Az egyik kongresszusi képviselő szerint a Waldorf-Astoriában is olcsóbb lett volna bezárva tartani a fegyenceket, mint itt. Minden sokba került. Mivel sziget, mindent hajóval kellett odaszállítani, még a vizet is. A fenntartás drágasága volt a legfőbb ok, amiért 1963. március 21-én bezárták az Alcatrazt, avagy a „Sziklát”.
Persze volt más is, például a hatvanas évek elejére az épületek már nagyon gyatra állapotba kerültek, túl sokat kellett volna rájuk költeni. A szennyvízelvezetés kezdetektől nem volt megoldva, a kezeletlen szennyvízet egyszerűen a San Francisco-öbölbe engedték. Saját szennyvíztelepet már pláne nem akartak építeni csillagászati áron. Mivel az Egyesült Államok legnyugatibb szélén van, mindentől messze, a büntetésvégrehajtásnak túl sokba került hurcolászni a rabokat.
A nyugati part első világítótornya létesült itt 1854-ben. Aztán erőd is épült a szigeten, ahol csata sosem volt, viszont az erődben elkezdtek hadifoglyokat tartani, így lett belőle börtön. 1912-re új épületet emeltek, már kizárólag börtön céljából és 1934-ben katonaiból szövetségi börtönné alakult.
A börtönök börtönének számított: közvetlenül a bíróságról senki nem kerülhetett ide, csak már másik börtönből, ha ott rosszul viselkedett. Azt gondolnánk, hogy sok híres „nagykutya” lakója volt a szigetnek, de nem mondhatni, hogy hemzsegtek itt a hírességek. Abban az időben, a gengszterek virágkorában, nem igazán jutottak el a börtönig, sokan már jóval előbb lelövöldözték egymást. Esetleg a rendőrök lőtték le őket. Persze Al Capone eltöltött itt egy kis időt, mint ahogyan a híres „Birdman” is. Kivégzésre sosem került sor Alcatrazban, azokat a San Quentinben végezték, ott volt gázkamra.
Női rabokat sem zártak soha a Sziklára: nem voltak női őrök sem, és még az adminisztrációs területen sem dolgoztak nők.
Az 1940-es évekig a raboknak tilos volt beszélgetniük egymással a cellában, az ebédlőben vagy munka közben. Akkor tudtak beszélgetni, amikor munka közben cigiszünetet tartottak vagy az udvaron tartózkodtak. Azért volt tilos a beszéd, mert az megkönnyítette volna, hogy egymás között megbeszéljék egy esetleges szökés terveit.
Bagózni viszont nem volt tilos, annyit füstölhettek, amennyit akartak. Amikor az Alcatraz fénykorát élte, a legtöbben dohányoztak Amerikában, így nehéz lett volna megtiltani a cigarettát. Nem is akarták. Az ellátás is kiemelkedően jó volt, úgy tartották, ha a rabok nem éheznek és finom ételeket kapnak, elégedettebbek lesznek és nem lázonganak. Mindig volt friss kenyér és vaj, a menüben rendszeresen szerepelt sütemény és fagylalt is.
Al Capone cellája az Alcatrazban (Fotó: Wikipédia)
Működése alatt 36 szökési kísérletet jegyeztek fel, ebből 23 rabot elfogtak, hatot lelőttek, ketten vízbe fulladtak. Öten eltűntek és szinte biztos, hogy megfulladtak ők is. A San Franciscó-i öböl nagyon hideg vize és az állandó örvények miatt nagyon nehéz kijutni a partra, de ketten mégis sikeresen átúszták az öblöt, viszont a parton már elfogták őket. A cápákról szóló történetek csak ijesztgetések: élnek ugyan cápák a környéken, de éppen olyan fajták, amelyeknek az étrendjében még csak véletlenül sem szerepel ember, úgyhogy a cápáktól akármennyi rab megszökhetett volna.
1946-ban történt a legnagyobb szökési kísérlet, az „alcatrazi csata”: hat fegyenc összefogott és bejutott abba a helyiségbe, ahol a kulcsokat és fegyvereket tartották. Az egyik őr még előzőleg hibát vétett és magánál, a zsebében tartotta az egyik kulcsot, amivel kijuthattak volna. Mire rátaláltak a rabok, már késő volt és tulajdonképpen így hiúsult meg a szökési kísérlet. A helyszínre érkező tengerészgyalogosok és őrök két nap alatt visszaszorították az elítélteket.
Közel 300 fő volt a sziget civil lakossága, az őrök és családjaik bérelhettek lakásokat a szigeten. A gyerekek hajóval jártak iskolába, a felnőtteknek is volt járat, amivel közlekedhettek a városba.
Az Alcatraz bezárása után volt még egy kis csatározás a szigeten: 1969-ben elfoglalták a sziú indiánok és két évig tanyáztak ott. A hatóságok nem bántották őket, de a drogok és a beköltöző hippik életmódja miatt 1971-ben kénytelenek voltak kilakoltatni őket.
1973-tól a főépület múzeum, a sziget pedig a Golden Gate Nemzeti Park része, az energiaellátást részben napelemek biztosítják és nagy figyelmet szentelnek a természetvédelemnek.
Sok érdekes madárfaj él és költ a szigeten, de ők akármikor el is repülhetnek. Van viszont néhány állat, amelyik életfogytiglanra van ítélve: az őzegér például már bennszülött fajjá vált, a színük is megváltozott a parton élő rokonaikhoz képest. A banáncsiga is hasonló sorsra jutott, amelyikük ott születik, az már ott is marad.
A hely neve is a madaraktól származik. Juan Manuel de Ayala spanyol utazó, aki 1775-ben feltérképezte az öblöt, a „pelikánok szigetének” nevezte azt el és a pelikán spanyol megfelelőjéből (alcatraz) lett a neve Alcatraz, angolul is.
