Hírfolyam
Bajnokok Ligája-meccsek Szabadka helyett Szegeden?
A szabadkai Spartacus Kosárlabdaklub komoly infrastrukturális problémákkal néz szembe az új idény kezdete előtt, amely során az észak-bácskai egyesület a nemzetközi porondon is megméretteti magát. Az Adriai Liga és a szerb bajnokság mérkőzéseit a sétaerdei...
Ha elfogadják az egyetemisták adományát, megvonják tőlük az állami támogatást? Zsarolják a szerbiai tűzkárosultakat
„Aggódnak és meg vannak döbbenve” amiatt, hogy a hatalom képviselői „megfélemlítik” azokat az embereket, akik a tűzben szinte mindent elvesztettek, és azzal fenyegetik őket, hogy nem kapnak állami segítséget, ha elfogadják az ő vagy a polgári gyűlések által...
Đokovićtól ötszáz pontot levontak, de maradt hatodik
Továbbra is az olasz Jannik Sinner vezeti a férfi teniszezők világranglistáját: a wimbledoni győztes előnye 3430 pont a spanyol Carlos Alcaraz előtt, akit a londoni torna döntőjében Sinner magabiztosan győzött le. Wimbledonban az elődöntőig jutó Novak Đokovićtól...
A kincstár helyett ezentúl egy haladókhoz közel álló üzletember bankjának a számlájára fizetjük az áramot
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) a júniusi áramszámlán arról értesítette a fogyasztókat, hogy a következő hónaptól megváltozik a befizetéshez használt bankszámla – a korábbi kincstári számla helyett az összegeket ezentúl az Alta Banka folyószámlájára kell befizetni....
Trópusi hőség lesz, ekkor várható a lehűlés
Hétfőn száraz idő várható, időnként felhős lesz az ég, a maximális hőmérséklet helyenként meghaladja a 35 Celsius-fokot. A legmelegebb Kelet-, Délkelet- és Dél-Szerbia területén lesz, erre narancssárga meteorológiai riasztás figyelmeztet. Az ország többi részén sárga...
Brnabić: Đokić rektor pumpálgat és hergel, mert tudja, hogy eljön az elszámoltatás ideje
A Belgrádi Egyetem rektora, Vladan Đokić „hergel”, “pumpál” az užicei tüntetésen, „mert tudja, hogy eljön az elszámoltatás ideje”, ezt Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke mondta vasárnap este a Pink Televízióban. „Ő beszédet mondott, a hergelő, Užicében. Tudja, hogy...
Az emberek elkezdték beszerezni a tüzelőt
A nyári hőség közepette elkezdett nőni a kereslet a tűzifa iránt. Az ellátottság jó, és az árak többnyire megegyeznek a tavalyiakkal. A pellet árát egyes kereskedők jelentősen megemlték, de a szakértők szerint ez indokolatlan, így vásárlás előtt érdemes szétnézni,...
Vučević: Megőriztük Szerbiát, nem volt könnyű!
A színes forradalom véget ért, az országot sikerült megőrizni – mondta Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke és a köztársasági elnök regionális ügyekért felelős tanácsadója. „Megőriztük Szerbiát, nem volt könnyű. A színes forradalomnak vége, a gyülekezéseik még...
Jannik Sinnert Alcaraz sem tudta megállítani
A világelső Jannik Sinner nyerte meg a férfi egyest a wimbledoni teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben 4:6, 6:4, 6:4, 6:4-re legyőzte a címvédő Carlos Alcarazt. Az elődöntőben a 24-szeres Grand Slam-bajnok Novak Đokovićot búcsúztató Sinner 4:2-re ellépett, de...
Vicsek Annamária vagyonnyilatkozata is megtekinthető
Július 11-e óta nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai - közölte a Nemzeti Választási Iroda, így Borvendég Zsuzsanna, Dávid Dóra, Deutsch Tamás, Dobrev Klára, Dömötör Csaba, Ferenc Viktória, Gál Kinga, Gerzsenyi Gabriella, Győri...
