Hírfolyam
Nagyobb kapacitással várja az utasokat a belgrádi reptér
Nagyobb kapacitással várja a nyári idényt a Nikola Tesla reptér – közölte a Belgrade Airport vállalat. Tavaly a csúcsidényben több alkalommal is hatalmas sorok alakultak ki, el kellett halasztani több járatot, elvesztek a csomagok, a reptér, a légitársaságok és az...
Egy óra alatt nyolc konténert gyújtott fel egy újvidéki férfi
Nem sokkal éjfél után az újvidéki rendőrség őrizetbe vett egy férfit a IV. Liman városrészen, aki a gyanú szerint nyolc konténert gyújtott fel. A vád szerint nagyjából egy órán belül nyolc konténert gyújtott fel az újvidéki vásár környékén.Az égő konténerek egy része...
Letartóztattak egy kutyatulajdonost Két lányt sebesített meg két kutya
Az ópázovai rendőrség közbiztonság elleni súlyos bűncselekmény miatt elfogta, és letartóztatta az 53 éves M. S.-t. A gyanú szerint ugyanis ő a gazdája annak a két kutyának, amelyeket korábban kiengedtek, és őrizetlenül hagytak, majd rátámadtak egy harminc éves lányra,...
Két éve vonaton él a 17 éves német srác (videóval)
A 17 éves Lasse Stolley imád utazni, de ettől még elég meglepő az az életmód, amit választott magának: a Deutsche Bahn, azaz a Német Vasút járatain éli mindennapjait, onnan dolgozik egy kis kölni startup szoftverfejlesztőjeként. Nincs szoros beosztása, maga döntheti...
Egyre több szerb állampolgár vesz horvátországi nyaralót
A horvát tengerparton általában a szlovénok a legnagyobb ingatlanvásárlók, de az idén megnőtt a szerbiai polgárok érdeklődése is a nyaralók vásárlása iránt főleg Isztriában és a Kvarneron. Tavaly 167 szerbiai állampolgár vett magának ingatlant Horvátországban. „Főleg...
„A lítium történelmi lehetőség”
Miloš Vučević a lítium kiaknázásáról úgy fogalmazott, hogy egyszerre lehetne ezáltal felhasználni a természeti erőforrásainkat, megőrizni a természeti gazdagságot és óvni az embereket. Mint mondta, a lítium történelmi lehetőség. A Szerbiai Rádió és Televízió...
A kapus, aki belehalt a „kihallgatás” során szerzett sérülésekbe A kapus halála – rendezői reflexió
Befejeztük, elkészült, sőt már első fesztiváli szereplésen a 11. Savari Filmszemlén díjazták is A kapus halála című új dokumentumfilmem – írta rendezői reflexiójának bevezetőjében Siflis Zoltán, aki hozzátette, a legújabb örömteli hír, hogy dokumentumfilm bekerült a...
Világos Adriana egyéni és országos csúccsal Eb-ezüstérmes!
A kishegyesi Világos Adriana ezüstérmes lett a Rómában zajló felnőtt Európa-bajnokságon, miután gerelyhajítás kedd esti döntőjében 64,42 méteres egyéni csúcsot döntött, ami a második helyre volt elegendő. Ez az eredmény olimpiai részvételt is ért a Topolyai Sport Club...
EP-választások a világsajtó szemével Rendkívüli lapszemlénk
Nagy jelentőségű választás volt ez, mert az Európai Parlament (EP) több szempontból is különleges: az európai parlamentnek két országban is van székhelye (a tagok és a személyzet Brüsszel és Strasbourg között ingázik rendszeresen) és 27 államra érvényes döntésekben...
Szexuális zaklatás miatt váltott ki tiltakozást a dékáni kinevezés
2014-ben a Politikatudományi Kar volt dékánja, Ilija Vujačić felmondás előtti figyelmeztetésbe részesítette Slaviša Orlović professzort, aki szexuálisan zaklatott egy diákot. A feljelentést egy diáklány tette meg, bár később megállapodásra jutottak, és visszavonta a...
