Hírfolyam
A zentai birkózó kemény ellenfelet kapott a rajton
Két vajdasági magyar sportoló is szerdán mutatkozik be a párizsi ötkarikás játékokon: ahogy korábban már írtunk róla, a kishegyesi Világos Adriana a gerelyhajítók B csoportjában kapott helyet, amelynek a küzdelmei 11:50-kor kezdődnek a párizsi stadionban....
Mestereknek adták ki magukat, több ezer eurót csaltak ki
A belgrádi rendőrség letartóztatta A.J.-t Valjevóból csalás és biztonság veszélyeztetése miatt, valamint M.D.-t Belgrádból csalás miatt. A két személy azzal gyanúsítható, hogy 2022 és 2023 folyamán két gazdasági társaság képviselőiként szerződést kötöttek a...
Déltől szurkolhatunk Világos Adrianának
Az olimpia tizenkettedik játéknapján mutatkozik be a kishegyesi Világos Adriana, a Topolyai Sport Club versenyzője: a kétszeres Eb-ezüstérmes gerelyhajító, aki 2022-ben és 2024-ben is dobogós volt a kontinensbajnokságon, a B csoportban kapott helyet, ahol a litván...
Éremtáblázat: Öt nappal a vége előtt így állnak a nemzetek
A párizsi ötkarikás játékok tizenegyedik versenynapja után az Amerikai Egyesült Államok csapata vezeti az éremtáblázatot, miután az USA huszonnégy aranyérmet gyűjtött, kettővel többet, mint amennyit eddig Kínának sikerült. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára...
Mijaín Lopez olyat tett, amit senki előtte
A kubai Mijaín Lopez kedden megnyerte a kötöttfogású birkózók 130 kilogrammos súlycsoportjának döntőjét a párizsi olimpián, ezzel az első sportoló lett, aki ugyanabban a versenyszámban öt nyári játékokon aranyérmet tudott szerezni. A 41 éves legendás sportoló, aki...
Több millió dinárral támogatják az energiatakarékos világítást a közintézményekben
Bojan Vranjković tartományi energetikai, építési és közlekedési titkár ma 30,1 millió dinár értékben adott át szerződéseket a közintézmények energiatakarékos világítási projektjeinek megvalósítására, valamint arra, hogy a vajdasági gazdaságokban megkezdjék a...
2026 decemberéig elkészül a Nemzeti Stadion
A surčini Nemzeti Stadion építési munkálatait tekintette meg a szerb elnök. Aleksandar Vučić úgy fogalmazott, vannak olyan európai országok, amelyek csak álmodnak egy ilyen stadionról, mint amilyen most Szerbiában épül. Hangsúlyozta, kiemelt cél, hogy utánpótlást...
Ki fogja megjavítani a sviloši hidat?
Belcsény önkormányzata pályázatot írt ki a sviloši híd és bekötőút helyreállításának sürgős munkáira. Az önkormányzat által előre nem látható események miatt rendkívül sürgős a kivitelezés, ezért a szerződést nyilvános felhívás közzététele nélkül ítélik oda. Bár a...
Vučić megsértette azokat, akik eddig gyűjtöttek a beteg gyerekek javára
Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke bejelentette, hogy az epidermolysis Bullosa genetikai eredetű bőrbetegségben szenvedő úgynevezett „pillangógyerekek” gyógyszere legkésőbb augusztus 13-án vagy 14-én lesz elérhető Szerbiában. Szerbia elnöke bejelentésével egyúttal...
Ismét Milica Đurđević Stamenkovski felmentését kérik pozíciójából
A Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) arra kérte Miloš Vučević miniszterelnököt, hogy sürgősen tegyen javaslatot a szerb parlamentnek Milica Đurđević Stamenkovski családgondozási és demográfiai miniszter felmentésére, ugyanis, mint kiderült, Đurđević Stamenkovski mégsem...
