Hírfolyam
Még be sem vezették, már milliárdokba kerül a kötelező sorkatonai szolgálat az országnak
Szerbia az elmúlt két évben mintegy 9,5 milliárd dinárt költött a „katonai szolgálat teljesítésére”. A következő évben a Honvédelmi Minisztérium költségvetésében a „katonai szolgálat teljesítése” tételre 6,36 milliárd dináros kiadást terveznek – írja a Forbes Srbija....
Megszüntették a volt polgármester előzetes letartóztatását
Miután hétfőn megerősítették a vádiratot és megírtuk, hogy csaknem két éve előzetes letartóztatását tölti Dragana Sotirovski, Niš volt polgármestere, a niši Felsőbíróság megszüntette az előzetes letartóztatását – értesült a Beta hírügynökség az igazságügyi...
3200 széfet törtek fel, 30 millió eurót loptak el egyetlen éjszaka alatt
Németország történetének egyik legnagyobb betörését hajthatták végre a karácsonyi ünnepek alatt a németországi Sparkasse bank egyik gelsenkircheni fiókjában, ahol több mint 3200 széfből durván 30 millió eurót loptak el. A betörők a páncélterem falán fúrt lyukon...
Pásztor: Elég volt a cirkuszból!
A Szabadkai Magyar Rádió mellett a Hét Nap Plusz podcastjában is szerepelt Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, utóbbiban évet értékelt Szakáll Laura riporterrel, akinek az első kérdése az volt a párt elnökéhez, hogy ebben a káoszban, hogyan sikerült...
Előzetesben a hódsági gyilkosság gyanúsítottjai
Az újvidéki rendőrség a zombori kollégákkal együttműködve őrizetbe vette a hódsági M. D.-t (1982) és a Zombor környékéről származó Z. K.-t (1997), mert alapos a gyanú, hogy megöltek egy 55 éves hódsági férfit, akinek holttestét vasárnap találták meg Verbász környékén....
Vučić az egyetemisták aláírásgyűjtéséről: A hét százalékát sem szedték össze annak, amit állítanak
A rendkívüli parlamenti választások kiírását célzó kezdeményezéshez a hallgatók „még a hét százalékát sem” gyűjtötték össze annak a számnak, amelyről azt állítják, hogy összeszedték, ezt Aleksandar Vučić államfő mondta kedden este évértékelő sajtótájékoztatóján....
Emlékeznek ki gyűjtött 700 ezer aláírást huszonegy nap alatt?
A Műszaki Tudományok Kara blokád alatt álló hallgatói a közösségi médiában emlékeztettek a rendkívüli parlamenti választások kiírásáért indított, 2010-es aláírásgyűjtési akcióra, amely során a jelenleg kormányzó, akkor még ellenzéki Szerb Haladó Pártnak (SNS) 21 napra...
Háromszázötven ember maradt munka nélkül Szabadkán
Szabadkán az elmúlt év legnegatívabb híre Hugyi István, a Független Szakszervezetek Szövetségének szabadkai elnöke szerint a Flendernél lévő elbocsátások voltak. A megrendelések visszaesése miatt 350 ember maradt munka nélkül, írja a Magločistač. Hugyi a szakszervezet...
Ki lesz az igazgató a szabadkai Politechnikai Középiskolában? Az alkalmazottak többsége az egyik jelöltet támogatja, a "hatalom" viszont a másikat - A Magyar Nemzeti Tanács a magyarul nem beszélő jelölt mellett voksolt
A szabadkai Politechnikai Iskolában december 11-én rendkívüli tantestületi ülést tartottak, amelyen az alkalmazottak véleményezték az iskolaigazgatói pályázat jelöltjeit. A november 5-én kiírt pályázatra két jelölt jelentkezett: Zvonko Vuković testnevelő tanár,...
Jelentős nyugdíjemelést jelentett be az államfő Vučić két célja: béke és stabilitás, valamint fejlődés
Aleksandar Vučić szerb államfő két célt rajzolt fel a digitális táblára éves sajtótájékoztatójának legelején: béke és stabilitás, a második pedig Szerbia történelmének legjobb és legeredményesebb éve. Kiemelte, hogy a nyugdíjasok öt napon belül megkapják a megemelt...
