Szerintem kevés embernek mondok újat azzal, ha azt mondom, a vajdasági magyar közéleti kommunikáció téves irányt vett. A kommunikációs csatornáink teljesen kettészakadtak (ha nem három-, négyfelé), a sokszor megcsömörlöttnek, kilátástalannak tűnő hétköznapjainkban már időnként úgy tűnhet, a párbeszéd igénye is hiányzik.
Ezen kell változtatnunk. A most olvasott írás megjelenésének napján emlékezünk arra a 60 évvel ezelőtti eseményre, amely miatt a világ az őszinte, tiszta, a szabadságáért harcoló magyar nemzetet tiszteli. A szabadságvágynak pedig szerves része volt akkor – és ma is – az elnyomás elleni harc, az emberhez méltó szabadság. A gondolat szabadsága is.
A gondolat pedig mindaddig nem lehet szabad, amíg valahol a kisagyunkban ott motoszkál egy kérdőjel, amely elé azt írtuk oda, hogy: „Szabad ezt nekem?” vagy csak egyszerűen valaki kijelenti, hogy nem, nem szabad, ez a nyilatkozat vagy szöveg rossz vért szül, árt a jelen politikai erőviszonyoknak. Természetesen nem pocskondiázó, gyalázó szövegekről beszélek, hanem sok esetben akár egy problémafelvetésről, vagy csupán egy feltett kérdésről.
Ez nem azt jelenti, hogy kizárólag a politikáról vagy a politikumhoz kapcsolódó kérdésekről kellene értekeznünk szabadon. Minden témában meg kell nyitnunk azokat a kommunikációs csatornákat, amelyek előrevihetnek bennünket emberként és közösségként is. Vajdasági magyarokat itthon és a nagyvilágban egyaránt.
Kétkezi munkások, tanulók, tanítók, háziasszonyok, újságírók, szerkesztők, orvosok, egyetemi tanárok – a sor szinte végtelen. Olyan emberek kerültek a közélet peremére, akiknek van mondanivalójuk, de a már említett „magasztosabb célok” miatt nemkívánatosak. Mert most épp olyan világot élünk, hogy hallgatnunk kellene.
De nem kell hallgatnunk. Az emberi kommunikáció nem egy ördögtől való dolog, ha netalán nem értünk egyet, az sem baj. Sőt! Túl kevesen vagyunk már ezeken a tájakon ahhoz, hogy féljünk emberhez méltó módon beszélni, kérdezni, beszélgetni.
Ezért mostantól az itt megjelenő tartalmakra bátran tekinthetünk úgy, mint egy arra irányuló próbálkozásra, hogy azok áthidalják az említett kommunikációs szakadékot. Megnyissanak minden „oldalon” egy normális keretek között zajló beszélgetést, véget vetve az egymás melletti elbeszélésnek.
