Hírfolyam
Világos Adriana a TSC-be igazolt
A Topolyai Sport Club, vagyis a TSC Atlétikai Egyesülete nem akármilyen névvel erősödött, ugyanis a 20 éves Világos Adrianát sikerült szerződtetniük, aki két évvel ezelőtt a felnőttek között Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett Münchenben a gerelyhajítás versenyszámban....
Minden harmadik diák évente legalább egyszer verekedésbe keveredik
Évente legalább egy verekedésben részt vesz a diákok harmada, erről tanúskodik az iskolába járó gyermekek egészségügyi viselkedéséről szóló kutatás, amelyet a dr. Milan Jovanović Batut Intézet munkatársai végeztek a 2021-es tanévben. A Politika cikke szerint...
Brnabić: A nap folyamán válaszolok az ellenzék kéréseire
A nap folyamán válaszol a Szerbi az erőszak ellen ellenzéki lista követeléseire Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke, s hozzátette, a javaslatokkal a lehető legkomolyabban foglalkozott a hétvégén, mondta a Happy Televízióban. „Az ellenzék a helyi önkormányzati...
Vasárnap birkanyírás!
A Zentai Gazdakör április 21-én, vasárnap 9 órától szervezi meg a XXI. Birkanyíró és Birkapörköltfőző Fesztivált. Az esemény Zentán a vásártéren kerül megrendezésre.
Augusztus után újabb nyugdíjemelés várható
Amennyiben valóra válik Siniša Mali előrejelzése és Szerbia olyan jó eredményeket ér el, mint amire számítanak, akkor bejelentése szerint augusztusban újra nyugdíjemelés várható. "Az elmúlt két évben nominálisan 56 százalékkal nőttek a nyugdíjak, elvárásaim szerint...
Jogerős Magyar Péter pártjának regisztrációja a június 9-i választásra
„Reggeli jó hír: jogerős lett a TISZA Párt regisztrációja a június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választásra. A tavaszt és a változást nem lehet megállítani” – írja Facebookon Magyar Péter, aki posztjában arra kéri „a külföldön élő magyarok százezreit, hogy...
Vučić: Srebrenicával a nagyhatalmak kinyitják Pandora szelencéjét
A világhatalmak lobbizni fognak a Srebrenicával kapcsolatos állásfoglalásért, mi azonban erősebben fogjuk ezt ellenezni, mint gondolják - nyilatkozta Aleksandar Vučić szerb államfő a Szerbiai Rádió és Televíziónak. Mint fogalmazott, Szerbia lakossága számára döntő...
Vučić: Május elseje előtt megalakul a kormány
"Hamarosan megválasztjuk a kormány új tagjait. Véleményem szerint erre 10-15 napon belül sor kerül, még a május elsejei ünnepek előtt, hogy az ortodox húsvétot, valamint a Szerb Köztársasággal való naggyűlést új kormánnyal várjuk. Ennek lenne értelme', mondta...
Hétfőn még izzadni fogunk, szerdán megint fűteni kell
Trópusi hőség lesz hétfőn, de mivel a légnyomás folyamatosan csökken, a napos reggel után fokozatosan beborul, de csapadék nem lesz. Hétfőn a hőmérséklet eléri a 32 Celsius-fokot. Az UV-sugárzás olyan magas, hogy a szakemberek mindenképpen védőfaktoros krém...
Mali repülő taxikat hozna Szerbiába
A legnagyobb francia repülő taxikat gyártó vállalat képviselőjével volt videóhívása Siniša Mali pénzügyminiszternek. Erről maga a miniszter beszélt a Pink Televízióban, s hozzátette, meghívta a vállalatot, hogy a 2027-es EXPO-n mutassák be ezt a legújabb technológiát....
Hatvanhét éves férfi erőszakolt meg egy fiatal lányt Pancsován
Nyomozást kezdeményezett a pancsovai Felsőügyészség egy 67 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy tizenkilenc éves fiatal lányt. A férfi április 12-én követte el a bűncselekményt egy pancsovai lakásban, ahol bejelentetlenül tartózkodott. A kihallgatás...
Szigorítottak a szegedi Árkádban, többet kell fizetni a parkolásért
A szegedi Árkád bevásárlóközpontban eddig két órán át lehetett ingyen parkolni hétvégéken, a Szeged.hu azonban most észrevette, hogy szombattól fogva ez már csak egy óra, és utána fizetni kell: a második óra 200 forint, minden további 400. Korábban a látogatók...
Borzalmas eredményeket produkáltak a hároméves szakközépiskolák diákjai
A hároméves szakközépiskolák diákjainak eredményei a PISA-tesztelés során lényegesen rosszabb eredményeket mutattak, mint a gimnáziumok diákjaié, derül ki a szerbiai PISA 2022 jelentésből. Az már a korábbi mérések alapján kijelenthető, hogy a hároméves...
Ezek a hamis euróbankjegyek a legnépszerűbbek Szerbiában
Szinte minden harmadik hamisított bankjegy Szerbiában, amelyet tavaly sikerült megtalálni, 200 eurós volt, az eurózóna országaiban viszont a hamisított pénzeknek csak a 4.5 százalékát teszi ki ez a címlet. Egy év alatt világszerte összesen 467 000 hamisított...
Az utolsó pillanatokban kapott gólt és veszített a TSC
Kétgólos hátrányból állt fel, de végül vereséget szenvedett a Topolyai Sport Club az újvidéki Vojvodina vendégeként a Szerb Szuperliga 30. fordulójában: a TSC a harmadik helyről kezdi meg a hét fordulóból álló rájátszást, és már a következő fordulóban lehetősége lesz...
