Hírfolyam
Keddig tart a kavalkád a központban (fotók)
Pénteken délután nyitotta meg kapuit a polgárok előtt Zentán a központban, a városháza előtti téren a Karácsonyi Kavalkád, amelynek része az ingyenesen használható korcsolyapálya is. Az első napon a karácsonyi vásár iránti érdeklődés mérsékelt volt, annak ellenére,...
Alig néhány városban lesz program szabadtéren Szilveszterkor
Mindössze tizenegy nap van hátra Szilveszterig, de úgy tűnik, hogy ezúttal elmarad a jó hangulat Szerbia városainak főterein. Azoknak a helyszíneknek a száma, ahol a polgárok ingyen ünnepelhetik a 2026-os újévet, egy kezünkön megszámolható. Nem is csoda tehát, hogy a...
Külön busszal mennek a VMSZ-esek a DPK szegedi gyűlésére
"Háborúellenes gyűlést tart szombaton Szegeden a Digitális Polgári Körök helyi tagozata", jelentette be korábban Mihálffy Béla, a Fidesz országgyűlési képviselője. A 11 órakor kezdődő eseményen a bejelentések szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök is részt vesz. A...
„Tompánál már a körforgalomnál a sor vége”
A címadó mondat, miszerint "Tompánál a körforgalomnál a sor vége" szombaton, december 20-án reggel került fel a Határfigyelők Facebook-csoportba. Nem sokkal kilenc óra után a Borderwatcher alkalmazás szerint Röszkénél nyolc órakor mintegy kétórásra "saccolták" a...
A repülőtereken is problémákat okoz az új EES uniós beléptetési rendszer
Az Európai Unió digitális határellenőrzési rendszere többórás várakozásokat idéz elő az útlevél-ellenőrzésnél, mivel a szolgálatoknak a határellenőrzések végrehajtásához szükséges idő mintegy 70 százalékkal megnövekedett. Erről a brüsszeli székhelyű Nemzetközi...
Jaćimović: Vasárnap elviszem az egyetemistákat a Novi Pazar-i tüntetésre – „akkor is, ha elveszik tőlem az autóbuszokat”
Milomir Jaćimović személyszállító vállalkozó kijelentette, hogy megszervezi az Újvidékről induló diákok utazását a vasárnap, december 21-én, Novi Pazarban tartandó tiltakozó megmozdulásra, írja a FoNet. Jaćimović a FoNetnek elmondta, hogy az indulás vasárnap reggel 7...
Végleg bezár az Aptiv, ötszázan maradnak munka nélkül
Az Aptiv vállalat 2026 első negyedévében bezárja zaječari gyárát – erősítették meg a cégnél a Vreme hetilapnak. „Továbbra is optimalizáljuk működésünket a dinamikus globális piacnak megfelelően. Ennek érdekében 2026 első negyedévében bezárjuk zaječari gyárunkat....
Molnár Áron születésnapja alkalmából elajándékozta az autóját
Születésnapja alkalmából kisorsolta Molnár Áron az autóját, amit spórolt pénzén, 4,6 millió forintért vett. A vajdasági születésű színész a héten posztolt arról, hogy felajánlja az Abarth 595 Competizione típusú autóját egy, a gyermekvédelem poklában felnőtt...
Áldozatok és elkövetők Ausztrália, Ukrajna, Venezuela – Orbán különutaskodott, kihagyták – Átlapoztuk a világsajtót
Megdöbbentette a világot a zsidóellenes rasszista támadás, amit az ausztrál hatóságok terrorcselekménynek tekintenek és amelynek három magyar áldozata is van. Magyarország, Szlovákia és Csehország nem volt hajlandó segíteni az orosz agresszió áldozatának, Ukrajnának,...
Szombaton időnként szünetelni fog a közlekedés Szabadka és Horgos között
Szombaton (december 20.) időnként szünetelni fog a közlekedés a Szabadka és Horgos közötti autópályán, ahol 8 és 12 óra között munkálatokat végeznek majd a távvezetéken. Ebben az időszakban több alkalommal is leállítják majd a forgalmat mindkét irányba, legfeljebb 15...
