Hírfolyam
Kilencedik alkalommal tüntettek a fővárosban
Szombaton ismét ellenzéki tüntetéseket szerveztek ország szerte. A mai volt immár a kilencedik belgrádi Szerbia az erőszak ellen tüntetés, amely nem sokkal 18.30 előtt kezdődött. A beszédek után a tömeg a PINK televízió székháza felé vette az irányt. A tiltakozó séta...
Támogatják a külföldön élő szerbeket ''Szerbia egy olyan ország legyen, ahová megéri visszatérnie az embereknek''
A diaszpóra nagyon fontos Szerbia számára-emelte ki Ana Brnabić a Szerbiai Parlamentben. A kormányban három testület foglalkozik a szerb diaszpórával. Ez is azt mutatja, hogy milyen fontos az államnak ez a kérdés - nyilatkozta. A Szent Vid napja alkalmából, a szerb...
Ennyi fizetést visznek haza Szabadkán, Topolyán és Kishegyesen A bérek itt nem csak köztársasági, de tartományi átlag alatt is vannak
A Köztársasági Statisztikai Intézet (RZS) adatai szerint Topolyán az idei első negyedévben adók és járulékok nélkül 67.350 dinár volt az átlagbér. Kishegyesen mintegy 5000 dinárral volt kevesebb, ami Bács mellett a legalacsonyabb átlagbérekkel rendelkező községek közé...
Másfél millió dollárt ért Michael Jordan barcelonai dzsekije
Másfél millió dollárért kelt el egy árverésen az egyetemes kosárlabdasport egyik legnagyobb alakjának, Michael Jordannek az a dzsekije, amelyet az 1992-es barcelonai olimpiai aranyérem átvételekor viselt az eredményhirdetéskor a pódiumon. Az amerikaiak élő legendája...
BBQ Fesztivál a Tisza mellett (fotók)
Reggel kezdődött és éjfél után ér majd véget a zentai Halászcsárda üdülőtelepen zajló BBQ Fesztivál, amelyen több csapat is összeméri erejét sütés-főzésben, este nyolctól pedig a Bánya Blues Band, 22 órától a Bijelo Dugme Tribute Band, éjfélkor pedig a Phrenia...
Ismét üzemel az Ásotthalom-Királyhalom közúti határátkelőhely Áramszünet miatt leállt szombaton a forgalom
Áramszünet miatt átmenetileg szünetelt az átléptetés az Ásotthalom-Királyhalom közúti határátkelőhelyen - közölte a magyarországi rendőrség szombat délután a honlapján. Az utazók a hiba elhárításáig a röszkei közúti és a röszkei autópálya-határátkelőhelyet...
”Olyan idők jönnek, amikor a gyenge népek elvesznek, az erősek megmaradnak” Mondta Orbán Viktor beszédében
Orbán Viktor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatásán mondott beszédet. A miniszterelnök arról beszélt, olyan időket élünk, amikor a világ alapjaiban reng meg, ezért szükség van „erős országra, erős kormányra, erős gazdaságra, erős hadseregre és nem utolsó sorban...
Lejárt a fegyverleadási akció határideje
A május elejei tömegmészárlások után hirdetett az állam fegyverleadási akciót Szerbiában. A határidő tegnap járt le, a polgárok pedig 108 883 darab fegyvert és robbanóeszközt szolgáltattak be -közölte ma Bojana Otović Pjanović, a rendőrség bűnmegelőzési osztályának...
Szijjártó Péter: a kínai kapcsolatok megszakítása öngyilkosság lenne az európai gazdaság részéről
A kínai kapcsolatok megszakítása öngyilkosság lenne az európai gazdaság részéről - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton megosztott videóban. Szijjártó Péter közölte, Magyarország idén megduplázhatja a külföldi közvetlen...
Rengeteg szerb polgár adata cserélhet gazdát az interneten
A személyes adatokkal, és jelszavakkal való visszaélés és kereskedés az interneten a szerb polgárokat sem kerüli el. A sötét weben (dark web) elérhető ellopott adatok számát tekintve Szerbia ugyanis a 12. helyet foglalja el Európában-derült ki a zürichi Next...
