Hírfolyam
Már a mesterséges intelligencia segíti a csalókat, óvakodjunk az üzenetektől
Egyre gyakoribbak az SMS-en, e-mailen, vagy más, elektronikus módon keresztül érkező, akár a mesterséges intelligencia felhasználásával, csalás céljából készült tartalmak - figyelmeztet a szerb köztévé (RTS). Egy szerbiai polgárt vezetékes telefonon kerestek fel, a...
Minisztérium: Ne dolgoztassuk az embereket a napon!
A Munkaügyi Minisztérium arra kéri a munkáltatókat, hogy magas, 36 Celsius-fok feletti külső hőmérséklet idején, amennyiben lehetséges, a szabadtéri munkát megterhelő fizikai munkavégzés nélkül, a direkt napfénynek való kitettséget kerülve szervezzék meg - tájékoztat...
Cirkuszt és kenyeret magyarkanizsai módra
Nem szerettem volna kommentálni a Vajdasági Magyar Szövetség 30. születésnapját, mivel arról már rég megírtam a véleményemet, aki pedig kíváncsi rá, az a mai napig mindazt megtalálja: Elhallgatott tények, na meg egy kis ráadást: A titokként kezelt (még az is lehet:...
Robbanás és hatalmas tűz Šidben Egy festékgyárban csaptak fel a lángok
Hatalmas tűz keletkezett csütörtökön valamivel 12 óra előtt a šidi Evrojug festék és lakkgyárban. A szemtanúk szerint robbanás is hallatszott, de egyelőre nincs hír arról, hogy bárki megsérült volna-e a balesetben. A helyszínen több tucat tűzoltó küzd a lángokkal, a...
Bombatámadás Montenegróban, két ember meghalt
Két ember meghalt, hárman pedig megsérültek egy bombarobbanásban csütörtökön reggel Cetinjében – írja a Vijesti. Nem hivatalos információk szerint a robbanás első elhunytja a škaljari-klán bűnözői csoport tagja, rendőrségi információk szerint a robbanás következtében...
Megdrágul a kenyér, de nem árulta el a kormány, hogy mennyivel
Elfogadta a szerb kormány azt a szabályzatot, amelyben a fehér, T-500-as lisztből készült kenyér árát korrigálják, mert megdrágult az alapanyag. A szerb kormány közleményében viszont nem tér ki arra, hogy mennyivel emelkednek az árak, csak annyit közölnek, hogy ha a...
Pónilovat szállított az autójában egy újvidéki
Nem mindennapi látvány fogadta csütörtökön az újvidékieket, akik az úgynevezett nejlonpiacnál a jelzőlámpánál várakoztak. A mellettük megálló személyautóban ugyanis a hátsó ülésen egy póniló ült. A felvételt készítők megpróbálták megszólítani a pónit, felhívni magukra...
Az FBI és a magyar rendőrök együtt fogtak el egy nagytarcsai dílert, aki a dark weben 16 országban árult drogokat
A magyar rendőrök évekig tartó nyomozást folytattak egy nagytarcsai férfi ellen, miután jelzést kaptak az FBI-tól, hogy egy általuk azonosított magyar állampolgár a dark web különböző piacain jelentős mennyiségben kábítószert értékesít, írja a 444.hu. A...
Lemondott a Lasta igazgatója
Lemondott Vladan Sekulić, a belgrádi Lasta közlekedési vállalat igazgatója – tudta meg a Blic Biznis. Információik szerint Sekulić erkölcsi okokra hivatkozva adta be lemondását, amelynek indoklásában többek között azt állította, hogy a Lasta cégnél kialakult,...
Bedrogozva csempészett migránsokat, köztük gyerekeket
Vádat emeltek három embercsempésszel szemben, akik tavaly nyáron 47 határsértőt zsúfoltak egy furgon rakterébe - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t. Saághy Flóra közölte, a vád szerint az elkövetők megbízójuk...
Egy kis tbc, egy kis VMSZ a záróvizsga kérdései között
Azon, hogy a politikai teljesen átszőtte a mindennapjainkat, már meg se lepődünk, hiszen a mondás is úgy tartja, hogy a politika akkor is foglalkozik veled, ha te nem foglalkozol a politikával. Nem nagyon van már olyan magyar ember Vajdaságban, aki ne szembesült volna...
Đurić: A Belgrád-Priština dialógus kómában van
A Belgrád és Priština közötti párbeszéd a kóma állapotában van, mondta a Szerbiai Rádió és Televíziónal csütörtökön Marko Đurić külügyminiszter. Mint Đurić az RTS-nek kifejtette, ennek a kómának semmi köze az Európai Unió Belgrád és Priština közötti párbeszédért...
„A helyi médiumok a VMSZ és az SZHP faliújságai”
Kevés az olyan helyi média, amely a nyilvánosság érdekében tudósít, sok viszont az olyan, amely valójában nem tájékoztatási eszköz, hanem „kormányzó pártok hirdetőtáblája”, mondta Újvidéken Maja Savić, a Magločistač portál topolyai tudósítója. „Vannak olyan médiák,...
Van egy étterem, ahol 600 ezres a várólista
Denver egyik külvárosában, Lakewoodban van egy mexikói étterem, Casa Bonita a neve. Nem kimondott luxuskörnyezetben épült, egy fogászat és egy minden terméket egy dollárért áruló Dollar Tree bolt a két szomszédja. Aki véletlenszerűen betéved ide, és szabad asztalról...
Tizenegy kiló marihuánával akadt fenn Röszkénél
Tizenegy kilogramm marihuánát próbált Magyarországra csempészni egy koszovói férfi Röszkénél, az ügyészség indítványozta letartoztatását, derült ki a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivőjének közleménye alapján. A férfi ellen kábítószer birtoklásának bűntette...
