Hírfolyam
Idéntől online kell megpályázni a Szülőföldön magyarul támogatást
A Szülőföldön magyarul programban lényeges változás történt: idéntől kizárólag elektronikusan lehet majd leadni a kérelmeket, nem kell postán elküldeni, de a pedagógusokra nagyobb felelősség hárul, írja a Székelyhon.ro. A mipont.hu felületen lehet majd benyújtani a...
Az autonómia és a szólásszabadság állapota: akut kóma Továbbra is blokád alatt a bölcsészkar Újvidéken – Hétfőn újabb rendezvény a rektorátus előtt
Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara előtt tiltakoztak pénteken 12 órakor az egyetem tanárai és hallgatói, miután csütörtökön fiatalok egy csoportja bement az épületbe és tulajdonképpen elfoglalta azt. Az épületben tartózkodó fiatalok Dinko Gruhonjić, a...
Bojkottálná az ellenzék az önkormányzati választásokat, ha nem változnak a feltételek
Csütörtökön ültek egy asztalhoz a Szerbia az erőszak ellen, a Nada – Remény és a ProGlas kezdeményezés, ahol a közelgő fővárosi, valamint helyhatósági választásokról beszéltek. A Nova.rs úgy értesült, hogy az ellenzék többsége támogatja, hogy bojkottálják az előttünk...
Mennyi pénzt keres? Mutatjuk, mekkora nyugdíjra számíthat
Ahhoz, hogy valaki havi 60.000 dinárnál magasabb nyugdíjat kapjon, 40 évig kell dolgoznia, átlagosan 110.000 dináros fizetésért. A Blic Biznis felkérésére dr. Nikola Altiparmarkov közgazdász professzor, a költségvetési tanács tagja készített számítást, mely szerint...
Geszti Péter hatvanéves jubileumi koncertet ad jövőre az Arénában
Geszti Péter előadóművész, dalszövegíró hatvanadik születésnapja alkalmából jövő év elején, január 25-én jubileumi koncertet ad Budapesten Geszti Sixty Aréna Show címmel - áll a szervezők közleményében. Geszti Péter gyerekszínészként kezdte pályafutását, majd az...
Šešelj: Két községet kivéve mindenütt a haladókkal együtt indulunk a helyhatósági választásokon
Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt (SRS) elnöke pénteken kijelentette, hogy pártja Karlócát és Palánkát kivéve minden szerbiai községben a Szerb Haladó Párttal (SNS) koalícióban indul a helyhatósági választásokon. A politikus a Happy televízió műsorában azt...
Hoti: Koszovó Európa Tanácsi tagsága lehetőséget teremt beperelni Szerbiát
Andin Hoti, az eltűnt személyek ügyeit vizsgáló koszovói bizottság elnöke kijelentette, hogy az Európa Tanácsi tagság lehetőséget teremt Koszovó számára, hogy beperelje Szerbiát az elkövetett bűncselekményekért. Hoti a pristinai médiumoknak nyilatkozva azt mondta,...
„Azonnal szüntesse meg a Bölcsészkar blokádját a Szerb Haladó Párt!”
A Demokrata Párt (DS) oktatási bizottsága felszólította a Szerb Haladó Pártot, hogy azonnal szüntesse meg az újvidéki Bölcsészkar blokádját és ezáltal tegye lehetővé, hogy folytatódjon a tanítás a felsőoktatási intézményben. A DS közleményében azt írják, az uralkodó...
Emberrablókat tartóztattak le Belgrádban
Négy férfit tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Belgrádban elraboltak egy 21 éves bangladesi állampolgárt. A 44 éves I.Dž. szerb, a 33 éves A.K. indiai, a 38 éves K.N.N. pakisztáni és a 31 éves R.R. bangladesi állampolgárokat gyanúsítják emberrablással. A...
Szerb olimpikonnak lett pozitív a doppingtesztje
A szerbiai úszóválogatott tagjának, Uroš Nikolićnak pozitív lett a doppingtesztje a múlt hónapban Dohában megrendezett világbajnokságon – közölte a hírt a Sport klub. A szerb olimpikon Katarban a 4 x 100 méteres váltó tagjaként indult, amellyel a hetedik helyet...
