Locsolóhétfő van, a böjti időszakot a húsvéttal zárjuk, innentől kezdve ismét indulhatnak a mulatozások, amelyet a nagyböjt ideje alatt elhalasztottunk. Csantavéren hagyományőrző locsolkodással készültek a Bartók Béla Művelődési Egyesületben, ahol a Mendicus Művészeti Központból a tamburások feldíszített fiákerekkel, élőzenével kísérve locsolták meg a lányokat.

A húsvét egy mozgó ünnep, hiszen minden évben változik az időpontja. A virágvasárnappal kezdődik az időszak, ahol a barkákat is megszentelik. Csütörtökön a harangok Rómába mennek, így csütörtöktől szombat estig nincs harangozás sem. Péntekkel kezdődik az ünnep, ezen a napon munkatilalom is van. Ilyenkor egyébként több dolgot is ünneplünk, Krisztus feltámadását de elbúcsúztatjuk a telet és köszöntjük a tavaszt is.

– mondta Bakos Réka, néprajzkutató.

Locsolóhétfőn megtisztulunk, megújulunk, illetve ilyenkor már ismét elkezdődhet a szórakozás, ami a böjti idő alatt, a farsang után szünetelt. Húsvéthétfő után, kedden visszalocsolásnak kellene következnie, amikor a fiúkat visszalocsolják a lányok, de ennek nálunk nincs akkora hagyománya, mint a hétfői locsolásnak.

A locsolók fiákerekkel érkeztek a művelődési ház udvarába, ahol díszes tojások, sütemények és persze pálinka várta a fiúkat.

Szerettem volna, ha újra élesztjük a locsoló hétfő hagyományát, hiszen a faluban régóta nem szervezünk közös locsolást. Idén megkértem a Bartók Béla Művelődési Egyesületében aktív lány ismerőseimet, hogy jöjjenek el, és várjuk közösen itt a locsolókat. A Mendicus Művészeti Központból jöttek a tamburások locsolkodni, ők a faluba más házhoz is mennek, összesen négy háznál várják őket a lányok

– mondta Kovács Pécskai Emese, a művelődési egyesület vezetője.