Hírfolyam
Évekkel ezelőtt elkövetett adócsalás miatt vettek őrizetbe egy szabadkai férfit
A rendőrség őrizetbe vette a 55 éves S. Š.-t szabadkai lakost akit azzal gyanúsítanak, hogy fiktív autóbehozatali számlákkal több mint 121 millió dinárral károsította meg a szerb államkasszát. A gyanú szerint 2021 februárja és 2022 februárja között – mint a belgrádi...
A szerbiai lányok és nők többsége saját magát hibáztatja az elszenvedett digitális erőszakért
A szerbiai nők és lányok jelentős része úgy gondolja, saját maga felel az őket ért digitális erőszakért – derült ki az Atina civil szervezet „Digitális erőszak nők és lányok ellen Szerbiában” című kutatásából, amelyet Belgrádban ismertettek. A felmérés szerint a...
Vučić: Én soha nem hazudtam, Selaković pedig egyetlen dinárt sem lopott el
Aleksandar Vučić szerb elnök arról beszélt, hogy a parlamenti választásokat májusban, november végén vagy decemberben tarthatják meg. Azt azonban nem árulta el, hogy összevonják-e az elnökválasztással, mondván: erről „az illetékes intézmények időben meghozzák a...
A niši hallgatók megemlékeztek a tiltakozások évfordulójáról és új akciókat jelentettek be Folytatják a küzdelmet követeléseik teljesítéséért
A niši Egyetem hallgatói csütörtökön plenáris üléssel emlékeztek meg a városban egy évvel ezelőtt kezdődött egyetemista tiltakozások évfordulójáról, és bejelentették, hogy folytatják a küzdelmet követeléseik teljesítéséért. Mint hangsúlyozták, az akadémiai közösség és...
Őseik álmait megvalósító fiatalok pályázhatnak a Nemzetpolitikai Államtitkárságnál
Minden idők egyik legsikeresebb magyar írójának, Jókai Mórnak már az édesapja is az irodalom szerelmese volt, aki szívesen töltötte az idejét versírással. Puskás Ferenc édesapja is rajongott a fociért, és a Kispest FC játékosaként, majd a Kispesti AC, a Budapest...
Két bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják a kultúráért felelős minisztert
A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség csütörtök este tájékoztatást adott Nikola Selaković kulturális miniszter kihallgatása után. Mint ismeretes, Selaković miniszter több napos huzavona után gyanúsítottként megjelent a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészségen a Vezérkar...
Epidemiológus: Bélféreg csak ott nincs, ahol nem keresik vagy nem beszélnek róla
Amint arról már írtunk, Szerbia Népi Mozgalma (NPS) szabadkai városi szervezetének közlése szerint a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény több épületében körülbelül 200 gyermeknél jelentkezett bélféreg-fertőzés. A szabadkai Közegészségügyi Intézet járványügyi...
Gyanúsítottként kihallgatták a kulturális minisztert
A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség (TOK) gyanúsítottként hallgatta ki a Vezérkar-ügyben Nikola Selaković kulturális minisztert csütörtökön délután. „Blokádos bandáról van szó, amelyik azon van, hogy törvénytelen módon, az illetékesség mögé bújva megdöntse a...
Robbanás történt a fegyvergyárban, három nő megsérült
Csütörtökön 16 óra körül robbanás történt a valjevói Krušik hadiipari üzem gyújtószerkezet-gyártó részlegében. Az első információk szerint három nő sérült meg, és a valjevói Általános Kórház sürgősségi osztályán ápolják őket – adta hírül az N1. Jelenleg nem ismert a...
Borko Stefanović válasza Ana Brnabićnak: Szerbia európai útját a bűnözői hatalom akadályozza
„Ana Brnabić azt mondja, hogy Szerbia európai integrációs folyamata az EU politikai akaratán alapul, és nem Szerbia érdemein. Az igazság azonban az, hogy Szerbia Európai Unióhoz való csatlakozása a Szerb Haladó Párt (SNS) szervezett bűnözői csoportjának és...