Božić: A pancsovai kórház osztályainak állapota és felszereltsége irigylésre méltó
A tartományi kormány reakcióját is kiváltotta, miután a pancsovai Vladimir Toškov fotókat közölt az ottani általános kórház gyermekosztályának egyik szobájáról, ahol egyhónapos lányát kezelik - írja a 021.rs. A közlemények szerint „egyes médiaházak rosszindulatú...
Drágulnak a postai szolgáltatások
Szeptember 6-tól új, drágább árlistát vezet be a Szerb Posta az országon belüli postai szolgáltatásokra - áll a Hivatalos Közlönyben. Az új árlista szerint egy 20 grammos levél küldéséért a jelenlegi 48 helyett 60 dinárt kell fizetni, az 50 grammos levelekért pedig 58...
Huszonnégy pontos hátrányból fordítottak Jokićék, és elődöntősek!
Huszonnégy pontos hátrányból állt fel, és hosszabbítás után győzte le a 2021-es olimpián bronzérmes ausztrálokat 95:90-re a szerb férfikosárlabda-válogatott a párizsi olimpia negyeddöntőjében, s így bejutott az elődöntőbe, ahol az Amerikai Egyesült Államok–Brazília...
Több milliót költött stadionépítésre az állam, mégis üresen áll Nem csak a zaječari stadion áll üresen
Habár hivatalosan 2023 novemberében megnyitották, a zaječari stadion, amelyet Szerbia lakosai 24 millió euróból finanszíroztak, "gyűjti a port" ahelyett, hogy futballrajongókat vonzana. Az N1 hírportál beszámolója szerint az OFK Beograd néhány nappal ezelőtt lemondta...
Zentai is van a lítiumbányászat következményeit vizsgáló bizottságban
Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter kedden bemutatta azt az egészségügyi szakértőkből álló csapatot, amely a lítiumkitermelés polgárok egészségére gyakorolt hatásaival foglalkozik majd. – Olyan csapatot állítottunk össze, amely megvizsgálja, hogy van-e káros...
Hol szerzett diplomát Milica Đurđević Stamenkovski?
Bár önéletrajza alapján Milica Đurđević Stamenkovski a belgrádi Politikai Tudományok Karán szerzett diplomát, ez nem igaz, hiszen, mint azt a CINS (Szerbiai Oknyomozó Újságírók Központja) kiderítette, a miniszter sosem fejezte be tanulmányait az említett...
Eddig sem volt kevés, egy hónap alatt majdnem kétmilliárd euróval nőtt az államadósság
Június végén 38,18 milliárd euró volt Szerbia államadóssága, ami a bruttó hazai össztermék (GDP) 50 százaléka, közölte kedden a pénzügyminisztérium. Május végén még „csak” 36,35 milliárd euró volt az államadósság, ami akkor a GDP 47,6 százalékát tette ki. 2023 végén...
Áramütés veszélye miatt hívnak vissza egy szárítógépet a piacról
A Bosch vállalat egyik szárítógépét visszavonják a szerbiai piacról, mivel fennáll az áramütés veszélye, közölte honlapján a biztonsági kockázatot jelentő termékek riasztási rendszere (NEPRO). A Bosch válallat WQG24500BY modellszámú, 4242005303526 vonalkóddal...
A megemelt családi pótlékra mindazok jogosultak lesznek, akik idén szültek
Mindazok az nők jogosultak lesznek a megemelt családi pótlékra, akik 2024. január elseje után szülték meg kisbabájukat, közölte Milica Đurđević Stamenkovski családtámogatási és népesedéspolitikai miniszter. - Örömmel értesítek minden szerbiai családot, hogy a megemelt...
Nem jutott döntőbe a világbajnok távolugró
Ami sikerült Novak Đokovićnak, az már biztosan nem jön össze a világbajnok Ivana Španovićnak: a nagybecskereki távolugró nem jutott be a Párizsban zajló ötkarikás játékok döntőjébe, így az éremgyűjteményéből továbbra is hiányzik és hiányozni is fog az olimpiai...