Šabić: Szervezett kampány folyik Gruhonjić ellen
Semmi kétség, szervezett kampányról van szó – közölte Rodoljub Šabić ügyvéd, a leleplezők és emberi jogok védelmére alakult civil bizottság elnöke a Dinko Gruhonjić újságíró és egyetemi tanár elleni támadások kapcsán. Elmondása szerint Gruhonjić szavait kiemelték a...
Gruhonjić: A karon leállt a tanítás, de a rendőrség szerint nem történt sem szabálysértés, sem bűncselekmény Széleskörű nemzetközi akadémiai támogatásra számít az idegenek által megszállt Bölcsészkar
Az Újvidéki Egyetem Bölcsészkarát csütörtökön elfoglaló fiatal férfiak többségét az ott dolgozók nem ismerik, de van köztük néhány egyetemi hallgató is, akik háborús bűnösöket éltető pólókban érkeztek meg az épületbe – tudtuk meg Dinko Gruhonjić rendkívüli egyetemi...
Drágul az üzemanyag
Pénteken délután három órától egy héten át 203 dinárba kerül literenként a dízel Szerbiában. A kutakon a benzin 190 dinár lesz literenként. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt héthez képest a dízel kettő, a benzin három dinárral lett drágább.
Internetes csalók verik át a Mobi Bank ügyfeleit
A közösségi hálókon hamis közvéleménykutatás terjed a Mobi Bank nevében – figyelmeztet a pénzintézet. Közleményük szerint a bank nevét és logóját használó profilról egy nem biztonságos oldalon egy kérdőívet töltetnek ki az ügyfelekkel az intézmény jubileuma...
Március végéig nyárias lesz az időjárás
Az elkövetkező napokban nyárias időjárásra számíthatunk, a hőmérséklet ma és a hétvégén is meghaladja majd a 25 fokot, helyenként akár 29-30 fok is lehet – írja Milena Ćirković meteorológus. Szerbia egy erős anticiklon hatása alatt lesz, ezért huzamosabb ideig esőre...
Szerbiai Gyermekbarátok: A gyerekek a politikusok díszletei
Mennyire használják fel a politikusok a gyerekeket saját céljaikra a választási kampány során? – erre a kérdésre kereste a választ a Szerbiai Gyermekbarátok kutatása, amely a 2023. november 17. és december 17. közötti időszakban elemezte a pártok Instagram...
A templomból akarta ellopni az önkéntes adományt a szabadkai betörő
A szabadkai rendőrség munkatársai felderítették egy nagy értékű lopás kísérletének részleteit és letartóztatták L.M. (1981) gyanúsítottat. A gyanú szerint a férfi szerdán betört az egyik, a város központjában lévő - konkrétan nem megnevezett - vallási objektumba és...
Érkeznek a Sógornők Óbecsére
Jövő pénteken (április 5-én) Sógornők című darabjával az óbecsei Városi Színházban vendégszerepel a Szabadkai Népszínház. A történet szerint egy külvárosi, kissé lepukkant környéken járunk. A főszereplő, Germaine Lauzon egymillió bélyeget nyer, és ezeket albumokba...
Amiről most hallgatnak: Vučić maga írta alá, hogy zöld utat ad Koszovónak az Európa Tanácsba
Csütörtökön Koszovó zöld utat kapott az Európa Tanácsi tagságba, amit a magas rangú szerbiai tisztségviselők elítéltek és a „nemzetközi jog alkonyaként”, illetve a „józan ész alkonyaként” jellemeztek. Azt azonban senki sem említette, hogy Aleksandar Vučić szerb...
Professzorok tiltakoznak ma délben a bölcsészkar blokádja ellen
Az újvidéki bölcsészkar professzorainak kezdeményezésére az intézmény dolgozói ma, pénteken délben az épület előtt gyülekeznek a kar csütörtök óta tartó blokádja, illetve a kollégájuk, Dinko Gruhonjić rendkívüli tanár, újságíró elleni hajtóvadászat miatt. Az oktatást...
