Hírfolyam
Újvidéken is Palesztina mellett tüntettek A világban több helyen is tüntetnek a palesztinok
Újvidéken is tüntettek ma Palesztina mellett. Néhány, többnyire férfi tüntető a központba vonult, olyan jelmondatokkal, mint hogy: Állítsuk meg a megszállást! Most van itt a pillanat, hogy véget vessünk az izraeli megszállásnak! Továbbá palesztin dalokat énekeltek...
Remélik, hogy Szerbia és Kína együttműködése még szorosabbá válik
Aleksandar Vučić szerb elnök pénteken fogadta Li Minget, az újonnan kinevezett kínai nagykövetet, és reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező időszakban még erősebb lesz az együttműködés a két ország között. Kiváló találkozás volt Li Minggel, Kina belgrádi...
Újvidéken mégsem lesznek helyhatósági választások
Aleksandar Vučić államfő csütörtökön jelentette be, hogy december 17-én rendkívüli parlamenti választások lesznek Szerbiában, és 66 városban, illetve önkormányzatban helyhatósági választásokat is tartanak. A városok, önkormányzatok listáján nem szerepel Újvidék, se...
„Draža Mihailović rehabilitációja a társadalom fasizálódását gyorsítja fel”
Elítélte és erkölcsileg elfogadhatatannak nevezte a Dragoljub Draža Mihailović rehabilitációjának és dicsőítésének felújított kampányát a Helsinki Bizottság, amely szerint „a második világháborúban a fasisztákkal együttműködő és a muszlim lakosság felett népirtást...
Egy képzett varrónő manapság többet ér, mint a gyémánt
Ez a varrónők helyzetét feltáró, és rajtuk keresztül az egész könnyűipart – vagy aktuálisabb nevén TCLF-szektort (textil, ruházat, bőr és lábbeli) – vizsgáló cikksorozatunk ötödik, egyben záró része. Öten írtuk, két lengyel, két vajdasági és egy magyarországi...
Orbán Viktor veje szerb céget vásárolt
Terjeszkedik a Waberer’s, egy szerb vállalattal bővült a cégcsoport. Becslések szerint öt-tízmillió eurót fizethetett a magyar társaság. A szerb sajtóban még rövid hírt sem lehetett olvasni a Budapesti Értéktőzsdén pénteken bejelentett tranzakcióról, amely szerint a...
Vučić zseniális új programot hirdetett diákoknak Egyetlen probléma van vele, ilyen már létezik
Új programot hirdetne Aleksandar Vučić a diákoknak, amelyet tegnap este jelentett be. Ez alapján a jövő évtől bevezetnék a diákigazolványokat, amelyek számtalan kedvezményt biztosítanának a diákoknak. Úgy tűnik azonban, hogy az elnök nem tudja, hogy ezek a kártyák már...
Késeléses gyilkosság egy francia iskolában, a támadó azt kiáltotta: Allahu Akhbar
Késsel támadt péntek délelőtt egy férfi az észak-franciaországi Arras egyik gimnáziumában; egy tanár meghalt és további két ember súlyosan megsérült - közölték rendőrségi források. A támadót a rendőrség előállította - jelezte a X-en Gérald Darmanin...
Rétvári: egyre profibb módon csempésznek be migránsokat Európába
Brüsszel a bevándorlókkal együtt beengedte a terrorizmust és Közel-Kelet összes konfliktusát. A magyar határhoz is már az ISIS és tálibok által irányítottan érkeznek a migránsok, akik egyre erőszakosabbak, már fegyvert is használnak. Brüsszel továbbra is migránsok...
Asztalosműhely égett le Szabadkán, hatalmas az anyagi kár
Megrázó légifotókat készített a Subotica.com a szabadkai tűzesetről. A Felkelés utcában nem sokkal dél előtt kapott lángra egy épület, mint kiderült, egy asztalosműhelyről van szó. A tűz gyorsan átterjedt a melléképületekre és a családi házra, de a környező házakat...