A káromkodás javítja a fizikai teljesítményt
Lehet, hogy nem passzol az ünnepi hangulathoz, de ha esetleg elengedünk egy káromkodást a karácsonyi készülődés, vagy fenyőfa cipelés közben, a tudósok szerint egyáltalán nem árthat, sőt. Egy most megjelent tanulmány azt találta, hogy a káromkodás javíthatja a fizikai...
Háborús áldozatok holttesteit találták meg Koszovóban
Egy személy földi maradványai és több másik személy néhány csontját találták meg Koszovóban Orahovacnál. A koszovói Igazságügyi Orvostani Intézet közleménye szerint valószínűleg a koszovói háború 1998-as áldozatairól van szó. A szakértők szerint ezen a helyen nyolc...
„Az Egyesült Államok jelezte: a jelenlegi szerbiai hatalom már nem élvezi a bizalmát”
Az ellállással a Vezérkar épületének a helyére tervezett szálloda építésétől, a nagybecskereki Linglong gumiabroncsai importjának a betiltásával és a Nyugat-Balkánra vonatkozó törvénnyel az Amerikai Egyesült Államok egyértelműen jelezte, hogy a jelenlegi szerbiai...
Dilemmák a legalizáció kapcsán
December 8-a óta tart a „Svoj na svome” (Mindenki a sajátján) elnevezésű akció, amelynek keretében a hatóságok olyasmire tesznek kísérletet, ami eddig senkinek sem sikerült – lezárni a legalizációs folyamatot Szerbiában. A polgárok jelentkeznek, az ügyvédek segítenek,...
Hamarosan nyilvánosságra kerülhetnek az első nevek, akikkel szemben az USA szankciókat vezet be
Az Egyesült Államok elnöke a pénteken aláírt törvénnyel jogi alapot kapott arra, hogy szankciókat vezessen be szerb politikusok és üzletemberek ellen, akik veszélyeztetik a jogállamiságot vagy korrupcióban érintettek – erről beszélt Nebojša Vujović volt szerb...
Yugo Florida – karácsonytól a mozikban
December 25-től a mozikban is vetítik a Vladimir Tagić rendezte Yugo Florida című filmet, a forgalmazók nemrég közzétették a film új hivatalos előzetesét is, közölte a Tanjug. A történet főszereplője Zoran, aki egy valóságshow háttérmunkáját végzi nap mint nap,...
Aggasztó a demokrácia helyzete az országban
Az Egyesült Államok Kongresszusának mindkét háza elfogadta a kiterjedt Nemzeti Védelmi Felhatalmazási Törvényt (NDAA), amely többek között megállapítja, hogy Szerbiában a demokrácia állapota aggasztó, és a választások feltételei nem igazságosak, írja a Beta. A törvény...
Magyar Péter: A bíróság azonnali hatállyal megtiltotta a BORS TISZA-csomag című kiadvány terjesztését
Azonnali hatállyal megtiltotta a Fővárosi Törvényszék a Mediaworksnek, hogy online vagy nyomtatott formában terjessze a Bors napilap BORS TISZA-csomag című különszámát és az abban foglalt tartalmat – jelentette be Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán,...
Történelem és igazságszolgáltatás Az idei VMTDK-n a felvilágosodás-kori igazságszemlélettel is foglalkoztak a kutatók
Csabay István Csaba a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolája Jogbölcselet és Társadalomelmélet alprogramjának negyedéves PhD-hallgatója. Kutatásának kulcsszavai a következők: felvilágosodás, történelemfilozófia, utópia, politikai nyelvek,...
Trump felfüggesztette a zöldkártya-lottót
Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, felfüggesztette a sokszínűségi vízumprogramot, közismert nevén a zöldkártya-lottót, adta hírül a Tanjug. Trump erre azt követően szánta el magát, hogy kiderült: a Brown Egyetemen történt lövöldözés, valamint az MIT...
