Hírfolyam
Történelmi kalandozás és egy kis zapiekanka Látogassunk el a lengyel fővárosba, Varsóba!
Bár Varsónál érdekesebb Krakkó, Gdańsk vagy éppen a hegyvidék, egy hétvégét Varsónak is szentelhetünk, mert a főváros bizony rengeteg lehetőséget rejt. A belgrádi repülőtérről a lengyel LOT légitársaság direkt járatokat indít Varsóba, így akár érdemes egy hétvégét is...
Bort kapnak azok a vendégek, akik leadják a telefonjukat
Angelo Lella, a veronai Al Condominio étterem tulajdonosa régi vágású vendéglátós, akit elborzaszt, hogy a vendégei két falat között a telefonjukat nyomkodják, ahelyett, hogy egymással beszélgetnének arról, milyen jó a secondo. „A technológia olyan, mint egy drog, nem...
Ismét van légi közlekedés Belgrád és Mostar között
Hétfő óta – több mint 30 év után – ismét van légijárat Belgrád és Mostar között. Az Air Serbia ötven perces, hétfőn, pénteken és vasárnap közlekedő járataira egy irányba 56 euróba kerül a jegy, illetve 104 euró a menettérti jegy turista osztályon. Az első hétfői...
Brnabić mindenbe belemegy, csak a belgrádi választások időpontján nem változtat
A képviselőcsoportok minden javaslatát kész elfogadni, kivéve a belgrádi választások elodázására vonatkozót, mert az alkotmányellenes lenne – közölte Ana Brnabić házelnök. A fővárosi választásokat június másodikára tűzte ki, és azokat nem lehet összevonni a...
Szijjártó Péter büszke a magyarországi demokrácia helyzetére
Büszkeségének adott hangot a demokrácia magyarországi helyzetével kapcsolatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Koppenhágában, mondván, hogy amennyiben a magyar lakosság nem lenne elégedett a kormánnyal, akkor nem nyerték volna kétharmados...
Lezárják a szabadkai Rudics utcát (Térkép)
A Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat által végzett munkálatok miatt teljes szélességében lezárják a forgalom elől Szabadkán a Rudics utcát. - Erre a magisztrális vízvezeték meghibásodásának kárelhárítása miatt kerül sor, melynek folyamán az útszerkezet...
Szerénység
A vajdasági magyarok elutasítják Pásztor és Šešelj koalícióját! – állítja a VMDK vadiúj közleményében. Wishful thinking – mondaná erre a művelt német. A párt vágyvezérelt gondolkodása ugyanis nem vág egybe a realitással (ezúttal sem), úgy is mondhatnánk, hogy...
Pénze felét is elbukhatta az, aki bevásárolt Trump részvényeiből
31 dollárnál is kevesebbet ért egy Trump-részvény a hétvégén, miközben a csúcs csaknem 80 dollár volt március 26-án. Ez magának Donald Trumpnak okozta a legnagyobb veszteséget, hiszen ő a fő tulaj a Trump Mediában, illetve annak fedőcégében, a Truth Socialben, írja a...
Elmeorvosi szakértői vizsgálatnak vetik alá Danka Ilić gyilkosait
Elmeorvosi szakértői vizsgálatnak vetik alá a kétéves Danka Ilić meggyilkolásával gyanúsított Dejan Dragijevićet és Srđan Jankovićot a belgrádi különleges börtönkórházban, amint arra lehetőség nyílik, vagyis, azonnal, amint a bizonyítékok – jelenleg is zajló –...
Itt a Srebrenicáról szóló ENSZ-határozat, ami ellen Szerbia kézzel-lábbal tiltakozik
Bujar Oszmani, Észak-Macedónia külügyminisztere hétfőn Szkopjéban közölte, országa egyike azoknak, amelyek társtámogatói annak az ENSZ-határozatnak, amellyel július 11-ét az 1995-ös srebrenicai népirtás áldozatainak emléknapjává nyilvánítanák és felszólította az...
