Tizedik napja tart a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) épületeinek blokádja Belgrádban a Takovo utcában és a Košutnjakon.
Az egyetemisták csütörtökön reggel nem engedték be az egyik épületbe a biztonsági szolgálat embereit, hogy felvegyék a műszakot, előtte azonban kiengedték azokat, akiknek lejárt a munkaidejük – a tévé biztonsági szolgálatának a közleménye szerint ezzel radikalizálódott a tiltakozás.
A környékbeli utcákon továbbra sem lehet közlekedni. Szerdán este ismét érkeztek polgárok is a tüntetésre, de ezúttal nem volt zajkeltés: a résztvevők így adóztak a köztévé azon 16 alkalmazottjának az emléke előtt, akik 26 évvel korábban a tévé épületében vesztették életüket a NATO-bombázás következtében.
Az egyetemisták szerint az akció addig tart, amíg ki nem írják az új pályázatot az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) tanácsa tagjainak megválasztására vagy amíg „az RTS meg nem szűnik”.
Idősebb polgárok is támogatják az egyetemisták törekvéseit (Fotó: Beta/Milos Miskov)
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!