„Nemcsak egyszerűen megközelítette a valóságot, s tette ezt nemcsak a tudományon keresztül, hanem ténylegesen alakította is azt” – mondta Martonyi János, Magyarország korábbi külügyminisztere csütörtökön azon a díjátadó ünnepségen, amelyen a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Tanácsa Civis Academicus Honoris Causa-díjat adományozott Várady Tibornak.
A jelenlevőket Görög Márta, a Jogtudományi Kar dékánja köszöntötte, aki elmondta, hogy a mai napon egy olyan embert díjaznak, aki mindenki számára példakép lehet. Várady Tibor a kiemelkedő szakmai és tudományos életműve elismeréseként, az újvidéki és a szegedi jogi kar közötti együttműködés elősegítéséért, támogatásáért, valamint a Karral fennálló szoros szakmai és intézményi kapcsolatáért részesült e magas kitüntetésben. A nagybecskereki születésű professzor a nemzetközi magánjog, valamint a választott bíráskodás nemzetközileg elismert egyik legnagyobb szakértője, s a Panić kormányban igazságügyi miniszter is volt.
Bodnár László, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar professor emeritusa személyes töltetű méltatásában közölte, hogy a hatvanas évek második felében volt szerencséje megismerkedni Várady professzor úrral, amikor elkezdődött a kapcsolat a szegedi és az újvidéki egyetem között. „Az akkori kari ifjúsági szervezet elhatározta, hogy nyugat-európai, vagy kvázi nyugat-európai egyetemmel lép kapcsolatba. Tudtuk, hogy Újvidéken magyar anyanyelvű professzorok és magyar ajkú diákok is vannak. Az újvidékiek a kapcsolatfelvétel után küldtek egy meghívást, aminek mi eleget tettünk. Az, hogy engedély nélkül kapcsolatba léptünk egy jugoszláv karral, gyorsan kiderült: a főbűnös én voltam, de sikerült megúsznom egy erős figyelmeztetéssel” – mesélte Bodnár László.
Görög Márta dékán átadja Várady Tibornak a Civis Academicus Honoris Causa-díjat
Martonyi János laudációjában kitért arra, hogy Várady az utóbbi időben sokat foglalkozott, foglalkozik a családja történetével, s az általa írt könyveknek köszönhetően jobban meg lehet érteni őt magát:
– A Várady családnak a története az a délvidéki magyarságnak, ezen belül is talán a délvidéki magyar értelmiségnek a sűrített összefoglalása, kifejeződése. Ez az a család, amely a délvidéki magyarság túléléséért, megtartásáért, magyarként való megmaradásáért nagyon sokat tett. Ebben a címben, amit a Tanács Váradynak ad, talán ez is benne van” – mondta Magyarország korábbi külügyminisztere.
Trócsányi László, a Jogtudományi Kar egyetemi tanára egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni, így köszöntőjét Nagy Csongor olvasta fel, amelyben a korábbi magyar igazságügyi miniszter gratulált a kitüntetéshez: – Neked köszönhetem, hogy a délvidék kisebbségpolitika aktuális kérdéseit a múltra visszatekintve is megismerhettem. Beleolvasva nagyapád irataiba, elmondhatom, hogy te ugyanazt az egyenes jellemet, nyitott személyiséget képviseled. Jogosan aggódsz az újvidéki magyar nyelvű jogászkérdésért: látnunk kell, hogy e téren csak visszafejlődésnek lehetünk tanúi.
Nézeteidet osztom a mai délvidéki viszonyokat illetően is, látom, hogyan törekszel békét teremteni még a torzsalkodó, saját honfitársaid között, ez pedig különösen nem egyszerű feladat. Öröm számomra, hogy élére álltál annak a kezdeményezésnek, hogy várhatóan a jövő esztendőben elkészüljön a délvidéki jogászság küzdelmeit történeti távlatban bemutató összefoglaló kiadvány.
Várady Tibor megköszönte a díjat:
„Őszinte öröm és megtiszteltetés ez számomra, s ez nem egy frázis. Őszinte öröm az is, hogy ezt az elismerést Szegeden kaptam, mivel mindig tudtam, hogy a családomnak erős szegedi kötődése van” – mondta Várady Tibor, aki hozzátette, hogy a dédapja szegedi születésű, a nagyapja pedig a szegedi államfogházat is megjárta egy – engedély nélküli – párbaj miatt. Várady a kutatásai során kiderítette, hogy a nagyapja öt napot töltött a börtönben. „Aki párbaj miatt került börtönbe, annak nem kellett rabruhát öltenie, s azt is sikerült kideríteni, hogy bort is rendelhettek, méghozzá naponta öt litert” – nevetette meg a közönséget a kitüntetett jogászprofesszor, aki arról is beszélt, hogy a pályája elején az újvidéki kar két tanszékkel, a halleivel és a szegedivel vette fel a kapcsolatot: az utóbbi flexibilisebb és barátibb volt. Várady beszélt a jugoszláv önigazgatásról, s arról is, hogyan sikerült elfogadtatnia a magyar nyelvű előadásokat és vizsgáztatást az újvidéki jogi karon. Ehhez segítségére volt Nikola Vorgić tanár, aki később dékán lett, s aki korábban Várady édesapjának az irodájában dolgozott ügyvédjelöltként.
„A titói politikai az inkább egyensúlyra épült, mind egy nemzetnek a nacionalizmusára, s ez nekünk, kisebbségieknek is hasznos volt. A pártértekezleten voltak páran, akik azt mondták a pártértekezleten, hogy a Várady a szerb helyett akar magyar oktatást benevezetni. Ennek semmi esélye és értelme se lett volna, de alkalmas volt, mert ennek a felfelé hamisításnak köszönhetően sokkal egyszerűbb lett volna leseperni a kezdeményezést, hogy a diákok magyarul is vizsgázhassanak néhány tárgyból” – mesélte Várady, aki hozzátette, tíz-tizenöt tantárgyról volt szó.
Várady fontonsnak tartotta megemlíteni, hogy akkor is, ha észszerű fogalmakról van szó, ha túlhasználat van, nem biztos, hogy a tartalom túléli.
„Egy tanácskozáson voltam, ahol minden előadásban legalább tízszer elhangoztt, hogy munkahelyteremtés, valamint hússzor az hogy fenntartható fejlődés” – mondta Várady, aki szerint címszavakat sem kellene mindennap használnunk. Példaként a nemzeti szót hozta fel, amelyet ő annak idején a nemzeti lobogóval, a nemzeti dallal kötött össze, vagy a nemzeti érzéssel.
„Mivel ezt a szót ritkán ejtettük ki, ünnepélyes volt. Később Pesten láttam, hogy minden második sarkon Nemzeti Dohánybolt van. Nem hiszem, hogy ez nemzeti életérzést erősítene” – fejtette ki véleményét Várady, aki szerint nagyon kockázatos a túlhasználat.
A díjátadó egy állófogadással zárult, amely során Várady Tibor fogadta a közönség soraiból érkező gratulációkat és röviden elbeszélgetett mindenkivel.