Kovács Elvira: A szerbiai álláspont a koszovói szerbek védelmén alapult
A szerbiai képviselőház küldöttségének tagjai “végig harcoltak”, és négy-öt módosítást nyújtottak be a határozati javaslat legfontosabb pontjaival kapcsolatban, amelyek azonban sajnos nagy többséggel elutasításra kerültek – nyilatkozta a VMSZ-es Kovács Elvira. Az...
Három személyt tartóztattak le Boszniában a bori kislány eltűnésével kapcsolatban
A szarajevói kanton területén lévő Hadžić település három lakosát tartóztatták le, miután azt állították, hogy információval rendelkeznek a kétéves Danka Ilić eltűnésével kapcsolatban, az információkért cserébe pedig 50.000 márkát követeltek. - A belgrádi Interpol...
Az iskolában súlyos fejsérülést szenvedett, a kórházban meghalt egy belgrádi diák
Múlt hétfőn baleset történt a belgrádi Iparos Középiskolában, ahová fejlődési rendellenességgel és tanulási zavarokkal küzdő gyerekek járnak. A tanuló később elhunyt. Az eset még múlt hétfőn történt, de a sajtó csak e hét csütörtökén számolt be róla, miután a Nova.rs...
Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábát
Ferenc pápa tizenkét rabnak mosta meg a lábfejét az utolsó vacsorát idéző szertartáson a római Rebibbia büntetés-végrehajtási intézet női szárnyán csütörtökön, írja az MTI. Ferenc pápa a rabokhoz szólva kijelentette, „mindannyiunknak van kisebb és nagyobb kudarca:...
Vučić pénteken 18 órakor ismét szól a néphez
Csütörtökön piroti látogatása során Aleksandar Vučić államfő azt közölte: 48 órán belül szólni fog a polgárokhoz és megválaszol minden politikai kérdést, mert „a helyzet annyira bonyolult és komplex, hogy alaposan beszélni kell róla”, nem csak egy mondatban,...
Zöld Oázis Szabadka: Meg kell oldani Szabadka és a környező települések gázellátását
A város vezetése Szabadkán és a környező településeken vezesse be a gázt, a polgárok pedig írják alá a Zöld Oázis Szabadka Polgári Egyesület által kezdeményezett „Gázcsatlakozás egy dinárért” nevű petíciót – erről beszélt csütörtökön újságíróknak az egyesület elnöke,...
Uniós törvényhozókat gyanúsítanak az orosz propaganda népszerűsítésével
Uniós törvényhozók fizetést kaptak az orosz propaganda terjesztéséért, állítja Alexander De Croo belga miniszterelnök, írja a Politico. De Croo csütörtökön azt mondta, hogy a hét folyamán a belga és a cseh titkosszolgálatok összefogtak, hogy szétzúzzák az orosz...
Órákon át hallgatták ki az eltűnt kislány szüleit
Továbbra is keresik a Bornál kedden eltűnt kétéves kislányt, Danka Ilićet, de miután a Bor melletti Banjsko Polje település 10 kilométeres körzetének az átkutatása után nem találták nyomát, ezen a területen felhagytak a további kereséssel, és a nyomozást operatív úton...
Védelmet az újságíróknak! A Sajtószabadság Alapítvány közleménye az NDNV vezetőit ért halálos fenyegetések kapcsán
A Szabad Magyar Szó portált – és többek közt a Családi Kör hetilapot, illetve más sajtóterméket – is kiadó Sajtószabadság Alapítvány közleményben ítélte el a Vajdasági Újságírók Független Egyesülete vezetői elleni fenyegetéseket. Alapítványunk közleményét az...
Ismét durvul a határhelyzet
A húsvéti ünnepek közeledtével ismét durvul a helyzet a szerb-magyar határon, Magyarország felől Szerbia felé vannak sorok, míg Magyarország irányába nincs jelentős várakozás. A BorderWatcher alkalmazás adatai szerint a Horgos-Röszke közúti határátkelőnél száz perc...





























