Hírfolyam
Képzelt riport a Népszínházban
Képzelt riport címmel mutatja be a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Déry Tibor, Pós Sándor, Presser Gábor és Adamis Anna nagy sikerű musicaljét pénteken, június 14-én a Jadran színpadon Bal József rendezésében. A Népszínház művészei hétfőn sajtótájékoztatón...
Ennyit keresnek az EP-képviselők Mekkora lesz Vicsek Annamária fizetése?
Az Európai Parlament valamennyi képviselőjének ugyanaz a bér jár, ami a 2023-as júliusi adatok szerint bruttó 10.075 euró, az uniós adók és biztosítási járulékok levonása után nettó 7.854 eurót tesz ki. A képviselők a fizetésen kívül egyéb juttatásokat is kapnak, így...
Két nap alatt tizenegy bőrrákot diagnosztizáltak Temerinben
Megkezdődtek az ingyenes bőrgyógyászati vizsgálatok Szerbiában, az első hétvégén pedig, amely során Temerinben vizsgálták a lakosságot, 362 esetet néztek át, 62 elváltozást jegyeztek. Az első napon négy óra alatt hat melanomát fedeztek fel, a két nap alatt pedig...
Szombattól már kellene a matrica, de alig néhányan jegyeztették be az elektromos rollereiket
Június 15-től Szerbiában az idén április 5-én életbe lépett szabálykönyv szerint matrica nélkül nem lehet közlekedni az elektromos robogóval. A Közlekedésbiztonsági Ügynökség a honlapján közzétette a rollertulajdonosoknak beszerezendő matrica beszerzésének részleteit...
Ennyibe kerül, ha magunk fizetjük be a nyugdíjalapunkat
Amennyiben nem biztos abban, hogy meglesz a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges minimum 15 munkaéve vagy azt szeretné, hogy nagyobb legyen majd a járandósága, saját maga is befizethet a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alaphoz bizonyos összeget. Az...
Kimoshatta az eső a csantavéri felüljáró oldalát, széthullott a csapadékot elvezető csatorna
A hétvégére lezárták az újonnan épült csantavéri felüljárót további munkálatok miatt, de hétfőn már olyan fotókat küldtek nekünk az olvasók, amelyeken az látszik, hogy az esővizet elvezető, betonlapokból épült csatorna már széthullott, darabokban áll az aluljáró...
Đoković visszacsúszott a harmadik helyre az ATP-listán, Györe a 46-ik
Jannik Siner lett az első olasz, aki az ATP-lista élére került, az összesítésben 9525 pontja van. A második helyen a spanyol Carlos Alcaraz áll 8580 ponttal, miután a Roland Garros döntőjében 3:2-re verte Alexander Zverevet, és megnyerte pályafutása harmadik Grand...
Huszonöt éve ezen a napon ért véget Jugoszlávia NATO-bombázása
Huszonöt évvel ezelőtt ezen a napon ért véget a NATO bombázás Szerbiában, azaz az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban. Az első légicsapásokat a NATO 1999. március 24-én este 19 óra 45 perckor mérte a stratégiai jelentőségű célpontokra. Ezt azzal az indokkal...
Nem foglalták el Brüsszelt Orbán Viktor „mindkettőt megnyertük” ámítása és a valóság
A „béke pártján” háborúzó magyar miniszterelnök óriásit csalódhatott a tegnapi választások nyomán. Hiába ámította híveit éjfél után a Bálnában azzal, hogy „A mai napon két választást tartottak, mindkettőt megnyertük”. Az igazság az, hogy a Fidesz sem a magyar, sem az...
Ők képviselhetik Magyarországot Európában a következő öt évben
Megszámolták az összes magyar EP-listára leadott szavazatot ma reggelre. A számok alapján látszik: messze a Fidesz–KDNP pártszövetséget választották a legtöbben, több mint kétmillió voks érkezett a kormánypártok listájára. A magas részvétel miatt ez 11 mandátumot...
Vicsek viheti a vajdasági magyar közösség hangját Európába
Leírhatatlan érzés ezzel a győztes csapattal fenn állni a színpadon..., írta Vicsek Annamária, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője, aki a lista nyolcadik helyén szerepelt, s így bejutott a parlamentbe. "Köszönöm a harcostársak és barátok támogatását,...
A feltétel nélküli alapjövedelem jó befektetés lenne
Ha minden ország rendszeresen fizetne alapjövedelmet, a globális gazdaság értéke 130 százalékkal nőne – erre a megállapításra jutott a vancouveri British Columbia Egyetem egyik új kutatása, amely szerint ezt a pénzt abból az adóból lehetne előteremteni, amit a...
Vučić az EP-választásokról: Igazam volt
Aleksandar Vučić, Szerbia köztársasági elnöke kijelentette, hogy Franciaországban és Németországban is nagy dolgok történtek az európai parlamenti választásokon, ezért el kell gondolkodnia, és társaival együtt elemzést kell készítenie. "Mindent át kell gondolnom és...
Hőség, zápor, vihar, jégeső – ez várható a héten
Hétfőn nagyon meleg, párás és többnyire napos idő lesz, de helyenként már ma esőre, záporra, zivatarra kell számítani, ezért esernyőt vigyünk magunkkal. A sárga riasztás a magas hőmérséklet mellett várható zivatarokra is figyelmeztet Vajdaság egyes részein. Szerbia...
Új stratégia az össz-szerb nyilatkozat
Egy nép, egy gyűlés névvel szombaton össz-szerb nagygyűlést tartott Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság szombaton, amelyen elfogadták a nemzeti és politikai jogok védelméről, valamint a szerb nép közös jövőjéről szóló nyilatkozat tervezetét. Ana Brnabić házelnök...
