Az elvágyódásról, kivándorlásról szól a Kosztolányi Dezső Színház új előadása. A kút nem kiút című színdarab bemutatóját október 26-án tartják, a repríz pedig 28-án lesz.

A produkció szerzői Kondacs Gergely és Kucsov Borisz, utóbbi a darab rendezője is. A szereplők Mészáros Gábor, Búbos Dávid és Kucsov Borisz.

– A darabnak nincs lineáris története, ugyanis szerzőtársammal úgy gondoltuk, hogy ez egy komplex és összetett téma ahhoz, hogy egy sorson keresztül meg tudjuk mutatni az összes oldalát, nehézségét, problémáját, ezért kisebb szegmensek vannak, egy mozaikszerű összeállítást láthat majd a közönség. Kisebb történeteken keresztül villannak fel sorsok, és ezekkel tud majd azonosulni a néző. Közben pedig a western világba ágyazott performatív jelenetek is vannak. Ezek van, hogy filozofikusak, van hogy elgondolkodtatóak, van, hogy lélekre hatóak és komolyak. Persze az előadásnak nagyon sok humora is van, eleve egy szatirikus humort ad neki ez a cowboy világ. Az előadás az elvándorlásról, a nyugatra való vágyódásról szól és így jön be a történetbe a vadnyugat, melyben az innen elvándorló cowboyok hol visszatérnek, hol itt maradnak, hol arról beszélnek, hogy milyen külföldön lakni, élni dolgozni, hol pedig arról, hogy hazavágynak, vagyis a hazaszeretetről is szó esik. Így járjuk körbe ezt az igen nehéz és komplex témát – magyarázta Kucsov Borisz, a darab rendezője.

Milyen karaktert, vagy karaktereket formálsz meg a darabban?

Ezt nem így kell elképzelni. Nem karakterekről, inkább sorsokról van szó. Az, aki mesél, arról beszél, hogy éppen milyen élethelyzetben van, és az határozza meg a figuráját. Nem akarok sok mindent elárulni, de például az én egyik történetem egy fiúról szól, aki egy hajón dolgozott zenészként, és elmeséli egyik élményét a hajóról. Amellett, hogy hétköznapi emberek vagyunk ezekkel a sorsokkal, az előadásban cowboyok is vagyunk. A karakterekhez kapcsolódóan fontosnak tartom még elmondani, hogy különböző sorsokról különböző történeteket mesélünk el, de nagyon szeretnénk azt éreztetni a nézővel, hogy az, hogy mi ezt hárman játsszuk, attól még tulajdonképpen egy sors is lehetne, vagyis ez egy emberrel is megtörténhet, aki bárki lehet. Az is fontos, hogy igyekszünk egy tükröt tartani, elgondolkodtatni, nevettetni és hatni a közönségre, mindezt úgy, hogy ne foglaljunk határozottan állást ebben a témában.

Szerzőtársadról mit kell tudni?

– Szerzőtársam egy szegedi fiatalember, aki a gimnáziumban volt osztálytársam. Már korábban is dolgoztunk együtt és úgy gondoltuk, folytatjuk az együttműködést. Az én diploma-előadásomon dolgoztunk először. Az új darab szövege pedig úgy íródott, hogy volt ez az ötletem, hogy foglalkozzunk ezzel a témával, voltak bizonyos jelenetekkel kapcsolatos elképzeléseim és megkértem őt, hogy írjon, de azóta folyamatosan alakul a szöveg, A munkafolyamatnak még azon a részén vagyunk, amikor a szöveg alakítható – mondta Kucsov Borisz.

A darabban Búbos Dávid egyebek mellett egy olyan történetet mutat be, mely egy olyan fiatalemberről szól, aki kijutott külföldre és Skypeon próbálja tartani barátnőjével a kapcsolatot, már amennyire ez lehetséges:

– A fiatalember tele van reménnyel, közben a távolság megteszi a magáét, vagyis szakítanak. Ez például egy történet a sok közül. Megjelenik olyan ember is, akinek éppenséggel bejött az élet. Úgy érzem, hogy valahol ez rólam, vagy korosztályomról szól és nagyon bele tudom élni magam egy-egy problémába, vagy témakörbe.

