A 2000. október 5-ét követő hatalomváltás egyik első emlékezetes negatív momentuma volt az, amikor az utcák egyetemista vezérszónoka Čedomir Jovanović a parlament előtt szabálytalanul kelt át az úttesten, ezt követően pedig ahelyett, hogy őt büntették volna meg, gyalogátkelőt rajzoltak azon a helyen, ahol szabálytalankodott. Ennek akkor nagyon rossz üzenete volt, valami olyasmi, hogy a törvény nem vonatkozik a hatalomra, hanem függ tőle. Március 21-én a Népkörben kezdte észak-bácskai látogatását Saša Janković köztársasági elnökjelölt, akinek az első megnyilvánulása Szabadkán pont a fentinek az ellentéte volt. Az interneten nagyon sokan látták a felvételt, ahogyan a Népkörrel szemközt feleségével kiszáll a gépkocsiból, felméri a terepet, majd miután látja, hogy gyalogátkelő az utca végénél van, ahelyett, hogy átvágna az úttesten, inkább körbesétál. A volt polgári jogvédő az országban uralkodó helyzetről, saját ambícióiról és a magyaroktól kapott támogatásról is beszélt a Családi Körnek.
Amióta bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson, az emberek gyakran mondják: Tudjuk kicsoda Vučić, hallottunk Jeremićről, aki külügyminiszter volt, de ki ez a Janković? Hogy mutatkozna be azoknak, akik még nem ismerik?
– Loznicán születtem, 1970-ben. A Jogi Kart Belgrádban fejeztem be, itt vettem feleségül Slavicát, akivel középiskolás korunk óta ismerjük egymást. Van egy fiam, Miloš, aki az idén szavazhat először. Új Belgrádban élünk, egy közepes nagyságú lakásban és van egy kutyánk, Artúr. Újságíróként és jogászként dolgoztam, illetve az elmúlt tíz évben Szerbia polgárjogi biztosa voltam.
Mi vitte rá, hogy beszálljon az elnökválasztási kampányba, ahol szembesülnie kellett a teljes médiazárlattal, a bulvársajtó sárdobálásával és az elvtelen támadásokkal is?
– Néhány évvel ezelőtt ez számomra elképzelhetetlen lett volna, nem a politikában láttam a szakmai jövőmet. Azonban ombudsmanként, az elmúlt tíz évben lehetőségem volt több ezer átlagember sorsával szembesülni, akiknek semmi esélye nem volt a pártállami bürokráciában vívott harcban. Ez a helyzet soha nem volt ideális, de az utóbbi időben mind rosszabb lett. Többször is igyekeztem Aleksandar Vučić figyelmét felhívni az ilyen gyakorlat fenntarthatatlanságára, arra, hogy ez az államra, a polgárokra, de saját magára nézve sem jó. Egy időben abban az illúzióban ringattam magam, hogy meghallgatja, amit mondok, sőt néhányszor még ígéretet is tett a változtatásra. Azonban, mint sok más esetben, ebben is átvert. Amikor az ígéreteit követően enyhítettem a kritikáimon, a visszaélések csak fokozódtak. A Savamala negyedben történt rombolás óta, vagyis az elmúlt egy évben megszakított velem minden kapcsolatot, noha arra az alkotmány és a törvények is köteleznék, a bulvársajtó címlapjairól értesültem arról, hogy mit gondol rólam. Ezzel párhuzamosan egyre többen bíztattak, hogy a helyzetből való kilábalás érdekben jelöltessem magam Szerbia elnöki tisztségére. A tavalyi év végén 100 tekintélyes közéleti személyiség egy nyilvános felhívásban kért fel erre, ezek után úgy éreztem, erkölcsi kötelességem ezt megtenni.
Polgárjogi biztosként tíz éven át követte az állam működését, amelyről azt állítja, hogy egy szűk csoport az egész országot saját szolgálatába állította. Mi itt a legnagyobb probléma?
– A legnagyobb gond, hogy az állam nem működik, ugyanis egyetlen párt közvetlenül magához ragadta a hatalomgyakorlást, az állami intézményeket pedig saját érdekeinek rendelte alá. Ennek következménye a káderek tekintetében a kontraszelekció, a hozzáértő és független személyek tudatos eltávolítása, akik helyére pártkatonák kerülnek, megvásárolt diplomákkal. Szerbiának történelme során soha nem volt ilyen rossz államvezetése.
Politikai ellenfelei gyakran felróják Önnek, hogy a hatalmat 2012 óta kritizálja, amikor az SZHP vette át a kormányzást. Ha egy összehasonlítást végezne, melyek a legfőbb különbségek a 2012 előtti és után időszakban ilyen szempontból?
– Ezek a kifogások nem állják meg a helyüket. Az állami szervek működési rendellenességeire első ombudsmani munkanapomtól kezdve rámutattam. Két fontos különbség azonban van. Egyrészt, ezek a hiányosságok ma sokkal komolyabbak és nem egyéni kisiklások térén mutatkoznak meg, mint korábban, hanem a jelenlegi hatalom állandósult viselkedésévé váltak. Másrészt, soha nem volt túlságosan boldog az a tisztségviselő, akit bíráltam, de ilyen előre kitervelt és folyamatos lejárató hadjáratot csak 2014 óta folytatnak ellenem a különféle bulvárlapokon keresztül.
Kampánya egyik központi témája a belgrádi Savamala negyedben történt rombolás. Mit sugall ez a történet és az állam fellépése az ügy kezelésében?
