Hírfolyam

Földrengés volt Vajdaságban

Földrengés volt Vajdaságban

A Richter-skála szerinti 1,9-es erősségű földrengés rázta meg az éjszaka folyamán Pancsovát – közölte a Köztársasági Szeizmológiai Intézet. Amint az intézet honlapján látható, a rengést este nem sokkal fél tíz előtt észlelték, 4 kilométeres mélységben. Az ilyen...

bővebben
Az év eleje óta 94 gyalogost gázoltak halálra

Az év eleje óta 94 gyalogost gázoltak halálra

Az év eleje óta Szerbiában 94 gyalogos halt meg közlekedési balesetekben, közülük 19 gyalogátkelőhelyen – közölte a szerb Belügyminisztérium. A közlekedési rendőrség igazgatósága arról tájékoztatott, hogy tegnap, néhány órán belül, három gyalogos vesztette életét...

bővebben
Szakértők: Jovanov azt kéri, hogy további 15 műemlékről is vegyék le a védelmet, köztük a Szerb Kormány épületéről is

Szakértők: Jovanov azt kéri, hogy további 15 műemlékről is vegyék le a védelmet, köztük a Szerb Kormány épületéről is

Az „Aleksandar Vučić – Szerbia nem állhat meg” frakció elnöke, Milenko Jovanov azt kérte, hogy a parlament sürgősségi eljárásban fogadja el a lex specialis  törvény 9. cikkének „autentikus” értelmezését további épületek esetében is a szerb parlamentben. Ezt a törvényt...

bővebben
Eltűnt egy idős nő Szabadkán

Eltűnt egy idős nő Szabadkán

Eltűnt egy 80 éves nő Szabadkán. A családja azt mondja, a nő demenciával küzd, fekete-fehér pólót, zöld mellényt, fekete nadrágot és papucsot visel. Csütörtökön 14 óra körül tűnt el a Vitorog környékén, vagyis Sándorban a Közkórház után. Amennyiben valaki látta az...

bővebben
Tanárok a célkeresztben

Tanárok a célkeresztben

A tanügyi dolgozóknak csaknem a 40 százaléka volt az elmúlt öt évben erőszak áldozata a munkahelyén, a leggyakrabban az iskolaigazgatók, a diákok szülei és maguk a tanulók támadtak rájuk – derül ki a Társadalomtudományi Intézet iskolai erőszakról végzett kutatásából....

bővebben
Hajszárító okozott lakástüzet

Hajszárító okozott lakástüzet

Egy társasház második emeletének egyik lakásában okozott csütörtökön tüzet egy állítólag felrobbant hajszárító. „A felettem lévő lakás égett, ahol egy nő él macskákkal. A tűzoltók alig tudták rávenni, hogy elhagyja a lakást, miközben égett az ágya, minden csupa füst...

bővebben
Hazai tulajdonosai lesznek az Imleknek

Hazai tulajdonosai lesznek az Imleknek

Két szerb vállalkozó: az AJFH beruházási holding tulajdonosa, Andrej Jovanović és az Imlek jelenlegi vezérigazgatója, Bojan Radun veszi meg közösen az Imlek vállalatot a jelenlegi tulajdonostól, a Mid Europa befektetési alaptól. Az Imlek közleménye szerint mindkét...

bővebben
Az árrésstop ellenére is emelkednek az árak

Az árrésstop ellenére is emelkednek az árak

Szeptemberben lépett életbe a hat hónapra tervezett árrésstop Szerbiában, de azóta egyes termékek árai jelentős mértékben növekedtek – írja a Vreme. Amikor megszületett a rendelet, megemelkedett az áram, a gáz és az üzemanyag ára, ami még csak most fogja éreztetni a...

bővebben