Durva karambol történt Mišićevo és Kisbosznia között (Fotó)
Súlyos közlekedési baleset történt a Szabadkáról Bajmok felé vezető úton, Mišićevo és Kisbosznia között. Az Eno SU Viber csoportban közzétett fényképek tanúsága szerint egy pickup karambolozott egy másik gépjárművel. Egyelőre nem ismert, hogy mi okozta a karambolt és...
Szécsányban december 10-én megismétlik a szavazást az egyik szavazóhelyen
A szécsányi községi választási bizottság közölte, hogy december 10-én, szerdán megismétlik a szavazást a község egyik szavazóhelyén. A Szécsány Község honlapján közzétett határozat szerint a megismételt szavazást a 7-es számú szavazóhelyen tartják, a Veljko Đuričin...
Mit tett a Naša Radost igazgatója a bélférgesség megjelenésének megakadályozására?
A szülők körében terjedő információk szerint a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény egyes óvodai létesítményeiben állítólag bélférgek jelentek meg. Ezzel összefüggésben a Szerbia Új Arca arra szólítja fel az intézmény műszaki igazgatóját, Veljko Vojnićot, hogy...
Brnabić: Nem várható a hármas klaszter megnyitása, pedig már négy éve eleget tettünk a feltételeknek
Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke kijelentette, hogy nem számít a hármas klaszter megnyitására Szerbia EU-csatlakozási tárgyalásaiban, noha az ehhez szükséges technikai feltételeket már négy évvel ezelőtt teljesítették. Hozzátette, hogy az Európai Unióhoz való...
Ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatok Szabadkán
Szabadka Város Egészségügyi Tanácsa a Szabadkai Gyógyszertár Intézménnyel együttműködve ingyenes egészségügyi akciót szervez mindazok számára, akik szeretnék ellenőrizni egészségi állapotukat, illetve meggyőződnének az általuk szedett gyógyszerek helyes és biztonságos...
Egész éjszaka a városháza előtt álltak, hogy átadhassák a pályázatukat
Aki biztosra ment, az szerda délelőtt tizenegy órától csütörtök reggel nyolcig összesen huszonegy órát állt az utcán, hogy átadhassa a zentai önkormányzatnál a családi házak és lakások energiahatékonyságának növelésére kiírt pályázati kérelmet. A Zenta községben élők...
Ügyvéd: Alaptalanul tartják házi őrizetben a képviselőt, és törvénytelenül még le is hallgatják
A Szabad Polgárok Mozgalmának tartományi képviselője, Radivoje Jovović jogi csapata fellebbezést nyújtott be az újvidéki felsőbíróság döntése ellen, amellyel meghosszabbították és egyben szigorították is Jovović házi őrizetét. A politikus számára az alapfokú bíróság...
A felügyelőség ellenőrizte a tejüzemeket: Van-e tejpor abban a tejben, amit iszunk?
Az agrártárca tájékoztatása szerint a három tejipari vállalatnál lefolytatott rendkívüli ellenőrzés megállapította, hogy az UHT tejben nincs visszaélés a tejpor használatával. A minisztérium tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy rendkívüli felügyelőségi vizsgálatot...
Nekiütközött BMW-jével egy teherautónak, majd videóban dicsekedett azzal, hogy mi is történt
Csütörtökön a kora reggeli órákban az Obrenováci úton közlekedési baleset történt, amikor egy kamion és egy BMW ütközött össze. Szerencsére a limuzint vezető fiatalember nem sérült meg, bár az elmondása alapján úgy tűnik, hogy súlyos agyrázkódása lehet, és azt úgy...
Csökken a termékek kiszerelése, ez is infláció
Tucatnyi magyarországi boltban kapható termék kiszerelése csökkent novemberben és december elején a kereskedők bejelentése alapján, amit a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság oldaláról gyűjtött ki a Portfolio. Ez a zsugorfláció, amikor a termékek súlya...