A Manchester United legendája is beállt az egyetemisták mögé
Vasárnap 16 órakor nagyszabású tüntetés kezdődött Užicében, ahol a helyi egyetemisták és polgárok annak a kilenc személynek a szabadon engedését követelik, akiket a héten vettek őrizetbe a főútvonal blokkolása miatt. A tervek szerint a tiltakozók kilenc órán keresztül...
Lopott autóval menekült, defektet kapott, két kislányt is elütött
Vasárnap súlyos baleset történt Belgrádban, miután egy 28 éves sofőr két kislányt és egy férfit ütött el, s mindhárom személyt súlyos testi sérülésekkel szállítottak a Sürgősség Központba. A balesetben résztvevő Opel Corsát elloptak Borčában, és a rendőrség üldözőbe...
Folytatódhat az újvidéki előtető leomlásával kapcsolatos nyomozás
A Belgrádi Felsőbíróság elutasította a vádlottak és védőik indítványait, és a nyomozati iratokat visszaküldte az Újvidéki Felsőügyészségnek – közölte az Insajderrel a Belgrádi Felsőbíróság. Ezzel elhárultak az akadályok az ügyészség elől, hogy folytathassa a nyomozást...
A jármű végleges elkobzása összhangban van az alkotmánnyal
Szigorúbb büntetések a biztonsági öv be nem csatolásáért a hátsó ülésen, az alkoholos indításgátló esetleges bevezetése, a szabálysértők jövedelméhez igazított pénzbírságok és szigorúbb büntetések azok számára, akik többször is elkövetnek súlyos szabálysértést… többek...
Elhalasztották a szexuális zaklatás miatt őrizetbe vett gyanúsított tárgyalását
Nem tartották meg a tárgyalást annak a pedagógiai asszisztensnek az ügyében, akit óvodás gyermekek szexuális zaklatásával gyanúsítanak Hódságon (Odžaci), mivel az ügyvédek háromnapos sztrájkot tartottak – írja a Dnevnik. A következő főtárgyalást augusztus 21-ére...
Invazív algafaj megjelenése miatt adtak ki figyelmeztetést Horvátországban
A kutatók arra kérnek minden búvárt és tengerkedvelőt, hogy jelezzék, ha a képen látható algát Komiže környékén kívül is észlelik. A horvát Oceánográfiai és Halászati Intézet figyelmeztetést adott ki egy új, rendkívül invazív barnaalgafaj megjelenéséről az...
Főútvonalat zárnak le a tüntetők
Vasárnap 16 órától nagyszabású tiltakozó megmozdulás kezdődik Užicében, az esemény szervezői pedig közzétették a terveiket is. Mint ismeretes, a dél-szerbiai városban napok óta forrnak az indulatok az aktivisták és a polgárok letartóztatása miatt. A szervezők...
A túlturizmus miatt két görög sziget belépési díjat vezetett be
A rengeteg turista miatt a görögországi ingatlanbérleti árak az egekbe szöktek, ami természetesen hatással van a helyi lakosság mindennapi életére is. Aleksandar Seničić, a Szerbiai Utazási Irodák Nemzeti Szövetségének (YUTA) igazgatója kijelentette, hogy a...
Körözték a férfit, aki nekihajtott két rendőrautónak
Szombaton beszámoltunk róla, hogy akciófilmekbe való autós üldözés zajlott Bégaszentgyörgyön (Žitište) amikor egy férfi nem tett eleget a rendőrségi felhívásnak, hogy álljon meg. Az illetőt végül rendőrségi járművekkel vették üldözőbe, és a nagybecskereki rendőrség...
Hetvenöt lakóépület semmisült meg és 1200 hektárnyi terület égett le
A Toplicai körzetet az elmúlt napokban sújtó katasztrofális erdőtüzek hatalmas pusztítást hagytak maguk után – a hivatalos, de még nem végleges adatok szerint mintegy 1.200 hektárnyi terület égett le, ebből 400 hektár erdő, 200 hektár gyümölcsös, valamint 600 hektár...