Elhunyt Telek Benjamin
Beigazolódtak azok a feltételezések, amelyek pénteken este arról szóltak, hogy minden bizonnyal a martonosi Telek Benjamin holttestét találták meg a Tiszában Adánál. Az információt a Telek Paprika vállalat erősítette meg a hivatalos Facebook oldalán, ahol a...
Pénzügyi csomag a Nyugat-Balkán számára
2,1 milliárd eurós új pénzügyi csomagot indított a Nyugat-Balkán számára az Európai Bizottság. Az újabb támogatás 14 kiemelkedő jelentőségű beruházási projektre vonatkozik a szállítmányozás, az energetika, a környezetvédelem, az emberi erőforrások és a magánszféra...
Lezárták Szabadka legforgalmasabb útkereszteződését (Fotók)
Amint azt az illetékesek beharangozták, ma, azaz július elsején lezárták Szabadka legforgalmasabb útkereszteződését a Pátria szállodánál, pontosabban fogalmazva az út Pátria szálloda és Lidl bevásárlóközpont közötti szakaszát. A város két részét, amelyet a...
Orosz hadihajókat észlelt Tajvan közelében a japán védelmi tárca
Két orosz hadihajót észleltek Tajvan és a japán Okinava-szigetek közelében az elmúlt négy napban - jelentette be a japán védelmi minisztérium pénteken éjjel, miután Tajvan már a hét során hasonló bejelentést tett. A tajvani védelmi tárca kedden azt közölte: két orosz...
„Az államelnöknek jogi erőszak útján próbálják meg a díszpolgári címet odaítélni”
„Amióta városunkban a Szerb Haladó Párt van hatalmon, egymást érik a botrányok, folyamatos a feszültségkeltés, és sorra születnek a nem célravezető, értelmetlen döntések, amelyek gyakran a törvényes előírásokkal sincsenek összhangban, a polgárok érdekeivel pedig...
Egyszerűbb adózás a szabadúszóknak július 1-től
A Szerbiában tevékenykedő szabadúszók július 1-től új portálon és kedvezőbb eljárás mellett gyorsan és egyszerűen számolhatnak be jövedelmükről, rendezhetik kötelezettségeiket és élhetnek nyugdíj-valamint egészségbiztosítási jogukkal. Az új felület bemutatóján...
Horvátországban életbe lép a részleges boltzár
Horvátországban életbe lép a részleges boltzár július 1-jével, a legtöbb üzlet - néhány kivételtől eltekintve - évente legfeljebb 16 vasárnapon lehet nyitva. A kereskedők maguk dönthetik el egyéni igényeik, a szezonalitás, a mikrolokáció és egyéb releváns tényezők...
Jobbratolódás Görögországban és Németországban Nemzetközi lapszemlénk
A „vaktöltényként” végződő oroszországi Wagner-puccs körülményei és következményei továbbra is foglalkoztatják a világsajtót – erről már egy hétközi rendkívüli sajtószemlében is beszámoltunk. Ennek ellenére érdemes még néhány cikket idézni az ügyben. Befejeződött a...
Sánta Gyula alkotásaiból nyílt kiállítás Zentán (Fotók)
Sánta Gyula alkotásaiból nyílt kiállítás pénteken este Zentán a Városi kisgalériában. Sánta 1968-ban született Újvidéken, az újvidéki Művészeti Akadémia festő szakán szerzett diplomát, Péterváradon a Tartományi Műemlékvédelmi Intézetben festmények konzerválására és...
Szabó Dékány: Teljesen elhatárolódok Ősz Szabó kinevezésétől
Felrázta és meglepte a felsőhegyi közvéleményt, hogy Ősz Szabó Norbertet választotta meg a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezete annak elnökévé és miután leváltották Bóbán Józsefet, állítólag Ősz Szabónak odaígérték a faluelnöki posztot is. Ősz Szabó, aki a...