Európa Tanács: Nem kielégítő a kisebbségi nyelvhasználat Szerbiában
Szerbiában bizonyos előrelépés történt az Európa Tanács szakértői bizottságának, a regionális és kisebbségi nyelvekre vonatkozó 2023-as ajánlásainak végrehajtásában, de az ajánlások többsége még mindig nem valósult meg teljes mértékben, írja az N1. A jelentés külön...
Úgy tűnik az idén nem állítják fel az ingyenesen használható korcsolyapályákat Szabadkán
A gyerekek és felnőttek is izgatottan várták a téli időszakot Szabadkán, amikor a város központjában egy jégcsúszdát, a Harcosok sorakozója lakótelepen pedig ingyenes korcsolyapályát állítottak fel az önkormányzat jóvoltából eddig minden évben. Az ideiglenes...
Gyanús SMS érkezhet a telefonjára, ne nyissa meg
Ismét csalók küldenek a Putevi Srbije közvállalat nevében SMS-eket a gépkocsi-tulajdonosoknak, amelyekben az áll, hogy a címzett nem fizette be a büntetését állítólagos gyorshajtás, ki nem fizetett útdíj vagy más közlekedési szabálysértés miatt – figyelmeztet a...
A zentai Szabó Szebasztián ezüstérmes lett az úszó Eb-n
A zentai születésű Szabó Szebasztián 50 méter pillangón a második lett a lengyelországi rövid pályás Eb-n. A magyar színekben versenyző 29 éves úszó pályafutása harmadik legjobb idejét úszta a döntőben, amivel másodikként ért célba a svájci Noé Ponti mögött. Eredmény:...
BIRN: Az ügynökség lehallgatta a földműveseket is
A Nemzetbiztonsági Hírszerzési Ügynökség NoviSpy nevű kémprogramot telepített négy letartóztatott mezőgazdasági termelő és környezetvédelmi aktivista telefonjára, derítette ki a BIRN a SHARE Alapítvánnyal együttműködésben. Az érintettek a BIRN-nek beszéltek a...
VMDK: Az út mentén visszahelyezett tábla nem eredmény, hanem évtizedes mulasztások kínos bizonyítéka
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) kötelességének tartja kimondani, hogy a VMSZ legújabb „kétnyelvűségi sikere” nem több, mint kétségbeesett politikai szemfényvesztés! Húsz év hatalomban eltöltött idő után abszurd, hogy most, amikor a népszerűségük a...
Lakossági fórumot tart a VMSZ Szabadkán a Blaha Cukrászdában, mindenkit várnak
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Góli Csilla, Szabadka alpolgármestere és dr. Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese részvételével tart lakossági fórumot Szabadkán, a Blaha Lujza Cukrászdában a Vajdasági...
Jaćimović visszakapta két buszát, a hétvégén már egyetemistákat visz Palánkára
A hatóságok visszaadták Milomir Jaćimović két autóbuszát a hét elkobzott busz közül, ugyanakkor a rendőrség közölte vele, hogy minden alkalommal elkobozzák a járműveit, amikor azokkal belép Belgrád területére. Jaćimović elmondta, hogy az egyik visszaadott busz...
Bajatović: Sem az államosítás, sem a csőd nem jó megoldás a NIS esetében
Sem az államosítás, sem a csőd nem jó megoldás a NIS esetében, vélekedik Dušan Bajatović, a Szerbiai Gázművek igazgatója. Emlékeztetett arra, hogy az állam elkülönítette a pénzt a vállalat piaci kapitalizációjára, és kész „megvenni, kifizetni, akár túl is fizetni” a...
„Az elnök eldöntötte, hogy feláldozza a minisztert, és valószínűleg nem ő lesz az egyetlen”
Kérdéses, vajon a hatalom „hamarabb oszlatja-e fel” a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészséget (TOK), vagy az Ügyészség „kezdi-e el őket letartóztatni”, vélekedik a Szerbia Központ (Srce) mozgalom elnöke, Zdravko Ponoš. Szerinte Aleksandar Vučić szerb elnök úgy döntött,...




























