A magyarkanizsai vásártéren megrendezett háromnapos esemény az idén talán egy fokkal nagyobb látogatottságnak örvendett, mint tavaly, ugyanis 2018-ban sokan azt hitték, hogy a kevés látogató miatt 2019-ben már nem szervezik meg az első négy évben egyre nagyobb érdeklődést kiváltó fesztivált, amely az utóbbi három évben már jelentősen veszített népszerűségéből.

Persze találgathatnánk és firtathatnánk azokat az okokat, hogy mi az, ami miatt egy-egy rendezvény néhány sikeres év után megindul lefelé a népszerűségi lejtőn, de az egy külön írást igényelne, amelynek a végén minden bizonnyal politikai okokra vezethetnénk vissza a hanyatlást, de emellett a hasonló rendezvények sikerességét nagyban befolyásolja a még mindig igen aktuális kivándorlás, a nehéz anyagi körülmények, az érdektelenség, a színvonal és a kínálat.

Ez utóbbi a Kanizsa Feszten évek óta szinte mindig ugyanaz. Ennek ellenére mégis akadunk néhányan azok között Kanizsán, akik mindezt szeretjük. És a környéken is élnek olyanok, akik hasonlóan gondolkodnak. Talán azért, mert tudjuk, hogy mire számíthatunk: mindig ugyanarra. Ugyanazokra az előadókra, a koncertekre, a bemutatókra, az arcokra, az ételekre és az italokra. Szóval a megszokás, a rendszer, ami nem fejlődik úgy és akkora léptekben, mint mondjuk a körülötte lévő összes többi, ez az, ami tetszhet nekünk. Ez az, ami miatt azt mondjuk, hogy rendben van. Ez az, ami miatt nem illik kritizálni, ez az, ami miatt nem illik őszintének lenni. Ez az a hiány, amiben totyogunk egy olyan, egyébként értékekben és emberekben gazdag helyen, mint Magyarkanizsa.

A szerbiai és határon túli magyar lemezlovasok mellett fellépett több, közkedveltebb szerb előadó, s színpadra léptek vajdasági és anyaországi zenekarok is. A harmadik alkalommal megrendezett Közösségi Napok a Kanizsa Feszten címszó alatt futó programsorozaton pedig tiszteletüket tették a vajdasági médiabirodalom vezetői, valamint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is.

Egy valami viszont nagyon hiányzott: a feldolgozott témákban rejlő objektivitás, valamint a közönség.

Örültem a külföldön dolgozó, szabadságukat jelenleg idehaza töltő, kedves ismerősöknek. Örültem az otthon melegének. Örültem a sok kedves szónak és történetnek. Örültem a természetességnek. Örültem az engem követő és magukat maximálisan jól érző generációk fiataljainak. Örültem a látott csókoknak és öleléseknek. És annak is, hogy egyrészt már kívül állóként, másrészt mégis vajdasági újságíróként részt vehettem és szemlélhettem, és jól érezhettem magam, miközben a kanizsai szél simogatta a testemet és a lelkemet.

Én meg csak közben szívtam és szívtam magamba a hazai levegőt, a hazai arcokat és a szavakat. És hálát adtam azért, hogy immár hét éve minden évben létrejön valami, ami a miénk, még akkor is, ha mindez nem az igazi és nem teljes.

Pósa Tamara

Fotók: Szerző és facebook