Holttestet találtak Adán a Tiszában
Holttestet találtak az adai strandnál, írja a Blic. A lap szemtanúk beszámolói alapján azt írja, hogy két férfit láttak egy csónakban, egy rendőrt és egy civilt, akiktől azt hallották, hogy a Tisza egy holttestet vetett ki. Az esetet a lap megkeresésére a nagykikindai...
Kis híján a tüntetők közé hajtott egy magyar diplomata rendszámos autó Újvidéken
Incidens történt Újvidéken az autópálya blokádja során, amikor egy Belgrád felől bekapcsolt megkülönböztető fényjelzéssel érkező autó megpróbálta áttörni az útzárat, számolt be az esetről több szerb médium. A Nova.rs tájékoztatása szerint a magyar diplomata rendszámos...
Lavrov: Arról tárgyalunk, hogy az én régi jó barátom, Ivica Dačić kiutazzon Moszkvába
Moszkva és Belgrád arról egyeztet, hogy Ivica Dačić szerb külügyminiszter kiutazzon Oroszországba, jelentette ki orosz hivatali kollégája, Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője. Lavrov újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy a Nyugat megakadályozta, hogy...
Korhecz Tamás: Pusztulás és cinkos némaság
Hiszem, hogy minden nemzetben gondolkodó, a magyar nemzetért aggódó és cselekvő embert letaglóztak a 2022. évi szerbiai népszámlálás adatai. A demográfiai pusztulásunk, a fogyásunk mértéke nemcsak a józan szakmai várakozásokat múlta felül, de történelmi léptékben is...
„Ez is egy módja a tiltakozásnak, a nép meg fogja állítani a hatalomgyakorlókat!”
Azok a polgárok, akik pénteken blokkolták a belgrádi Száva központnál az autópályát, azt üzenték, hogy ez is egy módja a tiltakozásnak, és hogy a nép meg fogja állítani a hatalomgyakorlókat, mivel egyre több és több az elégedetlen polgár, írja a Nova. - Az autópálya...
Ukrán források szerint az oroszok elkezdték elhagyni a zaporizzsjai atomerőművet
Az ukrán védelmi minisztérium szerint az oroszok elkezdték elhagyni az erőmű területét, írja a hvg.hu külföldi sajtóhírek alapján. Az ukrán titkosszolgálat legutóbbi információi szerint Európa legnagyobb teljesítményű atomerőművét, a zaporizzsjait fokozatosan...
Autós felvonulással indult a legújabb erőszakellenes tüntetés
Pénteken, nem sokkal 16 óra után, ahogyan azt a „Szerbia az erőszak ellen” elnevezésű tiltakozássorozat szervezői előre bejelentették, blokkolták Belgrádban az E-75-ös nemzetközi utat. Újvidéken két órával később kezdődik az autós tiltakozó felvonulás. Az erőszak...
Arany pénzérméket találtak a vámosok a furgon műszerfalába rejtve
A vámosok a határrendőrség munkatársaival közösen akadályozták meg mintegy kétszáz darab arany pénzérme csempészetét szerdán a Batrovci határátkelőn. Az esetre akkor derült fény, amikor az országból kilépésre jelentkezett egy olasz rendszámú furgon, amiben a sofőr...
Már másfél hónapja van vizsgálati fogságban a pánikkeltéssel gyanúsított 14 éves futaki kislány
Már másfél hónapja van vizsgálati fogságban az a 14 éves futaki kislány, akit azzal gyanúsítanak, hogy a Ribnikar iskolában történt vérengzést követően saját iskolájában keltett pánikot. Az újvidéki felső bíróság közleménye szerint a lánnyal szemben május 13-án...
„Aleksandar Vučić nem tesz eleget a feltételeknek, hogy Szabadka díszpolgára legyen”
A Szabadka Polgári Mozgalma ellenzéki csoportosulás erélyesen tiltakozik az a javaslat ellen, hogy a város díszpolgári címét Aleksandar Vučić kapja meg. Az SZPM rámutatott, hogy a cím odaítélésének feltételei vannak, ezeknek pedig a szerb elnök nem tesz eleget....





