Magyarországi EP-választások: a TISZA párt és a Fidesz egyértelmű győztesek
A magyarországi EP-választások egyértelmű győztese a Fidesz és a TISZA párt. 83 százalékos feldolgozottságnál 44 százalékon áll a Fidesz-KDNP (11 mandátum), 30,3 százalékon a TISZA (7 mandátum), 8,25 százalékon a DK vezette baloldali szövetség (2 mandátum), és 6,74...
Akkora csalódás volt a választások eredménye a belga miniszterelnöknek, hogy könnyek között mondott le
Alexander De Croo belga miniszterelnök könnyek között jelentette be lemondását a csalódást keltő választási eredmények után – írja a BBC alapján a Telex. De Croo egy hétpárti koalíciót vezetett, és valószínűnek tűnik, hogy nem fogja tudni megőrizni a többségét. Sírva...
Orbán Viktor: A mai napon két választást tartottak, mindkettőt megnyertük
Sokáig nem lehetett tudni, hogy a miniszterelnök egyáltalán közönség elé áll-e, de tíz perccel fél 1 után a Bálna színpadára lépett, és megköszönte a részvételt azoknak, akik szavaztak. Azt mondta, 57 százalékos volt a részvétel, vagyis a demokrácia köszöni szépen,...
Hajszállal nyert Karácsony, Vitézy újraszámoltatná a szavazatokat
Karácsony Gergely, a DK–MSZP–Párbeszéd és a Momentum jelöltje nyerte a főpolgármester-választást. 100 százalékos feldolgozottságnál így alakult az eredmény: Karácsony Gergely: 47,53 százalék (371 467 szavazat), Vitézy Dávid: 47,49 százalék (371 143 szavazat),...
Ezek a magyarországi EP-választás előzetes eredményei
Lezárták az uniós szavazóköröket, a szavazatok 40 százalékos feldolgozottsága mellett a Nemzeti Választási Iroda előzetes eredményei alapján a európai parlamenti választáson: A Fidesz 43,77 százalékot szerzett, ez 11 mandátum. A Tisza Párt 31,07 százalékkal 7...
Súlyos vereség után előrehozott választást írt ki Macron francia elnök
Feloszlatta a nemzetgyűlést, és június végére parlamenti választásokat írt ki a francia államfő. Emmanuel Macron azt követően jelentette be ezt, hogy az első becslések arra utalnak, az európai parlamenti választáson jelentős előnyre tett szert a szélsőjobboldali...
Márki-Zay Péter győzött Hódmezővásárhelyen
Vasárnap Magyarországon önkormányzati és európai parlamenti választásokat tartottak, a szavazókörök este hét órakor zártak be. 18:30-ig a szavazásra jogosultak 56,09 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. 1998 óta nem volt ilyen...
Tornádó ért földet Szombathely közelében (Fotók+Videó)
Tornádó ért földet Szombathely közelében, Ausztria felől érkezett a szupercella, írja az Időkép. Rég látott hevességű szupercella érkezett az osztrák határt átlépve Vas vármegye székhelyére. A forgó zivatarfelhőből 18 óra 56 perckor mezociklonáris tornádó ért földet...
Részeg rendőröket vertek meg egy horvátországi kávézóban
A karlovaci rendőrség közölte, hogy pénteken este rendbontás történt a horvátországi Ogulin városában az egyik vendéglátóipari létesítmény előtt, ahol a feljelentés szerint három fiatalember, egyelőre még nem tisztázott okok miatt rátámadt két, civil ruhás,...
Megkezdte a levélszavazatok számlálását az NVI
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap este 7 órakor megkezdte az irodához érkezett levélszavazatok felbontását és a szavazólapok számlálását az európai parlamenti (EP-) választáson. A voksokat géppel és kézzel is megszámolják. Levélben a sem magyarországi, sem más...
Ismét halálosan megfenyegették Nenad Čanakot
Halálos fenyegetéseket és soviniszta tartalmú sértegetéseket kapott Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga egykori elnöke telefonon és SMS üzenetben. A politikus azt mondta, reggel óta fenyegető telefonhívásokat és üzeneteket kap SMS-ben és a közösségi...
Avžner: A választásoknak az egész társadalom vesztese, a hatalom éveket lop el tőlünk
A legutóbbi választásoknak az egész társadalom vesztese, beleértve azokat a megtévesztett szavazókat is, akik Vučićra adták voksukat, hiszen ők egyaránt nagy vesztesek – jelentette ki Igor Avžner marketingszakértő és figyelmeztetett, hogy a hatalom éveket lop el...
Bezártak a szavazókörök Magyarországon, elkezdődött a voksok összeszámlálása
Vasárnap este 7 órakor befejeződött az önkormányzati, nemzetiségi és európai parlamenti képviselők választása Magyarországon, a 10.119 szavazókörben. Azok a választópolgárok, akik 7 órakor még sorban állnak a szavazáshoz, még szavazhatnak, a később érkezők azonban...
Felborult egy tartálykocsi a Miloš Veliki autópályán (Videó)
Vasárnap délután felborult egy tartálykocsi a Miloš Veliki autópálya Čačak felé vezető oldalán, ami miatt egy ideig nem lehetett közlekedni az egyik sávban. A ciszterna az autópálya bal sávjában borult fel a 110. kilométerkőnél. A 192_rs Instagram oldalon közzétett...
Egészben lenyelt egy nőt Indonéziában egy ötméteres piton
Holtan találták az eltűnt indonéz nőt egy öt méter hosszú pitonban, miután a kígyó egészben lenyelte – írja külföldi hírforrások alapján a Telex. A 45 éves, négygyerekes nő a Dél-Celebesz tartományában található Kalempang faluból indult el csütörtök délután. Miután...




