– Ez a rombolás csupán a jéghegy csúcsa. Hasonló esetek, még ha nem is ennyire drasztikusak, de más városokban is voltak. Nem azért foglalkoztam ezzel az üggyel, mert ez Belgrád központjában történt, hanem mert a koordinált bűncselekmény tökéletes példája volt. Símaszkot viselő személyekből álló egység hajtotta végre, amely sokakat az álkatonai alakulatokra emlékeztetett. A rendőrség is jelen volt, és nem volt szabad beavatkoznia, illetve az áramelosztó munkatársai, akik elvágták az áramellátást. Az ügyészség is részese a történetnek, ugyanis egy teljes éve nem hajlandó foglalkozni sem az esettel. Végül pedig az állami média, amely szintén bűnrészes, mert az egész ügyet elbanalizálja. Mindezért tehát ez a történet sugallja leginkább, hogy Aleksandar Vučić hatalma nem javítható meg, ezért le kell őt váltani.
Tudjuk-e, ki a felelős a rombolásért? Ön szerint miért éjszaka, símaszkokban hajtották végre az akciót?
– Ilyen mennyiségű erőforrás megmozgatása, mint amennyi ezen bűncselekmény elkövetéséhez kellett, lehetetlen lett volna Aleksandar Vučić kormányfő személyes és közvetlen beavatkozása nélkül. A minap a Savamala negyedben tartott nagygyűlésen ezért mondtam azt, hogy ő az első számú savamalai fantom.
Aktívan kampányol, az ország legészakibb és legdélebbi városai között. Milyen reakciókkal találkozik, melyek a legfontosabb üzenetek a polgárok részéről?
– Néhány napja Kragujevacon voltam, de Szabadka is az első házigazdáim között volt. Nehéz lenne nyelvi, kulturális és történelmi szempontból két ennyire különböző várost találni. Ezek a különbözőségek jelentik az ország igazi gazdagságát. Sajnos azonban, a problémák is azonosak. Az egyik a polgárok szemléletében keresendő, hogy az állam nem azért van, hogy kiszolgálja őket, hogy segítse az életüket, ehelyett fenyegetéssé vált. Ez már nem állam, hanem egy rokoni-baráti alapon szerveződő társulás. Ebből pedig következik a többi probléma: a pártalapú foglalkoztatás, sok helyen pedig az ilyen alapon történő elbocsátások, az oktatási és egészségügyi rendszer leépülése, a rendőrségen és az igazságügyben jelen lévő korrupció és végül, de nem utolsósorban, a borzasztó szegénység, amit addig nem tudunk legyőzni, amíg nem oldjuk meg a legfőbb problémát.
Március 21-én Szabadkán vendégeskedett, felszólalt a Magyar Mozgalom közgyűlésén, amely szervezet az elsők között támogatta. Mit jelentett Önnek ez a kiállás?
– A Magyar Mozgalom támogatása rendkívül értékes számomra, éppúgy mint a többi párt és szervezet kiállása. Ez nem csupán frázis, mert elvszerű támogatásról van szó, nem pedig valamilyen alkuról, politikai kereskedésről. A szerbiai magyarok alapvető problémái megegyeznek az ország többi polgárának gondjaival. A szerbek és a magyarok is, akik jelöltségem mellé álltak, a falak helyett hidakat építenének. Olyan embereket keresnek, akik képesek felismerni azokat az értékeket, amelyek összekötnek és nem elválasztanak bennünket. Azt a Vajdaságot igénylik, amely mindenki közös otthona lehet. A Magyar Mozgalomban őszinte, következetes és nyitott partnerre találtam ezen célok megvalósításához. A magyarok és a szerbek is saját értékrendjüket követve szavaznak, nem pedig a politikai elitjük parancsait követve, amelyek mögött mindenféle számítások állnak.
Arról is beszélt, hogy az elnökjelöltség csak az első lépés politikai szerepvállalása terén. Mik a további tervek, esetleg pártalapításon is gondolkodik?
– Államfőként, természetesen nem leszek tagja semmilyen pártnak, maga a változás azonban hosszabb folyamat, amely nem érhet véget megválasztásommal. A létező pártok és azok, amelyek ezután jönnek majd létre, hosszú idő után újra egyenlő és tisztességes feltételek mellett mérhetik össze erejüket, így épülhet fel a Vučić utáni Szerbia. Az én feladatom ebben olyan lesz, mint egy labdarúgó bíróé: nem én döntöm el, melyik csapatnak vannak jobb játékosai, de én biztosítom számukra az egyenlő feltételeket.
Hogy néz ki az a Szerbia, amelyért harcol?
– Az ötéves mandátumom végén egy modern, európai államot szeretnék látni, amely a joguralom, a hatalommegosztás, az emberi jogok, a szabadság és a szociális igazságosság elvére épül. Egykoron azt gondoltuk, ezek csupán frázisok, ma, amikor elvesztettük ezeket az értékeket, látjuk, mekkorát tévedtünk. Egy olyan Szerbiát szeretnék, amely nyitott a szomszédjai iránt, hogy rendezze végre múltbéli fájó ügyeit, ahogyan azt annak idején Németország és Franciaország is megtette. Végül pedig az álmom, egy olyan Szerbia, ahová az emberek szabadon jöhetnek, mint turisták, üzletemberek vagy egyszerű utazók és amelyet a nemzetközi közvéleményben úgy ismernek, mint tehetséges egyetemi hallgatók, sportolók, művészek és tudósok országát.
Az interjú a Családi Kör 2017. március 30-i számában jelent meg. Támogassa a független sajtót, vásárolja meg minden héten a Családi Kört!