Ellenőrzés alatt a tasszoszi erdőtűz
Minden szerbiai turista biztonságban van Tasszoszon, és a helyzet a tűz óta stabilizálódott – nyilatkozta a Szerbiai Rádió és Televíziónak Jelena Vujić Obradović, Szerbia főkonzulja Szalonikiben. Az erdőtüzek több népszerű üdülőhelyet is érintettek – Nei Pori,...
Kisautóval a szupermarketbe
Egy idős férfi hajtott be az autójával, egészen pontosan a négykerekű segédmotoros járművével a Carrefour szupermarketbe az olaszországi Albinia városában: tették azzal indokolta, hogy utál sörösládát cipelni az üzlettől az autóig – számoltak be róla az olasz újságok....
Magyar turistákat mentett ki egy görög vitorlás
A görög sajtó számolt be arról, hogy két turistát, egy apát és lányát elsodorta az áramlat Epanominál, írta a Telex. A közösségi médiában keringő videókból hallható, hogy a turisták magyarok. A magyarokat két vitorlás sportoló vette észre először, az egyik...
Újabb videó a kárpátaljai férfiről, aki a mozgósítása után kórházba került és meghalt
Újabb videó látott napvilágot a kárpátaljai S. Józsefről, arról a férfiről, akit a közelmúltban mozgósítottak az ukrán hadseregbe, ám ismeretlen körülmények közt megsérült, kórházba került, majd nem sokkal később elhunyt, írta meg a 444. A 26 másodperces felvétel...
A kormány lemondott a lehetőségről, hogy pénzügyi segítséget nyújtson a nyugdíjasoknak
Októbertől legalább hét százalékkal drágul a villanyáram., és továbbra is korlátozzák a bérek és a nyugdíjak emelését. Többek között ez olvasható a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által közzétett dokumentumban, amely áttekinti a következő 36 hónapban végrehajtandó...
Közzétették az autópálya-használat új árait
Ismét emelkedtek az autópályadíjak Szerbiában, a legújabb árakat a Szerbiai Közutak Közvállalat felügyelőbizottságának 2025. július 1-jén hozott határozata alapján tették közzé. A Szerb Építésügyi, Közlekedési és Infrastruktúra Minisztériuma már június 30-án...
A rendőr is ember
Nemsokára tíz éve lesz annak, hogy 2016 novemberében, Niš felé tartva egy belgrádi benzinkúton tankoltam. Utána mintegy száz méterrel megállított egy közlekedési rendőr. Udvariasan, a szolgálati szabályzat előírásai szerint köszönt, majd benyúlt a leeresztett ablakon...
Tragédia a regattán
A jubileumi, 25. Drinai regattán halálos baleset történt Ljubovijánál, amikor egy 33 éves fiatalember, a Ljubovija melletti Rogota településről, a Drina folyóba fulladt. „Az első információk szerint a fiatalember valószínűleg a regatta végén haladó csónakból esett a...
Magyar Péter: Érdemes a Tiszával tartani
Nagykanizsán tartott kongresszust szombaton a Tisza Párt. A délelőtt óta folyó rendezvényen Rost Andrea, Tarr Zoltán, Bódis Kriszta és Bujdosó Andrea beszéde után egészségügyi, vízzügyi és oktatási kerekasztalt is tartottak, illetve számos beszédet meghallgathatott,...
„Nem szégyen, ha letartóztatnak egy ilyen rendszerben”
Szombaton este a belgrádi Jogtudományi Kar előtt megtartott tüntetésen a kar hallgatói azt üzenték: „Ő vagy mi, ő vagy az egyetem, ő vagy Szerbia”. A felszólalók emlékeztettek arra, hogy a letartóztatások során a rendőröknek azonosítaniuk kell magukat és közölniük...





