Dragan J. Vučićević az év trollja
A Sokszínűségről szóló Tudósításért Működő Hálózat az “év trolljának” nyilvánította az Informer főszerkesztőjét és felelős kiadóját, Dragan J. Vučićevićet. Döntésüket azzal indokolták, hogy megítélésük szerint kiemelkedett a gyűlöletbeszéd forrásaként a médiában, írja...
Ne igyanak alkoholt Szilveszterkor ...ha Önök a sofőrök
A Szerbiai Közlekedésbiztonsági Ügynökség arra hívta fel a járművezetők figyelmét, hogy az előttünk álló ünnepek idején se üljenek volán mögé alkoholfogyasztás után, és tartsák be az előírt sebességhatárokat. „A kutatások azt mutatják, hogy éppen ebben az időszakban...
Újabb kínai üzem kezdte meg a gyártást Vajdaságban
Megkezdte a termelést rumai üzemében a kínai Haitian vállalat, amely a CNC-gépek és műanyag fröccsöntő gépek egyik vezető globális gyártója, tudósít a Vajdasági RTV. Az ipari övezetben található gyárat Dušan Ljubišić községi elnök és Srđan Jovanović, a...
Miniszter: Nem igaz, hogy Putyin megalázta Szerbiát
Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter szerint nem igaz, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és Oroszország megalázta volna Szerbiát a Szerbiai Kőolajipari Vállalattal (NIS) kapcsolatos tárgyalások során. Hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az...
Kinevezték Marko Kričakot a Bűnügyi Rendőrség Igazgatóságának vezetőjévé „Önfeláldozóan védte az alkotmányos rendet”
A rendőrfőigazgató határozatával összhangban kedden kinevezték Marko Kričakot a Bűnügyi Rendőrség Igazgatóságának vezetőjévé. Kričak és egysége az idei tüntetéseken arról vált ismertté, hogy a polgárokkal szemben túlzott erőszakot alkalmazott. A 2025. augusztus 14-én...
Januárban sem halkul el a színházi szó Zenta főterén
A Zentai Magyar Kamaraszínház az új esztendőt is gondolatébresztő és érzékeny előadásokkal nyitja. A hónap középpontjában az elmélyülés és az emberi lét határhelyzetei állnak. A ZMK januári játékrendje: Január 12. és 13., (hétfő és kedd), 19:00 – Pilinszky János művei...
Csantavéri férfi halt meg Tornyosnál
Súlyos közlekedési baleset történt hétfőn délután Bogaras és Tornyos között. A tragédia akkor történt, amikor a 62 éves kevi illetőségű V.L. hátulról elgázolta az úton közlekedő kerékpárost. A csantavéri B.N. (43) a helyszínen belehalt sérüléseibe, a gyorsan kiérkező...
Az új évben is töretlen lendülettel várja közönségét a KDSZ
A Kosztolányi Dezső Színház az évet a legújabb előadásával, George Orwell – Robert Icke – Duncan Macmilan 1984 című művével nyitja. Egy ellentmondásokkal teli világban Winston Smith története a szerelem, a lázadás és a bizonytalanság szövevényén keresztül mutatja be,...
Újévtől béremelés az óvodai dolgozóknak is A kormány elfogadta a koefficiensekről szóló rendelet módosítását
A közszolgálatban dolgozók bérének kiszámítására és kifizetésére vonatkozó szorzószámról, azaz a koefficiensekről szóló rendelet módosításával 2026. január 1-jétől végre megszűnik az óvodai intézményekben dolgozókkal szembeni diszkrimináció – közölte a Szerbiai Óvodai...
Aláírták a szerződést a palánkai Duna-híd építéséről
A palánkai Duna-híd megépítéséről írtak alá szerződést a tartomány kormányban, a dokumentumot Aleksandra Sofronijević építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, Zoran Drobnjak, a Szerbia Útjai Közvállalat megbízott igazgatója és a Centunion S.A....
Pásztor: Az egységes nemzetben gondolkodó kormány tevékenységének haszonélvezői a vajdasági magyarok”
Tizenhárom magyar fiatal jelentkezett rendőrképzésre, ebből hét hölgy, ami nagyon jó – hangsúlyozta a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik című keddi műsorában dr. Pásztor Bálint, aki szerint az elmúlt tíz évben nagyon sokat dolgoztak annak érdekében, hogy az állami szféra...