Brnabić: Szerbia Norvégia lehetne…
Szerbia utolérhetetlen lenne, ha a saját lítiumát használná, értékelte a szerb parlament elnöke, Ana Branbić. Szavai szerint ebben az esetben Szerbia olyan eredményeket és sikereket érhetne el, mint Norvégia, amikor a saját kőolaját kezdte kitermelni. "Fejlődésben meg...
A szabadkai Andrej Barna bronzérmes lett a belgrádi vizes EB-n
A szabadkai születésű Andrej Barna bronzérmet szerzett szerdán 100 méter gyorson a belgrádi Európa-bajnokságon. Barna 47,66 másodperccel végzett a harmadik helyen. Az aranyat David Popovici román úszónak sikerült megszereznie, aki 46,88 másodperc alatt fejezte be a...
Csütörtökön kezdődik hivatalosan a nyár
A naptár szerint csütörtökön 22 óra 50-kor kezdődik a nyár – közölte a belgrádi Ruđer Bošković Csillagászati Egyesület. Ezzel egy időben az év ezen 172. napján megkezdődik a tél a Föld déli féltekéjének lakói számára – áll a közleményben. A nyár első napján a nappal...
Magyarország legjobb esetben is csak csoportharmadik lehet
Miután az A csoport második fordulójában Skócia és Svájc 1:1-es döntetlent játszott a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon, biztossá vált, hogy Németország továbbjutott a csoportból, míg a magyar válogatott, amennyiben legyőzi Skóciát az utolsó mérkőzésén, akkor...
Adathalász támadás érte az MNT Facebook- oldalát
Adathalász támadás érte a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) Facebook-oldalát, jelentették közösségi oldalukon. Felhívják a figyelmet, hogy amíg nem sikerül elhárítani a veszélyt, senki ne adja meg személyes adatait az MNT nevében érkező üzenetekre. A támadás miatt a...
Kétgólos magyar vereség Németország ellen
A magyar labdarúgó-válogatott elszenvedte második vereségét a Németországban zajló XVII. Európa-bajnokságon: Marco Rossi kiválasztottjai sokkal jobban és érettebben játszottak, mint Svájc ellen, amikor 3:1-re kaptak ki, azonban ennek ellenére 2:0-ra veszítettek a...
Hatalmas tűz Zentán
Zenta határában, az Elektrovojvodina épületével szemben, a rétparti tanyavilágban ütött ki nagyméretű tűz szerda délután, ide vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók, minden eszközt és személyzetet mozgósítva. A rétparton élő és jószágtenyésztéssel foglalkozó Horváth...
Jogi segítség a sztrájkoló dolgozóknak
A Szabadság és Igazságosság Pártja (SSP) szerdán bejelentette, hogy ingyenes jogi segítséget nyújt azoknak a leskovaci dolgozóknak, akik a Jura gyárban dolgoznak, és akiket a sztrájk során elbocsátással fenyegetnek. Jelena Spirić, az SSP tagja, és a párt helyi...
Szúnyogirtás Újvidéken
Csütörtökön szúnyogirtás lesz Újvidéken, a levegőből permetezik a folyami szúnyogokat, az irtást a Cikolnizacija vállalat végzi. A Duna vízállásának változása és az utóbbi időszak csapadékos időjárása miatt gyarapodott a vérszívók populációja, ezért a szúnyoginvázió...
Németország megszerezte a vezetést Magyarország ellen
A német labdarúgó-válogatott a 22. percben megszerezte a vezetést Magyarország ellen a Németországban zajló Európa-bajnokság A csoportjának második fordulójában: a németek Gündogan határozottságának köszönhetően, aki Willi Orbánt lökte el és meg, s mivel a magyar védő...
„Töröljék el a Priština ellen tavaly bevezetett intézkedéseket!”
Töröljék el a Priština ellen tavaly bevezetett intézkedéseket!-javasolta jelentésében Josep Borrell. A kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő úgy értékelte, hogy ez a lépés politikai jelzést jelentene, és hozzájárulna egy kiegyensúlyozott kontextushoz,...
Idén is Malomfesztivál! Nem marad el az oromi öröm
Idén is 4 nap, 5 színpad és több mint 60 fellépővel várja a fiatalokat az oromi Malomfesztivál augusztus 8. és 10. között. A jegyek elővételben 4500 dinárba kerülnek, de idén lehetőség van az úgynevezett Community Support jegyek megvásárlására is, amely 6 és 8 ezer...
Rókiállítás Magyarkanizsán! Kovács Pécskai Emese képeit tekinthetik meg pénteken Magyarkanizsán
Hatalmas képek, intenzív színek, és spirituális témák várják az érdeklődőket pénteken Magyarkanizsán, a Dobó Tihamér Képtárban, 19 órától, ahol a csantavéri Kovács Pécskai Emese diplomakiállítását tekinthetjük meg. A kiállítás neve Rókiállítás. A kiállítást Sándor...
Öt szerb állampolgárt tartóztattak le Németországban Több kilogrammnyi marihuánát találtak náluk
Öt szerb állampolgárt tartóztattak le Németországban, kábítószer kereskedelem miatt. A 37 éves S.S, a 40 éves S.V, a 31 éves N.M. , a 22 éves L.A és a 28 éves N.T jelenleg őrizetben van Németországban, közölte a szerb belügyminisztérium. Összesen 140 kilogramm...
TH!NK – a fiatal tehetségek szigete
A szabadkai Th!nk Oktatási Központ egy éve kezdte meg működését, melynek keretében több területen is folyamatos a tehetséggondozás. Mindez viszont szinte észrevétlenül, játékos-izgalmas módon zajlik hétről hétre, ahová a gyerekek úgy érkeznek meg minden órára, hogy a...





