Nemrég óta vagy a KDSZ társulatának a tagja. Hogyan találtad fel magad?

– Mondhatni, hogy ez az első komolyabb produkcióm, ami mondhatni vízválasztó. Ezt megelőzően a Babilon angyalaiban játszottam. Alapvetően az akadémiai évek alatt nem ilyen fajta munkához szoktunk, hogy összeülünk, megírjuk a jelenetet, kipróbáljuk, aztán délutánra már egy új jelenet születik. Egyébként a próbafolyamatot nagyon élvezem, jól érzem magam. Sokat dolgozunk, de emellett sokat nevetünk, kezdem magam otthon érezni, egyre bátrabb vagyok a színpadon. Azt érzem, hogy megtaláltam a helyem, és egyre jobban a csapat része vagyok, de nyilván nagyon sok út vár még rám.

A közönséggel milyen a kapcsolatod, szereztél már rajongókat?

– Hogy vannak-e rajongóim, nem tudom. Lehet, hogy vannak, csak titkolják. Úgy mondanám, hogy a KDSZ-nek én is egy állandó nézője voltam, vagyok és leszek. Még középiskolás koromban kezdtem ide komolyabban járni és minden évben figyelemmel kísértem a Desiré fesztivált is. Igazából ismerek egy-két arcot a közönség soraiból, és tudom kik az állandó nézők, de még nem ismerkedtem meg velük, és gondolom, még ők sem velem. Remélem az idei évadban ez változni fog, de még csak most kezdődik minden…

Vajdaságban nincs olyan család, ahol az elvándorlás kérdése ne vetődött volna fel, mutatott rá Mészáros Gábor, a darab harmadik szereplője:

– Tényleg olyan dolgokkal foglalkozik az előadás, melyek igencsak aktuálisak, nemcsak a mi kis Vajdaságunkban, hanem egész Európa erről szól, főleg a migrációs válságban. De ezek olyan dolgok, melyek folyamatosan jelen voltak száz évvel ezelőtt is, most is, és ez így is fog maradni. Mégis úgy gondolom, hogy a mi kis közösségünkben érdemes erről beszélni, mert úgy vélem, hogy vannak számadatok közölve, és vannak elrettentő példák stb. De erről nincs olyan módon beszélve, hogy föl lenne mutatva a teljes kép az összes frusztrációval és jó érzésével együtt. Mindenhez próbáltunk egy kicsit nyúlni, ami ezzel a témával kapcsolatos lehet.

Tehát akkor a humor mellett lesz benne dráma is?

– Persze, mindenképpen, hiszen ez egy nagy dráma és épp ezért érdekes ez, hogy mi megpróbáljuk egy vígjáték kosztümbe beöltöztetni. Ez a nehéz benne, mert volt egy sor próbálkozásunk, gyűrtük az anyagot, folyamatosan dobáltuk a jeleneteket ide-oda. Volt olyan pillanat, mikor az egész előadás egy kőkemény valóság, dráma és siránkozás volt. Akkor rájöttünk, hogy ez így nem működik, mert ugyanez van a való életben is, a színháznak pedig ettől eggyel tovább kell lépnie. Fel kell mutatni ezeket a dolgokat úgy, hogy a nézőben csapódjon le a dráma, ne pedig a színpadon történjen meg.

Milyen történetet mesélsz el a darabban?

– Konkrétan egy olyan esethez is nyúltunk, ami egy olyan személyről szól, akinek az életformája az utazás. Például dokumentumfilmeket néztünk arról a magyarországi szekeres nomád fickóról, akit tavaly Franciaországban gázoltak halálra. Vagy például itt van az a két palicsi fiatalember, aki eldöntötte, hogy körbeutazza a világot. Ilyenkor az ember rájön, hogy van egy hátizsákja, abban éli le az életét, és ez is egy életforma, ami szintén jelen van világunkban.