Hszi Csin-ping májusban Belgrádba látogat
Május nyolcadikán hivatalos látogatásra Belgrádba érkezik Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt és a Kínai Népköztársaság elnöke, közölte a Demostat diplomáciai forrásokra hivatkozva. A kínai elnök szerb hivatali kollégájával, Aleksandar Vučićtyal és más vezető...
Gyakorlat közben eltűnt egy katonatiszt, egy másik pedig súlyosan megsérült
Súlyos sérüléseket szenvedett a Szerb Hadsereg egyik altisztje a Duna-Tisza-Duna csatornánál végzett hadgyakorlat során, míg egy másik altiszt eltűnt, miután a vízbe esett, közölte a Védelmi Minisztérium. A közlemény szerint az Orešac katonai létesítményben...
Kirabolták a Louis Vuitton budapesti üzletét (Videó)
Hétfőn, hajnali 2 óra 50 táján érkezett bejelentés a rendőrséghez arról, hogy valaki betört az Andrássy úti Louis Vuitton üzletbe – írta a 444.hu megkeresésére a rendőrség. Azt egyelőre nem lehet tudni, mekkora a kár, csak azt, hogy valaki nemes egyszerűséggel betörte...
Bűnvádi feljelentést tettek a vlachokat sértegető Cmolić rendőrparancsnok ellen
Szerbia Népi Mozgalma (NPS) hétfőn közölte, hogy a belgrádi első számú alapfokú ügyészségen bűnvádi feljelentést tett a bűnügyi rendőrség parancsnoka, Ninoslav Cmolić ellen. Mint közölték, a feljelentést nemzeti, faji és vallási gyűlöletkeltés, illetve türelmetlenség...
Rengeteg szabadkai van, aki továbbra sem hajlandó kijózanodni
Tíz közlekedési baleset történt az elmúlt héten a szabadkai közlekedési rendőrséghez tartozó körzetben. Nyolc alkalommal a baleset személyi sérüléssel járt, tizenketten sérültek meg, szerencsére mindannyian csak könnyebb sérüléseket szenvedtek el. Mindössze két olyan...
Újabb támadás Sidney-ben
Hétfőn megkéseltek egy papot és több embert is egy prédikáció közben Sydney egyik elővárosában, Wakeleyben. Mivel a prédikációt online közvetítették, így videón is látni lehet a késelést, csak erős idegzetűek kattintsanak. A BBC azt írja, a rendőrség tájékoztatása...
Ennyien vannak és ezeken a munkahelyeken dolgoznak a szerbiaiak Bécsben
A szerbiai vendégmunkások és kitelepültek nagyon fontosak az osztrák fővárosnak, s ők azok, akik a legtöbben vannak Bécsben a külföldiek közül, derül ki egy friss statisztikából. Nemcsak a Szerbiából érkezők száma nő, egyben megváltozott a struktúrája is a bevándorló...
Április végéig kelleni fog a melegebb ruha
Bár már kezdtünk hozzászokni a nyárias időjáráshoz, április hátramaradt részében annyira le fog hűlni, hogy kénytelenek leszünk ismét előszedni a pulóvereket és kiskabátokat, a hegyekben pedig havazás is lesz – árulta el Vladimir Đurđević meteorológus és klimatológus....
Olyan hideg lesz, hogy visszakapcsolják a távfűtést Szabadkán
Újraindul a távfűtés, a Szabadkai Távfűtőművek Kommunális Közvállalat közleményében arról tájékoztatja az érintett polgárokat, hogy a hideg időjárás miatt ismét beüzemelik a rendszert. Kedden, április 16-án a délutáni órákban tervezik az újraindítást, így a késő esti...
Lazović: A részvételnek és a választási bojkottnak is ára van
A Szerbia az erőszak ellen és a NADA koalíció várja a hatalom válaszát a megküldött követeléseire – nyilatkozta az N1-nek Radomir Lazović, a Zöld-Baloldali Front társelnöke. „Minden esélyt meg akarunk adni ezeknek a tárgyalásoknak. Nem lenne jó, ha úgy hagynánk félbe...
