Jelenleg mindenki lélegzetvisszafojtva figyeli Washingtonban, kiket választ Trump a kabinetjébe, és hogy mit is akar megvalósítani mindabból, amit mondott, illetve amit mások abból kihallottak vagy kihallani véltek. Mostantól arra kell összpontosítani, hogy ahol Trump valóban elindul a beláthatatlan következményekkel járó populista irányba, ott meg kell próbálni ellensúlyozni azt. De szerintem ez nem lesz elég. Itt neki gyakorlatilag kétharmada lett, vagy még annál is rosszabb – potenciálisan hosszú távú “Einstand” hagyományosan demokrata államokban.
A Brexit súlyosan meggyengítette Európa helyzetét, és még nem tudjuk, mi lesz az olasz referendumon, a megsemmisített osztrák elnökválasztás decemberi ismétlésén, valamint a jövő évi francia meg német választásokon. Ezekért még nem ő lesz felelős (csak példája bátoríthat és diplomáciája segíthet), de felismerhetően ugyanazok az erők munkálkodnak azokban az országokban is, amelyek Trumpot lendítették a Fehér Házba. Ezekre az erőkre kell baloldali választ adni és nem csak, vagy nem elsősorban Trumpra. Az itteni demokrata kampány legnagyobb problémája az volt, hogy Trump személyére koncentrált és nem azokra a tektonikus erőkre, amelyeket őt nagyon ügyesen és távlatosan meglovagolt. Ezek azok az erők, amelyek akkor is ott maradnak, ha Trump végül megszelídül és pragmatikus politikát folytat, akár mindazokban a kérdésekben, amelyekről most azt hisszük, hogy azt fogja csinálni, amit hallani véltünk és/vagy amitől jogosan félünk. Egyelőre csak azt lehet tudni, hogy szándékában áll megvalósítani azt az ezermilliárd dolláros infrastruktúrafejlesztésti tervet, amit Larry Summers és Joseph Stiglitz javasolt az elmúlt években – úgy kéthetenkénti rendszerességgel.
A globalizáció erői azok, amelyek aláássák az európai, beleértve a magyar baloldalt is – méghozzá már legalább húsz éve. Arra nincs egyelőre széles körben képviselhető baloldali válasz, hogy miként lehet a globalizáció termelékenységi előnyeit learatni anélkül, hogy a baloldal bázisát képező rétegek relatív helyzete ne romoljon – beleértve emberi önbecsülésüket is. Az idei viszonylag nagy, de elkésett amerikai reálbérnövekedés láttuk, hogy csak homok volt a szélben. Radikálisabb elosztási politikákat pedig egyszerűen nem lehet képviselni hitelesen, mert azok szétfeszítik a jelenlegi szakmai és közgondolkodás kereteit, az elosztást egyáltalán lehetővé tevő nemzeti és nemzetközi intézményi és jogi kereteket, illetve ellentétben állnak a globalizációból egyre nagyobb előnyöket húzó, egyre hatalmasabb, de egyre kisebb réteg vélt és valós érdekeivel. Ráadásul, ezek a nagyobb újraelosztást igérő politikák nincsenek összhangban a kisemberek ön- és világképével, mert a kisemberek jobban akarnak boldogulni és érvényesülni nemcsak passzívan részesülni a globalizáció gyümölcseiből egy kicsit magasabb fogyasztás révén. Ez láthatóan fontosabb volt a Hillary Clinton által „basket of deplorable”-nak (szánalmasok kosarának) nevezett tömegeknek, mint a transz-gender mosdóhasználati jogok kiterjesztése, ami a Washington Postban a kampány előtt és alatt is folyamatosan címoldali téma volt.
Szóval, ha ez a tektonikus erő (a globalizáció, ahogy ma végbemegy), ami a baloldal (és a kisemberek) ellen játszik, akkor ezen (is) kellene gondolkodni, mert egyébként csak átmeneti taktikai győzelmeket lehet elérni, és a probléma továbbra is fönnmarad. Thomas Piketty, a baloldal talán legjelentősebb gazdasági gondolkodója, a globalizációnak még a tőkést is bedaráló és a jövedelmeket egyre inkább csúcsra szívó mechanikáját mutatta meg marxi pontoskodással. Világos, hogy ez kereslethiányos gazdasági helyzetet hoz létre, de azzal ő már nem foglakozott – és más sem kínált eddig a hagyományos keynesi stimulusnál jobb megoldást. Ez a stimulus ma szerintem gazdaságilag lehetséges. De ha más nem változik, akkor ez csak tovább erősíti majd Piketty mechnizmusainak működését, és a kisember megint kimarad belőle. Trump lehet, hogy megcsinálja – és Trump profitálni is fog belőle… És akkor mit fog majd Larry Summers és Stiglitz írni 3-4 év múlva, amikor már épülnek Trump útjai és vezetékei meg dőlnek a támogatások a tisztaszén-projektekbe?
Szóval a baloldali értékek és válaszok vannak most (még) veszendőben, nem pedig a demokrácia – legalábbis itt, Amerikában. Ez egy demokratikus választás volt, amelyben a hatalmasok és médiájuk Clintont és nem Trumpot támogatták. A populista retorika mégis győzött. A kétharmad (jellegű) helyzet persze mindenütt csábító, főleg, ha nem jönnek be az ötletek és növekszik a feszültség. Történelmi analógiákban persze nincs hiány (csak egy példa: miként vezetett az első globalizációt lezáró angol elzárkózás az első világháborúhoz), és méltán sikolt Eörsi Mátyás, hogy „háború lesz”, mert az is benne van a helyzetben. Attól tartok azonban, hogy a megoldás kulcsa elsősorban nem a liberális demokrácia omladozó védvonalának sziszifuszi erősítésében rejlik, hanem a globalizáció megoldatlan nagy kérdésének, a kisembert is meggyőző és pragmatikusan kivitelezhető (baloldali?) megoldásában.
—
*A szerző egy nemzetközi pénzügyi intézmény vezető munkatársa, kilétét a szerkesztőség ismeri.
