Kategória: Egyéb

Büszke őrkutyák vagy egyenlő polgárok

Nem lepődtünk meg például azon, hogy a Szerbiában élő magyarság lélekszáma a legsötétebb becsléseknél is nagyobb arányban csökkent, csupán aggaszt bennünket, akik elfogadjuk, sőt a családunkat is úgy irányítottuk, hogy ez a hazánk, itt akarunk élni, tanulni, dolgozni. Nem „büszke őrkutyákként”, hanem egyenlő polgárként és független közösségként, megbecsült munkából, megértésben és nyugalomban. Nem a maroknyira zsugorodott magyarságot magáénak akaró elit mindent eluraló patronátusa alatt, amely a „szülőföldön maradás és boldogulás“ meg az elvbarátok ölébe lapátolt sokszázezer euró hamiskás fényében nem érez felelősséget a népesség ilyen drasztikus csökkenése miatt. Honnan is érezne, amikor sziklaszilárdan és teljes mellszélességgel áll amögött a hatalmi törekvés mögött, amely a kisebbségi közösségek felhígításában és ütemes elszórványosításában máris jelentős „eredményeket“ mutathat fel?

Olvass tovább

Felelős kerestetik

A VMSZ elleni kritika éle nem a félresikerült demográfiai becslésekre szokott irányulni. Sokkal inkább a párt által művelt hatalmi kultúrát szokta piszkálni. E tekintetben idézzünk egy Pásztor-interjúból, amelyet 2016 karácsonyán készített vele a Vajdaság Ma. A kontextusról annyit, hogy ekkorra sikerült – máig tisztázatlan körülmények között – zátonyra futtatni a Magyar Mozgalom köztársasági választási szereplését, ill. kiiktatni a szervezet vezetői közül Korhecz Tamást egy alkotmánybírói mézesmadzaggal. Mit mondott tehát Pásztor? Ezt:

„Még azok is tőlünk kérik és várják a segítséget, akik egy-másfél évvel ezelőtt egy másik politikai opcióban látták a potenciális segítségnyújtót. Ennek eredményeként jutottam abba a helyzetbe, hogy – mert fontos intézményről van szó – intéznem kellett a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar működésének feltételit, az épület további felújításának ügyét, a szabadkai Népkör épületének állagmegóvását és felújítását. Függetlenül attól, hogy e két intézmény embereinek egy része politikailag, emberileg nem volt korrekt sem hozzám, sem a VMSZ-hez. De a csata befejeződött, új helyzetet teremtett, ebben egy felelős közösségi vezetőnek a feladata – mert ebben a pillanatban én vagyok az, tetszik ez valakinek vagy sem –, megpróbálja konszolidálni a viszonyokat, ügyeket intézzen, az előrehaladás érdekében, és én ezt fogom csinálni mindazokkal, akikkel lehetséges. Bennem nincs gyűlölet, sem revansizmus, túl tudok lépni az árnyékomon, és ezt nem csak mondatokkal tudom bizonyítani.”

Olvass tovább

Megbuktunk minden vizsgán

A tragikus eseményeket követően tömeges megmozdulások kezdődtek az ország nagyvárosaiban. A május 13-án megtartott fővárosi erőszakellenes tüntetés a DW tudósítója szerint a legtömegesebb megmozdulás volt a Milošević-rezsim megdöntése óta Szerbiában, bár a hatalomhű sajtó csupán „maroknyi gyűlölködőről” beszélt. A megmozdulások folytatódnak, ugyanakkor a hatalmon lévő párt május 26-ára „minden idők legnagyobb” ellentüntetését szervezi „Szerbia szabadságszerető, demokratikus értékeinek védelmében”. A „spontán megmozdulásra” óriási erőbevetéssel verbuválják, szervezik és különféle eszközökkel próbálják rávenni a lakosságot. A tervek szerint a helyi kvóták alapján, a pártszimpatizánsokon túl jobbára közvállalatokban, állami és közintézményekben összegyűjtött részvevőket 2000 autóbusszal (!) fogják a helyszínre szállítani. Az N1 értesülései szerint az újbelgrádi iskolák igazgatóinak például intézményenként 5-5 részvevőt kell biztosítaniuk.

Olvass tovább

A gyümölcs beérik

Tartott ez az értetlenkedés aztán később is, amikor már temettük az első két-három szabadkai kiskatonát, amikor egyre tragikusabb hírek érkeztek a horvátországi harcterekről, egyre komolyabb jelei voltak annak, hogy Szerbiából szabadcsapatok, ilyen-olyan gárdák tartalékos korú katonái és közismert bűnözők is gyakorlatoznak ezekben az egységekben, például Péterváradon, a várban, az akkor még névlegesen létező Jugoszláv Néphadseregben, annak létesítményeiben, eszközeivel, fegyvereivel. Aztán meg mentek a páncélosok át a Dunán, miközben virágcsokrokat szórtak rájuk. Film- és videófelvételek őrzik a kor- és kórdokumentumként is bizonyító erejű felvételeket.
A különböző alakulatok tagjaival, akik szinte azonos egyenruhát viseltek, a vasúti és buszpályaudvarokon találkozhattunk. Ők voltak a hétvégi harcosoknak nevezett „hazafiak”, akik vasárnap este érkeztek vissza a kiruccanásokról komoly zsákmányokkal, színes tévékkel, hűtőszekrényekkel, aranyakkal, ékszerekkel, devizákkal és egyébbel felpakolva. Hét-nyolc évvel később, az egykori déli tartományban történtek nyomán ugyanezzel a látvánnyal találkozhattunk a pályaudvarokon.

Olvass tovább

Ölni vagy szeretni

Egy rendkívüli vajdasági könyvről szeretnék most beszámolni azolvasóknak. A címben feltett kérdésre – Ki ölte meg Török Zolit? – ki-ki másként fog válaszolni. Olyan ez, mint egy keresztrejtvény. Aaron Blummnak (akinek a polgári neve, nem titok, Virág Gábor, és itt él Vajdaságban, Kishegyes az otthona, Újvidéken dolgozik) sikerült egy teljesen egyedi könyvet előállítania, melynek mindegyik példánya (kereken ötszáz) unikális.

Regény? Nem. Kisprózák? Prózaversek? Nem. Egy könyv mint műalkotás, töredékekből összeragasztgatva, gyönyörű képekkel díszítve. Nagyon szórakoztató, de ugyanakkor társalkotásra hív fel. Az elbeszélő, jobban mondva fel-lejegyző „én” nő is, meg férfi is.

Olvass tovább

Az eszmélés ideje a gyász után

Lábra tud-e Szerbia állni az után, hogy megtörtént a vračari iskolai vérengzés, amikor egy fővárosi elitiskola falain belül, saját diákjai körében fordult tragédiába az a régóta erjedő folyamat, melyet észlelni lehetett a társadalomban, de megállítani vagy legalább lassítani nem tudtuk, sőt, mintha tudatosan gerjesztettük volna a mindent eluraló mellébeszéléssel, a látszatintézkedésekkel és a szabadságbarátnak hazudott, de éppen a mások szabadságába gázoló álságos pótcselekvésekkel, a felelősség áthárításával és a következmények elmismásolásával?

Olvass tovább
Betöltés