Mindenki tartsa tiszteletben a málna felvásárlási árát
A Szerbiai Földművelésügyi, Erdészeti és Vízügyi Minisztérium felszólított minden málnafelvásárlót, hogy tartsák be a málna kezdeti felvásárlási áráról kötött megállapodást, ami alapján a málna ára kilogrammonként 250 dinár. Mint mondták egyes málnatermesztők arról...
Új üzlet várja a vásárlókat a horgosi határátkelőnél! Mindenkit vár a Travel Free üzlet
Megnyílik a Horgos 2 határátkelőnél a Travel Free üzlet! Aki a határ felé jár, már láthatta, hogy a parkoló helyén egy üzlet nyílik, most pedig már vásárolni is lehet. A Facebook bejegyzés alapján az üzletben parfümöt, édességet, alkoholt sőt kiegészítőket is...
Völner egy drága Audival vitte lángosozni a családját Polt Péter szerint nincs semmi gond ezzel
Vagyonzár ellenére hogyan vezethetett Völner Pál egy Audi Q 5-öst április végén Dunaalmáson? Vizsgálják kié a gépjármű – kérdezte Vadai Ágnes Polt Péter legfőbb ügyésztől. A DK-s képviselő azt követően fordult Polthoz, hogy többek között mi is megírtuk, a Schadl-ügy...
Fellebbezést nyújtott be az újvidéki ellenzéki koalíció
Az Együtt a Szabad Újvidékért ellenzéki koalíció fellebbezett a Legfelsőbb Bíróságnál a Városi Választási Bizottság 68 kifogást elutasító határozata ellen, és újraszavazást kért - értesült a 021.rs. Az ellenzék 66 kifogást emelve a szavazás megismétlését kéri egyes...
Tűz volt a versailles-i kastélyban
Tűz volt kedden a versailles-i kastélyban, ami miatt ki kellett üríteni az épületet, de a lángokat sikerült is eloltani, közölte az intézmény szóvivője a Reuters szerint. A tűzoltók jöttek. Nincs már füst, nincsenek lángok, nem keletkezett kár az épületben – közölte....
Vízi Színház Szegeden
Jövőhét pénteken, vagyis június 21-én újra elindul a nyaranta tartott, nagy sikereknek örvendő Vízi Színház a szegedi Pinceszínház szervezésében. A kilenc napig tartó rendezvény idén már 22. alkalommal lesz megtartva, közölték a szervezők. A dél-alföldi régióban...
23 éve ölték meg Milan Pantić újságírót
Milan Pantić, a Večernje Novosti jagodinai újságírójának meggyilkolásának 23. évfordulójára emlékeztek ma. Pantićot 2001. június 11-én, saját lakása előtt gyilkolták meg — emlékeztet a 021.rs. Mint a Szerbiai Újságírók Szövetsége (UNS) emlékeztetett, a gyilkosság...
Az egészségügyi dolgozók ellen elkövetett támadás bűncselekménynek fog számítani
Az egészségügyi dolgozók ellen elkövetett támadás bűncselekménynek fog számítani – jelentette be Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter nyolc év után második alkalommal. Az N1 beszélgetőpartnerei a miniszter azon felvetését, miszerint az állami intézményekben a...
Elkelt a régi belgrádi Cukorgyár
690 millió dinárért kelt el a belgrádi régi Cukorgyár, írta az N1. A Cukorgyárat nyilvános árverésen értékesítették, amelyen három licitáló vett részt. A második ajánlatot, 690 millió dinárról elfogadták, a kikiálltási ár 680 millió dinár volt. A vevő a nevét nem...
Érkezik a nagy tandíjemelés! Több egyetemen is bejelentették, érkezik a változás
Belgrádban, Újvidéken és Nišben 16 egyetemi kar jelentett be tandíjemelést, csak Újvidéken öt karon számíthatnak tandíjdrágulásra a diákok - írja a 021.rs. Újvidéken a turisztika szakon 30 ezer dinárral emelik a tandíjat, továbbá a Jogi, Orvostudományi,...