Méltányos nyugdíjat érdemelnek a mezőgazdasági termelők is Csaknem 40 éve várnak a gazdák egy arányos és igazságos befizetési rendszerre
Szerbiában tavaly minden negyedik 65 év feletti személy a szegénység küszöbén élt – derül ki a Köztársasági Statisztikai Intézet adataiból. Nyilvánvaló: ennek oka a nyugdíjak alacsony összege. A legalacsonyabb a földműveseké. Jelenleg 50.675 dinár az átlagnyugdíj, és...
VMDK: A VMSZ a stabilitás jelszavával asszisztál a polgárok elszegényedéséhez vezető rossz stratégiához
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) felhívja a figyelmet arra a siralmas gazdasági helyzetre, amelyben ma Szerbiában az átlagbér már az átlagos fogyasztói kosarat sem fedezi. „Ez nem statisztikai vita kérdése, hanem mindennapi valóság százezrek számára....
Elhunyt a húszéves egyetemista, aki leesett a kollégiumi szobája teraszáról
Belehalt sérüléseibe az a húszéves egyetemista, aki november 23-án a kampuszban található kollégium teraszáról esett le. Olga az esés következtében súlyos testi sérüléseket szenvedett, és azonnal a zimonyi Klinikai Kórházba szállították. A Drámaművészetek Kar...
Havazott a szaúdi sivatagban (videóval)
Szaúd-Arábia sivatagi és hegyi részein havazás volt: a dűnék, utak és háztetők hófedte állapotban voltak a napokig tartó változékony időjárás után. Rijád, a főváros is fehér lett, az iskolákban elmaradtak az órák. A bejegyzés megtekintése az Instagramon ...
Drágulásra számítottunk, de ennyivel lett olcsóbb az üzemanyag
Az előző heti árakhoz viszonyítva két dinárral lett olcsóbb az üzemanyag Szerbiában. Az árak december 19-e 15 órától jövő péntekig, egy héten át érvényesek. Az előttünk álló héten a dízel literje 196 dinárba kerül majd, a benzin literjéért pedig 179 dinárt kell...
Az eBetegszabadság több időt hagy majd az orvosoknak az érdemi munkára
Január 1-jétől használható az eBetegszabadság (eBolovanje) rendszer a szerbiai egészségházakban, és készül az elektronikus kartonrendszer (eKarton) is. Az eBetegszabadság már részben működik is, méghozzá eredményesen – közölte Nikola Radoman, az egészségügyi miniszter...
Vučević idiótáknak nevezte azokat, akik küzdenek a Vezérkar épületéért
Az amerikai befektetők visszalépése a belgrádi Vezérkar-projekttől nemcsak gazdasági, hanem társadalmi és politikai kárt is okoz, mondta a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke, Miloš Vučević, hozzátéve, hogy „idiótáknak nem lehet elmagyarázni”, hogy az együttműködés...
Trichinellózissal fertőzött húst árultak Pancsován
A Belügyminisztérium munkatársai, a pancsovai Alapfokú Ügyészség utasítására, két személyt tartóztattak le annak gyanúja miatt, hogy lehetővé tették trichinellózissal fertőzött hús forgalomba hozatalát, és ezzel eddig 18 ember egészségét veszélyeztették....
Hozzáment a személyiséghez, amit maga kreált ChatGPT-vel
Az összetört szívű nő egy fájdalmas szakítás után megismer valakit, akivel megbeszélheti fájdalmát, aki megérti és idővel képes megvigasztalni. A nő aztán rájön, hogy barátságnál többet érez hűséges segítőtársa iránt, fellobban a mindent elsöprő szerelem, a happy end...
A történelem egyik legmelegebb éve lesz 2026
A következő, 2026-os év a valaha mért négy legmelegebb év közé fog tartozni. A globális hőmérséklet várhatóan több mint 1,4 Celsius-fokkal haladja majd meg az iparosodás előtti szintet – közölte a brit Meteorológiai Szolgálat, figyelmeztetve arra, hogy a fosszilis...





