Drón szállította házhoz a burekot
Ljubljanában első alkalommal szállítottak házhoz burekot drónnal, ráadásul a város első emberének, Ljubljana polgármesternek - számol be az érdekességről a 021.rs. A kora reggeli órákban egy drón repült a ljubljanai várhoz burekkal és joghurttal megpakolva, a...
Magyar cég vásárolta be magát az egyik legnagyobb szerb szállítóvállalatba
A magyarországi Waberer's Group bejelentette, hogy leányvállalata, a WSZL Kft. szerződést írt alá az MD International (MDI) cég részvényeinek 55 százalékának megvásárlásáról, ráadásul ezzel egyidejűleg lehetősége nyílt arészvények fennmaradó 45 százalékának...
Ha kapott sms-t, személyesen kell átvennie a nyugdíjaskártyát
A Nyugdíjaskártyát igénylő nyugdíjasok a kártyájukat személyesen a Nyugdíjpénztár fiókjaiban, vagy más szervezeti egységeiben vehetik át, ahogyan arról mobiltelefonon vagy e-mailben kapott értesítésben tájékoztatva lettek – közölte a Köztársasági Nyugdíj- és...
Ellenőrizzék, jogosultak-e az energiakedvezményre!
Vasárnaptól lehűlésre számíthatunk, így a fűtési idény is hamarosan megkezdődik. Az illetékes minisztérium szerint az energiaszolgáltatók készen állnak a fűtési szezon kezdetére, és arra kérik a lakosságot, hogy takarékoskodjanak az árammal, mivel egy kis...
Kigyulladt egy ház Szabadkán, sűrű füst terjeng a városrészben
A Szabad Magyar Szó információi szerint kigyulladt egy ház Szabadkán, a Felkelés utcában. Az épület nagy lángokkal ég, a sűrű fekete füstöt a teljes városrészben látni. A helyszínen legalább három tűzoltóautó próbál küzdeni a lángokkal. A közösségi oldalakon terjedő...
Feltételezett embercsempészek karamboloztak Németországban, legalább heten meghaltak
Legkevesebb heten meghaltak és többen súlyosan megsérültek pénteken Németországban egy közlekedési balesetben, amelyet a rendőrség szerint valószínűleg embercsempészek okoztak, írja az MTI. A baleset a bajor-osztrák határtól nagyjából 50 kilométerre történt az A94-es...
Meglepőek az új üzemanyagárak!
Ismét meglepőek lehetnek az új üzemanyagárak. Egy liter eurodízel legfeljebb 214 dinárba, a benzin pedig 184 dinárba kerül majd október 20-ig. Ez azt jelenti, hogy az eurodízel ára nem változott, a benzin pedig 4 dinárral lett olcsóbb. Mindez azért meglepő, mert...
Momirović: A Jobb ár akció miatt ezer százalékkal nőtt az eladott párizsi mennyisége
Egy hónap telt el a Jobb ár akció bevezetése óta, annak hatása pedig jobb, mint amire számítottunk, nyilatkozta Tomislav Momirović kül- és belkereskedelmi miniszter pénteken. "Nem fognak meglepődni, ha elárulom, hogy a termék, amelynek ezer százalékkal nőtt az eladott...
Péntek 13-a van – Tényleg balszerencsés ez a nap?
Péntek 13-át régóta a balszerencsével hozzák összefüggésbe, nem csak Magyarországon, de a világ számos vidékén. 2023-ban az év utolsó péntek 13-a októberben lesz, ami még hátborzongatóbbá teszi a babonás ünnepet, hiszen az évnek ez az időszaka tagadhatatlanul a...
Gáza északi részének evakuálására szólított fel Izrael
Az ENSZ szerint 1,1 millió palesztinnak kell elhagynia Gázavárost a következő 24 órában, és az övezet déli részére kell áttelepülnie - erről az izraeli hadsereg tájékoztatta a világszervezetet. "Az ENSZ lehetetlennek tartja, hogy egy ilyen mozgás pusztító humanitárius...