Izrael elnöke szerint Irán támadása hadüzenet volt, de Izrael békére törekszik
Hadüzenet volt Irán támadása Izrael ellen – fogalmazott az ország elnöke, Jichák Hercog a Sky News-nak, amit a Telex.hu szemlézett. Hercog hozzátette: továbbra is kitartanak amellett, hogy országuk „békére törekszik”. Az elnök szerint a világ hatalmainak világossá...
Világunk a tudományos kutatások prizmáján keresztül Lezajlott a 14. Tudóstalálkozó
A Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács április 13-án 14. alkalommal tartotta meg a Vajdasági Magyar Tudóstalálkozót Szabadkán, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar termeiben. A tanácskozás társszervezője a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki...
Drog és hangtompítós pisztoly volt a szabadkai fiatalnál letartóztatásakor
A rendőrség egy 17 éves szabadkai fiatalembert tartóztatott le, akit azzal gyanúsítanak, hogy drogot birtokolt, közölte a belügyminisztérium. A rendőrök a fiatal lakásának átkutatásakor mintegy kilónyi marihuánát, kisebb mennyiségű amfetamint és a drog elosztására...
A nemzeti stadion építése május 1-jén kezdődik
- Várhatóan május elsején helyezzük el a surčini nemzeti stadion alapkövét, akkor kezdődik meg az építkezés – jelentette ki Siniša Mali pénzügyminiszter vasárnap. A tárcavezető arról beszélt, ki mindenkinek lesz munkája az EXPO 2027 létesítményeinek építésére kiírt...
Vučić: Jelöltetni fogjuk Szerbiát az ENSZ Biztonsági Tanácsába
Amennyiben az ENSZ Közgyűlése elfogadja a srebrenicai népirtásról szóló határozatot, Szerbia még aznap jelölteti magát az ENSZ Biztonsági Tanácsába (BT) nem állandó tagként – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb államfő. Vučić szerint amennyiben jelölteti magát,...
Ferenc pápa az erőszakhullám leállítását sürgette
Álljon le minden olyan cselekvés, amely az erőszakhullámot táplálja, és ami azzal a veszéllyel jár, hogy a Közel-Keletet még nagyobb háborús konfliktus felé sodorja - hangsúlyozta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében. Ferenc pápa...
Magyarország határozottan elítéli az Izraelt ért támadást – VIDEÓVAL
Magyarország határozottan elítéli az Izraelt ért drón- és rakétatámadást, kiállunk Izrael mellett ebben az esetben is - mondta a Facebookon élőben közvetített videóüzenetében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap. Hozzátette: a jelenlegi információk...
Mali: Továbbra is növekvő pályán a szerbiai gazdaság
Szerbia gazdasága továbbra is növekedő pályán van, februárban a GDP 5.9 százalékos növekedést mutatott, jelentette ki Siniša Mali pénzügyminiszter, aki szerint ez az eredmény „magasan túlszárnyalja a várakozásokat”. „Míg egy Németország recesszióban van, más országok...
Dačić: Népirtó nemzetté minősítenék Szerbiát azok, akik a Srebrenica-határozatot előterjesztik
- Azok az országok, amelyek előterjesztették az ENSZ Közgyűlése elé a boszniai Srebrenicában elkövetett genocídiumról készülő határozatot, a boszniai Szerb Köztársaság létét akarják megkérdőjelezni és a szerb nemzetet népirtóként akarják megbélyegezni – jelentette ki...
Az iráni hadsereg vezetője szerint a támadás minden célját elérte
Az Izrael elleni éjszakai támadás minden célját elérte - mondta az iráni fegyveres erők főnöke vasárnap hozzátéve, hogy egyetlen városi vagy gazdasági központot sem vettek célba iráni drónok és rakéták. Az Őszinte ígéret nevű hadműveletet tegnap este és ma reggel...
Leleplezte a szavazatvásárlást, megtámadták, végül őt ítélték el
Egy óbecsei polgár, Milan Bokun, a Moramo koalíció képviselője a helyi választási bizottságban, 2022-ben, a választások napján fizikai támadást szenvedett el, miközben ellenőrizni akart egy szavazatvásárlásról szóló bejelentést és megpróbálta levideózni a Szerb Haladó...
Irán megtámadta Izraelt
Iránból több tucat drónt indítottak Izrael irányába szombat éjszaka - jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője, Daniel Hagari televíziós sajtótájékoztatóján, hozzátéve: a pilóta nélküli légi eszközök több óra után érik el Izraelt. „Fokozott készültségbe...
Várady Tibor: Nincs reális alapja annak, hogy Szerbiától kártérítést követeljenek Srebrenica miatt Erre nem teremt lehetőséget az sem, ha a világszervezet Közgyűlése április végén elfogadja a Boszniában elkövetett genocídiumról készülő határozatot
Aktív levelezésbe bonyolódott április elején Szerbia ENSZ-képviselete. Szeretnék ugyanis megakadályozni, hogy a világszervezet elfogadja a srebrenicai mészárlásról készülő határozatot, amely egyebek mellett felszólítja a tagállamokat arra, hogy határolódjanak el a...
Így fog kinézni a szabadkai Aréna
Az újvidéki Visual Art Architects tervezőiroda két építésze, Ivan Ostojić és Zoran Škiljić munkája nyerte azt a pályázatot, amelyet a szabadkai várostervezési közvállalat írt ki a szabadkai sportközpont tervezésére. A legjobbnak ítélt munka túlmutat egy hagyományos...
Szijjártó Péter: Szerbia kulcsország a régióban
Magyarország mindent megtesz Szerbia európai uniós integrációs folyamatának felgyorsítása érdekében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán, miután telefonon egyeztetett Ivica Dačić szerb külügyminiszterrel, ügyvivő...





























