A korszerű oktatásban látja a jövőt a több mint másfél évszázados szabadkai iskola. Weiss Vesna igazgatónő beszélt a 160. évfordulóját ünneplő szabadkai Széchenyi István Általános Iskoláról.
· Tizenöt évvel ezelőtt választotta az iskola a gróf Széchenyi István nevet. Sokan még Ivo Lola Ribar Általános Iskola néven ismerik a halasi úti központi épületegyüttest és a hozzá tartozó három kihelyezett tagozatot. Annak idején a technikai felszereltségéről volt híres ez az intézmény. Tudják tartani a tempót a korral?
– Folyamatosan újítjuk a technikai felszerelésünket. Nagy lehetőséget kaptunk azzal, hogy bekerültünk a Razvionica kísérleti minisztériumi projektbe, így minden tanárunk részt vehetett egy IKT (informatikai-kommunikációs technológia) szemináriumon. Nagy segítséget kaptunk az IKT eszközpark felújításában, laptopokat és okos táblákat tudunk használni az oktatásban. A központi épület minden tantermében van számítógép és projektor, a másik három épületben pedig 5-6 komputert és projektort használhatnak a pedagógusok, de jövőre szeretnénk ezeket az iskolákat is felszerelni.
· Internetezni is lehet?
– Az internet mind a négy iskola területén elérhető. Nem csak az informatikai oktatásban használják ki a tanárok és a diákok, de gyakran használjuk történelem, fizika és kémiaórán, jómagam szerbórán vetítek kisfilmeket és videókat. Nagy lehetőséget nyújt ez a tanórákon.
· Mekkora iskolának számít a Széchenyi? Hányan járnak ide?
– 1154 diákunk van jelenleg, ebből a központi épületben 816 diák tanul. Összesen 62 osztályunk van. Tudomásom szerint ez az észak-bácskai körzet legnagyobb iskolája.
· Mi motiválhatja abban a szülőket, hogy ide írassák a gyermekeiket? Együttműködnek a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karral is, ez jelent valamilyen előnyt?
– Nem tudom, hogy a szülőket mennyire befolyásolja az, hogy gyakorlóiskola vagyunk, de azt tudom, hogy sokan kifejezetten kérik, hogy a központi iskolába járhasson a gyermekük, éppen azért, mert úgy gondolják, hogy jót tesz az egyetemisták jelenléte. Sok magyar szülő íratja ide a gyermekét, ami számunkra nagy megtiszteltetés. Ma is azt tartják rólunk, hogy mi egy magyar iskola vagyunk, ami igaz is, mert 49 százalékban magyar nemzetiségű diákok járnak ide. De dolgozunk is ezért, 24 éve vagyunk a házigazdái a magyar anyanyelvi versenynek, hét éve itt szervezi meg történelmi vetélkedőjét az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete, bekapcsolódtunk a Tehetségpont programba, valamint számos magyar tannyelvű testvériskolával is közreműködünk.
· A valamikor Ivo Lola Ribar sokáig színmagyar iskola volt, a kilencvenes évek vége felé indult az első szerb tagozat, és még ma is kiugróan magas a kisebbségi tanulók száma. Gyakran halljuk, hogy alig van kapcsolat a magyar és a szerb diákok között. Milyen a tanulók közötti viszony ebben az intézményben?
– A hangsúlyt idén a magyar nyelvtanulásra helyeztük. A szülői tanácson felmerült a kérdés, hogy milyen módszerrel lehet a magyar nyelvet úgy tanítani, hogy minél több szerb gyerek kapcsolódjon be a programba. Úgy döntöttünk, hogy több időt fordítunk a kommunikáció fejlesztésére, mert a párbeszéd az, ami összeköti a diákokat. A másik projektötletet sajnos egyelőre nem tudjuk megvalósítani, mert nem kaptuk meg a tartományi támogatást, de szeretnénk egy nyelvtanfolyamot szervezni a tanáraink részére, hiszen a szerb anyanyelvű pedagógusok is mindennapi kapcsolatban állnak a magyar diákokkal, ezért fontosnak tartjuk, hogy anyanyelvükön tudjanak kommunikálni a tanulókkal akár az iskolai folyosókon, akár a tanteremben vagy az udvarban. A gyerekek pedig nagyon jól feltalálják magukat, sokan vegyes házasságból származnak, ők tolmácsolnak a közös játékoknál, ha erre szükség van, idővel pedig mindenki megérti egymást. Viszont valóban komoly problémaforrás lehet, ha a tanulók nem beszélik egymás nyelvét, mi ez ellen küzdünk nap, mint nap.