Három szabadkai kötődésű áldozata is van az izraeli háborúnak
Szabadkán jelenleg is zajlik az Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál. A rendezvény negyedik napján csütörtökön este a Jadran színpadon elhangzott, szabadkai kötődésű áldozatai is vannak az izraeli harcoknak, tudósít a Pannon RTV. A Tajbele és az ő démona című szerb nyelvű...
450 eurós nyugdíjat és 820 eurós átlagfizetést ígér az elnök
A nyugdíjakról és fizetésekről is beszélt Aleksandar Vučić szerb elnök a Prva Tv-ben csütörtökön. Kiemelte, hogy 2022 óta eddig 56,1 százalékkal nőttek a nyugdíjak, 2024 végére pedig 450 eurós átlagnyugdíjat ígért. Ami a fizetéseket illeti kiemelte, hogy már idén...
Egyetemistakártya is lesz a nyugdíjas mellett
Január elsejétől az egyetemi hallgatóknak is lehetőségük lesz olyan kedvezményekre jogosító kártyára, mint amilyet a nyugdíjasok is igényelhetnek, jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő. Szavai szerit a kártya „sok jót hoz” majd az egyetemistáknak, január...
Lángol a Vila Lira Palicson, állítólag migránsok lakták
Kigyulladt a palicsi Vila Lira tetőszerkezete. A közösségi oldalakon terjedő fotókból látszik, hogy a helyszínen több tűzoltóautó és a rendőrség is nagyobb számban van jelen. Nem hivatalos információk szerint, a helyiek elmondása alapján az épületben, amely hosszú...
Nagyszabású rendőrségi akció Horgoson, lezárták a határátkelőt
Nagyszabású rendőrségi akció zajlott az esti órákban Horgoson. A Telegraf információi szerint a két határ között több ismeretlen személyt letartóztattak, autóikat jelenleg is vizsgálják. Szerbiából Magyarország felé hatalmas sorok torlódtak fel, a várakozás jelenleg...
Vučić: December 17-én választások lesznek!
"Eleget teszek az ellenzék kérésének, december 17-én választások lesznek", jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő csütörtökön este. Hozzátette, a köztársasági parlamenti mellett a tartományban is voksolunk majd, valamint a fővárosban is választásokat tartanak....
A legjobban a zöldségek drágultak meg
Szeptemberben az évközi infláció 10,2 százalék volt, és augusztushoz képest, amikor ez 11,5 százalék volt, az infláció lelassult. Szeptemberben az élelmiszerek ára a tavalyi év azonos hónapjához képest átlagosan 14,7 százalékkal emelkedett, ezen belül a legjobban,...
Munka nélkül maradt a legjobb friss diplomás orvosok fele
Munkahely helyett a munkaközvetítőben kötött ki a szerbiai orvostudományi karok száz olyan hallgatója, akik legalább 9,5-ös átlaggal diplomáztak. Az őket ért igazságtalanság ellen a Niši Egyetem volt hallgatói emelték fel a hangjukat. A fiatal orvosok elmondása...
Kihúzták minden idők második legnagyobb lottónyereményét
A világ minden idők második legnagyobb lottónyereményével, 1,765 milliárd dollárral lett gazdagabb az a játékos, akinek telitalálatos szelvényét a szerda éjszakai sorsoláson húzták ki az egyik népszerű amerikai lottójátékon. A Powerball szerencsejátékon főnyereményt...
Hetvenhárom éves kamionsofőr okozott halálos balesetet
A horvátországi rendőrség letartóztatta azt a 73 éves szerb állampolgárt, aki kedden 14 óra tájban teherautójával nekiütközött egy másik autónak, amelynek sofőrje, egy 64 éves férfi a helyszínen meghalt, írja a Kurir. A rendőrség közölte, hogy a 73 éves férfi egy...





