„Várom az ODIHR jelentését, és az ügyészség reakcióját a telefonközpontjainkat ért erőszakkal kapcsolatban”
Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke azt mondta, hogy várja az ODIHR és az ügyészség reakcióját a párt telefonközpontjai ellen a választás napján elkövetett durva erőszakkal kapcsolatban, amely nem csak verbális, de fizikai erőszak is volt a legális és legitim...
„Képmutatóak azok az értékelések, amelyek szerint az össz-szerb nagygyűlés következtetései sértik a daytoni megállapodást”
Képmutatóak az össz-szerb nagygyűlésre adott reakciók, melyek szerint annak következtetései sértik a daytoni megállapodást, mert évek óta tanúi voltunk, hogy szándékosan megsértették ezt a megállapodást azok, akik most kritizálják a nagygyűlést, közölte ma Ivica Dačić...
Megoldás az akarattól függetlenül jelentkező vizeletvesztésre
Az EMBella szék egy speciális eszköz az inkontinencia és más, a medencefenék izmainak gyengeségével kapcsolatos állapotok kezelésére. Örömteli hír, hogy az eszköz és a vele kapcsolatos szolgáltatás mostantól megtalálható a Szabadkán levő Badawi Poliklinika...
A nagybecskereki ellenzék felfedte a csalást, ezért most nem férhet hozzá a választási anyaghoz
A Nagybecskerek az erőszak ellen – Nagybecskereket választjuk nevű koalíció tagjai kedden közölték, hogy hétfőn felfedték, a zsákokban lévő választási anyag és a jegyzőkönyvbe bevitt adatok között eltérés van, amire a hatalom úgy reagált, hogy megvonta a tőlük a...
Hadházy Ákos is nekiment az ATV-nek
Magyar Péter hétfőn este két perc után kisétált az ATV stúdiójából, majd egy Facebook-posztban amiben azt írta, ami az ATV-ben történt, „az egy előre előkészített provokáció volt”, és egy nevek nélküli listát tett közzé, hogy az ATV dolgozói közül kik tagjai a Hit...
Oroszországban megkezdődött a nukleáris hadgyakorlat második szakasza
Megkezdődött Oroszországban a nem hadászati nukleáris erők hadgyakorlatának második szakasza - tudatta az MTI szerint az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint a második szakaszban az orosz és a fehérorosz fegyveres erők egységeinek a nem hadászati nukleáris...
Egy épülő lakóház emeletéről zuhant le egy férfi Újvidéken
Egy negyvenéves férfi lezuhant egy épülő lakóépület emeletéről kedden délelőtt Újvidéken a Pirosi úton a körforgalom közelében. Dr. Zoran Krulj, a mentőszolgálat szóvivője közölte, hogy a mentők azonnal a helyszínre mentek és egy 40 éves sérültet láttak el. A férfit a...
A gyanúsított fivére jelentette be az apa eltűnését
Negyven évre ítélném el, hazudozott nekem és akkor derült fény a gyilkosságra, amikor bejelentettem a rendőrségen, hogy eltűnt az apám – így nyilatkozott a Kurirnak M. Szilveszter, M. József fivére. A gyanú szerint M. József három évvel ezelőtt a szabadkai családi...
Rengeteg munkájuk van a gyermekorvosoknak a kullancscsípés és a kéz-láb-száj betegség miatt
Az gyermekgyógyászati rendelőkben megnövekedett a hasi fertőzés, illetve a kullancscsípés miatt jelentkező páciensek száma, írja a 021.rs. A Savski venac egészségház illetékese a Tanjug hírügynökségnek elmondta, hogy megnövekedett azokra a vizsgálatra jelentkező...
A Magyar-narancs
Miután a műsorvezető, Rónai Egon folyamatosan azzal szembesítette őt, nem igaz, hogy nem hívták az ATV-be, kérdéseket pedig nem kapott, Magyar Péter, a Tisztelet és Szabadság Párt (TISZA) vezetője és alelnöke másfél perc után elhagyta a stúdiót. Az ezt követő órák...





