· Mind az állami, mind a kisebbségi oktatáspolitika célja az, hogy Szerbiában tanuljanak tovább, itt maradjanak a fiatalok. Ennek viszont ellentmondanak a trendek, illetve a statisztikák. Mi a szerepe az általános iskolának?
– Számunkra az a legfontosabb, hogy a gyerekek megtanulják az államnyelvet is, ha itt akarnak maradni, mivel ma már szerb nyelvtudás nélkül nem lehet elhelyezkedni. Erre törekszünk a nyelvórákon, ahol különböző szinteken zajlik az oktatás. Próbáljuk minél átfogóbban megalapozni a tudást, hiszen mi vagyunk az első lépcsőfok a középiskola és a felsőfokú intézmények felé.
· Hogyan tudnak segíteni azoknak, akik mégis külföldön tanulnának tovább? Megkapják a megfelelő alapokat?
– Sajnos arra nincs kihatásunk, hogy a családok jobban éljenek, sok szülő munkanélküli, sokan kényszerültek elhagyni a szülőföldjüket. Ez minden tanulónkat érinti. Viszont örülünk annak, hogy idén két magyar osztályt is nyithattunk a központi iskolában. Sok diákkal és szülővel maradtunk kapcsolatban azok közül, akik külföldre költöztek. A visszajelzések alapján úgy látjuk, hogy a kapott tudás, az alapok megfelelőek, színvonalas a német és az angol nyelvismeretük is, jól feltalálják magukat.
· A sajtóban is sokat olvashattunk a korábbi nagyszabású ötletekről, mint amilyen az iskolai uszoda és a futballpálya, ennek egy része megvalósult, medencét nem látok, viszont a honlapon vannak uszodás fotók.
– Az úszás is csak tőlünk függ, a tanárok és tanítók jó szándékától elsősorban. Valóban tervben volt egy uszoda kiépítése, de azok más idők voltak. A főépület mellett lévő épületszárny felépült, jelenleg a C-fázisban van, a D-fázisban került volna sor az uszoda kiépítésére, de ebből aztán mindenki kihátrált. Most azt tervezzük, hogy az alsó tagozatokat átköltöztetjük ebbe a szárnyba, ahol a gyakorlóiskola működhet majd, ami biztonsági szempontból is jó megoldás. Sajnos, ahogyan mondta, más időket élünk, mindent megteszünk azért, hogy pályázatok útján támogatást szerezzünk az épület befejezésére, de ha nem kapjuk meg a segítséget, a saját eszközeinkből nem tudjuk befejezni a munkát.
· A tanárok mennyire tartják a lépést a korral, a legújabb pedagógiai trendekkel?
– Száz tanár dolgozik az iskolánkban, vannak friss diplomások és nyugdíj előtt álló pedagógusok, természetes, hogy nem egyformán tanítanak, nem egyformán fogékonyak a változásokra, de abban mindenki egyetért, hogy folyamatosan fejlesztenünk kell a módszereken, mert változnak az igények, a gyerekek és a szülők is. Ebben az évben már három élménypedagógiai továbbképzést tartott nálunk a Katalizátor Pedagógusképző Központ. Igyekszünk élménnyé tenni a tanulást, az iskola nem statikus dolog, megkívánja a folyamatos változást.
· Kiemelne egy ilyen élményszerű órát?
– Tavaly tartottunk egy a csillaglest, ami egyfajta oktatási műhelymunka volt. A tanulók csillagvizsgáló távcsövekkel tanulmányozták az eget. Az iskolának olyan helynek kell lennie, ahol a gyerekek jól érzik magukat, a csillaglesen még itt is aludtak. Ennyi az, amit megtehetünk, és ez nem kerül semmibe.
· Hogy érinti az iskolát a racionalizáció?
– Hála Istennek nálunk nem volt felesleges tanár, mert nagy iskola vagyunk. Sőt, kaptunk is négy új kollégát más iskolából. Reméljük, hogy annyi osztályunk mindig lesz, hogy mindenkinek meglesz a normája. Jövőre is ugyanennyi osztályt szeretnénk nyitni, egyelőre úgy tűnik, hogy ez megvalósul, egyedül a kivándorlás jelenthet akadályt.