének. Ezen portálok sem magyar specifikumok.
Maga a gyász, valakinek az elveszítése egy intim, belső dolog. Ezzel nem mond ellent az, hogy ezt „művelői” kiviszik az online térbe, ahol mások ezeket lájkolják, megosztják, kommentelik?
– Régen a gyászruha közvetítette a gyászolót körülvevő közösségnek, hogy viselője elvesztette egy rokonát, gyászol. Üzenete volt a gyászruha viselésénél az időtartamnak is; más-más rokonsági fokú hozzátartozót eltérő ideig gyászoltunk. A 21. században az online profilunk, a magunkról közvetített – valós vagy idealizált, torzított… – képnek ugyanúgy része tehát az online gyász, mint a gyászruha funkciója volt régebben. Egy feketére cserélt profilkép a Facebookon ugyanazt közvetíti: veszteséget éltünk át, gyászolunk.
Képes az ilyen „nyilvános gyászolás” kezelni az emberek haláleset okozta belső traumáit?
– Az online gyásszal megelőzhető pl. a szociális izoláció. Hiába zárkózik be a négy fal közé a gyászoló, hiába kapcsolja ki a mobiltelefont vagy teszi félre a vezeték készüléket; ha belép a közösségi felületre megtapasztalja: nincs egyedül bánatában, segítő-együttérző kommenteket talál.
A közösségi médiában nem ritkán tapasztalhatóak olyan megnyilvánulások, amikor egyesek másokat kifejezetten kritizálni akarnak. Ha esetleg megtörténik az, hogy egy ilyen kommentelő direkt bántó szándékkal megszegi a „halottról jót vagy semmit” elvét és felzaklatja a gyászolót nem okozhat ez esetleg nagyobb bajt mint amennyi gyógyírt ad?
– Úgy gondolom ez rendkívül ritka, nem találkoztam olyan gyászolóval, akinek fájdalmát ilyen vagy ehhez hasonló tapintatlansággal tetézték volna. Extrém esetben pedig – pl. egy bűncselekményt elkövetője esetében, aki az elkövetés kapcsán maga is életét vesztette – a hozzátartozók a szégyenérzet miatt „nem tennék ki” azt a közösségi felületre. Egyfajta énvédő mechanizmus e jelenség, gondoljunk arra: az erőszakos bűncselekményeket elkövetők közösségi profilja is hamar elérhetetlenné válik.
Tanulmányában említi, hogy nem minden esetben az érintettek a gyászvideók készítői. Mi motiválja ezeket az embereket?
– Jellemzően olyan tragédiák esetében figyelhető meg mindez, ami széleskörű társadalmi gyászreakciót váltott ki. Ilyen lehet egy ártatlanok életét követelő tűzeset, egy közlekedési baleset, tömegkatasztrófa vagy egy agresszív, erőszakos bűncselekmény.
Megjelent-e már az üzlet ez a téma körül, gondolok itt arra, hogy egyesek pénzért kínálnak ilyen típusú gyászvideókat, tartalmakat?
– Jellemzően külföldön vannak már olyan szolgáltató cégek, akik pénzért gondozzák a digitális hagyatékunkat, küldenek (validált és igazolt!) halálunkat követően üzeneteket, gyászjelentéseket.
Milyen tartalmakat „visznek” a gyászolók a halottak napja alkalmából az elhunytak továbbra is élő Facebook-profiljaira? Van-e az embernek online-halála vagy ezeknek a profiloknak a továbbéltetésével létrejött a virtuális örök élet?
– Lehetőség az emlékoldallá alakítás, gyakori még a profil törlése is. Nem csak a hozzátartozókat, hanem az elhunyt ismerőseit is erősen traumatizáló lehet, ha a hátramaradottak tovább használják az elhunyt profilját. Gondoljuk csak bele: mit érezhet egy ismerős vagy barát, ha elhunyt ismerőse profilját életszerűen használja valaki, s esetleg posztol valamit vagy tartalmakat lájkol, holott a profil tulajdonosa már halott…
Megnövekszik-e az ilyen tartalmak gyártása Mindenszentek környékén?
– A válasz határozottan igen. Sokak otthon gyújtanak gyertyát, ott veszik elő a fotóalbumot, idéznek föl egy-egy elhunyt családtagra, barátra emlékező kedves történetet, ugyanis van, aki betegsége miatt akadályoztatott a sírkertbe látogatásban, másnak a földrajzi távolságok jelentenek áthidalhatatlan akadályt.
