Tapasztalatból beszélek; tessék engem megcáfolni! Úgy látom, hallom, érzékelem, hogy az „elmenni innen” (mármint Vajdaságból) indítéka, késztetése ma a fiataloknál és a középkorúaknál talán még erősebb, mint a 90-es években volt. A huszonévesek, sőt a még fiatalabbak is Magyarországon tanulnak, és nem szándékoznak hazajönni, a harmincasok nagy része külföldön keres és talál munkát, a negyvenesek-ötvenesek már rég áttelepültek Magyarországra vagy a világ más tájára. Fiatalokkal beszélgetve azt tapasztaltam: egyértelmű számukra, hogy innen el kell menni, itt nincs jövő. Ezt a késztetést meg is tudják valósítani, hiszen beszélnek angolul, használják az internetet, vannak külföldi kapcsolataik. Meg ügyesek is, energikusak. Szakmunkások, középiskolai, egyetemi végzettségű emberek. A középkorúak között is igen sokan vannak olyanok, akik csak hétvégén vagy kéthavonta tartózkodnak itthon.

A maradók és a távozók közti szakadás Jugoszlávia összeomlásakor, a háborúk idején kezdődött. Nem is szakadás volt ez akkor, inkább fájlalható tény, hogy a rokonok, ismerősök, barátok és kollégák elmentek. Ma is így vagyunk sokan: hiányoznak a gyerekeink, barátaink, akik külföldön élnek és dolgoznak.