Az idén ez már a 401.-ik lesz
Aleksandar Vučić szerb elnök kiverte a biztosítékot az embereknél az RTS Facebook-oldalán, ehhez pedig elegendő volt a hír, hogy az elnök kedden délután 16 órakor megtartja éves konferenciáját az eUprava Házban, adta hírül a Nova.rs portál. A polgárokhoz szóló...
Az infláció lassult, az árak stabilizálódtak Az új piaci szereplők megjelenése tovább csökkentheti az árakat
Az államnak sikerült megfékeznie az inflációt, és azt reális, a vártnál is kedvezőbb keretek közé visszaterelnie, nyilatkozta Jagoda Lazarević bel- és külkereskedelmi kereskedelmi miniszter az RTS-nek. „A szeptembertől novemberig tartó időszakban, a rendeletünk...
Putyin: „Nyugat-Ukrajna falvaiban az egyetlen beszélt nyelv a magyar”
Nyilvánossá váltak Vlagyimir Putyin orosz elnök és George W. Bush egykori amerikai elnök 2001 és 2008 közötti találkozóiról szóló leiratok, pontosabban három olyan memorandum, ami a két vezető közötti beszélgetéseket tartalmazza. A memorandumok azután lettek...
Háromszor annyit fizetett a Belügyminisztérium a hangágyúért, mint amennyit az amerikaiak fizettek közvetlenül a gyártónak A legolvasottabb cikkek 2025-ben: a nyolcadik helyezett
A 2016-ban alapított portálunk nagyon rövid idő alatt Vajdaság legolvasottabb magyar nyelvű honlapja lett. A 2025-ös évben a megtekintések száma majdnem elérte a tizennégy milliót. Ahogy az előző években is, az idén is elkészítettük a legolvasottabb cikkek...
Évi 5 milliárd euró áramlik be Szerbiába a kivándorolt polgároktól
Az elmúlt években a hazautalások éves összege megközelítette az 5 milliárd eurót a Szerb Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint, tette közzé a Vajdasági RTV. 2025 első tíz hónapjában ezen a jogcímen több mint 4 milliárd érkezett az országba, ami 4,5 százalékkal több,...
Érdemes minél korábbi időpontban elvégezni a daganatos betegek immunterápiás kezelését Az ember cirkadián ritmusa nagyban hatással lehet a daganatos megbetegedésekre és a kezelésekre
Úgy tűnik, a daganatos megbetegedések esetén nemcsak az a fontos, hogy megkapja a beteg az immunterápiás kezelést, az sem mindegy, hogy erre pontosa mikor kerül sor. Öt kínai tudományos intézet tudósai 397 kemoterápiával és immunterápiás gyógyszerekkel –...
Ilyen a köztévé „hiteles” tájékoztatása
Vasárnap országszerte és egész nap gyűjtötték az aláírásokat az egyetemisták – ez az esemény egy percet érdemelt a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) híradásaiban, ugyanakkor Aleksandar Vučić államfő 23,5 percet kapott arra, hogy személyesen ossza meg álláspontját –...
A nyugdíjasok elfordultak Vučićtól A Szerb Haladó Párt elvesztette hosszú évek óta legfőbb társadalmi támaszát, a fiatalok pedig megnyerték őket
A vasárnapi „Írd ki a győzelmet” egyetemisták által szervezett országos aláírásgyűjtő akció az idősebbeket is megmozgatta. Országszerte nagyon sok nyugdíjas fejezte ki a diákok iránti támogatását és kívánságát a változás iránt. Čukaricán egy 102 éves férfi is...
Megvertek és megégettek egy 15 éves fiút
Brutális támadás áldozata lett egy 15 éves fiú Zimonyban. Az eddigi információk szerint a támadás tervezett volt: két autóval elállták egy kiskorúakból álló csoport útját, majd az autóból kiszállt több maszkot viselő ismeretlen személy. Miután megkérdezték a fiúkat,...




























