Hírfolyam

Hogy halad az útfelújítás Buránysoron?

Hogy halad az útfelújítás Buránysoron?

A korábbi, márciusi bejelentés után, miszerint felújítják a Kevi-Tornyos közötti útszakasz egy részét, a közel 1,5 kilométer hosszú utat 90 millió dinárból újítják fel, úgy döntöttünk, júniusban meglátogatjuk az útszakaszt, hogy lássuk, hogyan haladnak a munkálatok. A...

bővebben
Đoković részt vesz a párizsi olimpián

Đoković részt vesz a párizsi olimpián

Novak  Đoković indul a párizsi olimpián – közölte a Szerb Olimpiai Bizottság. A 37 éves teniszező olimpiai részvétele azért volt kérdéses, mert két hete a Roland Garroson részleges szalagszakadást szenvedett a jobb térdében, ezért meg kellett operálni. A műtét miatt a...

bővebben
Nem drágul meg az áram az idén

Nem drágul meg az áram az idén

Az idén nem drágul meg a villanyáram a háztartások számára, nyilatkozta a Szerbiai Rádió és Televíziónak Dušan Živković, a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) igazgatója. Szavai szerint semmi alapja nincs a drágításnak. Arra is rámutatott, hogy nem kérdéses, hogy...

bővebben