Gyógynövény- és aromaterápia: egészségmegőrzés a természet erejével
Manapság elkerülhetetlen, hogy kemikáliákkal érintkezzünk – igaz ezek többsége bevizsgált, egészségre ártalmatlan szer, mégis sokunkban ott motoszkál a gondolat, hogy a legjobb az lenne, ha elkerülhetnénk ezeket. Teljesen érthető, ha Ön is inkább a természetes...
Szerdáig lehet jelentkezni a magyarországi pótfelvételire
Szerdáig lehet benyújtani jelentkezést a pótfelvételi eljárásban elektronikusan, a www.felvi.hu felületén keresztül - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a július 30-án indult pótfelvételi eljárásban idén is több mint nyolcezer állami...
Nincs víz Szabadka több városrészében
Több szabadkai helyi közösségből olyan információ érkezett a polgároktól, hogy nincs városi víz, vagy pedig a nyomás nagyon alacsony. Mint a Subotica.com megírta, a szabadkai Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat állítása szerint a vízszolgáltatás dél körül...
Autóra dőlt egy fa a Sugárúton
Kedden kidőlt egy fa Szabadkán a Sugárúton, számolt be a Facebookon a Pannon RTV. Az ott parkoló autóban jelentős anyagi kár keletkezett. Autóra dőlt egy fa a Sugárúton (Fotó: Pannon RTV)
Egy régimódi hadüzenet
Hogy mennyire van közel, azt még nem tudni. Egyes hírforrások már hétfőre tették a háború kitörésének időpontját – ezt azonban vagy eleve lehetetlenné tette, vagy keresztülhúzta az a tény, hogy hétfőn Teheránba utazott Szergej Sojgu korábbi orosz védelmi miniszter, az orosz biztonsági tanács új titkára. Márpedig az elég egyértelmű, hogy mindenki tartózkodik a lövöldözéstől, amikor egy ilyen rangos vendég tartózkodik az egyik háborúzni kívánó országban.
Az sem a korai kezdés mellett szól, hogy Irán szerdára hívta össze a Muszlim Együttműködés Szervezetének (OIC) rendkívüli ülését, ahol (a Guardian információi szerint) igyekszik majd rábírni a muszlim országokat, hogy támogassák Izraellel szembeni válaszcsapásait.
Ezeket a könyveket olvassa Orbán Viktor a nyáron
TikTok-videót rakott ki a miniszterelnök arról, milyen könyveket olvas majd el a nyáron. Pontosabban arról, hogy kipakol egy doboznyi könyvet, majd néhányat elrak, hogy elolvassa őket – írja a 24.hu. Beszél arról a pakolás közben, hogy Lánczi Andrást mindig el kell...
Törvénytelen a Google monopóliuma
Törvénytelenül tartotta fent monopóliumát a Google a keresőmotorok piacán, mondta ki a columbiai kerületi bíróság az amerikai Igazságügyi Minisztérium által indított perben hétfőn. Az ítélet szerint a Google tulajdonosa, az Alphabet a jogszabályokat megsértve...
Szerbiában drágult meg a legjobban a lakások négyzetméterára
2023 és 2024 között Szerbiában drágult meg a legjobban a lakások négyzetméterára, Litvánia áll a második, Románia pedig a harmadik helyen – derül ki a Deluxe Holiday Homes elemzéséből, amely a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) és a Numbeo adatbázis adatait használta...
Robbanás történt egy Nagybecskerek melletti hétvégi házban
A Nagybecskerek közelében lévő Óécska faluban robbanás történt kedden egy hétvégi házban. A robbanás 7:30 körül következett be az óécskai Belgrád utcában, írja a szerb sajtó. A helyszínre a mentők és a tűzoltók is kivonultak. A mentők egy személyt láttak el, aki a...
Az uniós országok visszaállítják a határellenőrzést Magyarországgal szemben?
Német politikusok uniós szintű választ követelnek, miután Magyarország júliusban egyszerűsítette a beutazási feltételeket az orosz és belorusz állampolgárok számára – írja a Bild, amelyet az Index idézett. Manfred Weber német EP-képviselő, az Európai Néppárt (EPP)...





