Gyerekből nem, csak igazgatóból lesz több az újvidéki óvodákban?
A Radosno detinjstvo Iskoláskor Előtti Intézmény megszüntetését és nyolc különálló óvda megalapítását javasolta a pénteken ülésező képviselő-testületnek az újvidéki hatalom – értesült a 021.rs. Ezzel szinte teljesen azonos javaslatot hét évvel ezelőtt már elfogadtak,...
Világos Adriana a TSC-be igazolt
A Topolyai Sport Club, vagyis a TSC Atlétikai Egyesülete nem akármilyen névvel erősödött, ugyanis a 20 éves Világos Adrianát sikerült szerződtetniük, aki két évvel ezelőtt a felnőttek között Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett Münchenben a gerelyhajítás versenyszámban....
Minden harmadik diák évente legalább egyszer verekedésbe keveredik
Évente legalább egy verekedésben részt vesz a diákok harmada, erről tanúskodik az iskolába járó gyermekek egészségügyi viselkedéséről szóló kutatás, amelyet a dr. Milan Jovanović Batut Intézet munkatársai végeztek a 2021-es tanévben. A Politika cikke szerint...
Brnabić: A nap folyamán válaszolok az ellenzék kéréseire
A nap folyamán válaszol a Szerbi az erőszak ellen ellenzéki lista követeléseire Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke, s hozzátette, a javaslatokkal a lehető legkomolyabban foglalkozott a hétvégén, mondta a Happy Televízióban. „Az ellenzék a helyi önkormányzati...
Vasárnap birkanyírás!
A Zentai Gazdakör április 21-én, vasárnap 9 órától szervezi meg a XXI. Birkanyíró és Birkapörköltfőző Fesztivált. Az esemény Zentán a vásártéren kerül megrendezésre.
Augusztus után újabb nyugdíjemelés várható
Amennyiben valóra válik Siniša Mali előrejelzése és Szerbia olyan jó eredményeket ér el, mint amire számítanak, akkor bejelentése szerint augusztusban újra nyugdíjemelés várható. "Az elmúlt két évben nominálisan 56 százalékkal nőttek a nyugdíjak, elvárásaim szerint...
Jogerős Magyar Péter pártjának regisztrációja a június 9-i választásra
„Reggeli jó hír: jogerős lett a TISZA Párt regisztrációja a június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választásra. A tavaszt és a változást nem lehet megállítani” – írja Facebookon Magyar Péter, aki posztjában arra kéri „a külföldön élő magyarok százezreit, hogy...
Vučić: Srebrenicával a nagyhatalmak kinyitják Pandora szelencéjét
A világhatalmak lobbizni fognak a Srebrenicával kapcsolatos állásfoglalásért, mi azonban erősebben fogjuk ezt ellenezni, mint gondolják - nyilatkozta Aleksandar Vučić szerb államfő a Szerbiai Rádió és Televíziónak. Mint fogalmazott, Szerbia lakossága számára döntő...
Vučić: Május elseje előtt megalakul a kormány
"Hamarosan megválasztjuk a kormány új tagjait. Véleményem szerint erre 10-15 napon belül sor kerül, még a május elsejei ünnepek előtt, hogy az ortodox húsvétot, valamint a Szerb Köztársasággal való naggyűlést új kormánnyal várjuk. Ennek lenne értelme', mondta...
Hétfőn még izzadni fogunk, szerdán megint fűteni kell
Trópusi hőség lesz hétfőn, de mivel a légnyomás folyamatosan csökken, a napos reggel után fokozatosan beborul, de csapadék nem lesz. Hétfőn a hőmérséklet eléri a 32 Celsius-fokot. Az UV-sugárzás olyan magas, hogy a szakemberek mindenképpen védőfaktoros krém...





























