A meglepetésen túl eléggé vegyes reakciókat váltott ki az amerikai elnökválasztások végkimenetele. A reakciók többségéről elmondható, hogy azok valamiféle frusztrációból, valós ismeretanyag hiányából vagy revansizmusból származtak. Ami a szerbiai véleményeket illeti, azok a szimpla kárörvendéstől az abszurd hülyeségig terjedtek. Míg az előbbi elsősorban a közösségi oldalakon jelenlévő egyénekre volt jellemző és alapvetően abból indultak ki, hogy „dögöljön meg Amerika”, „a szemét Clinton bombázta Szerbiát, most jól megszívta”, addig az utóbbi véglet előállításában a szerb bulvármédia jeleskedett. Nézzünk néhány címet.
A Srpski Telegraf címoldalán a következő szalagcím szerepelt: Trump visszaadja Szerbiának Koszovót: Lehetséges a megállapodás Oroszországgal Koszovó függetlenségének megszüntetésére vonatkozóan. A Kurir címoldalán arról tájékoztatta mindazokat, akik ezért a termékért pénzt adnak, hogy pénteki számában Donald Trump-posztert ajándékoznak az olvasóknak. (Talán nem is kellett volna ezt elaprózni. A Bravo magazin régi óriásposztereihez hasonlóan ők is megtehették volna, hogy egészalakos Trumpot adnak az olvasónak, amelynek részeit folytatásokban közlik. A célközönség szellemi érettségéhez pont az illene.)
Néhány szalagcím az Alo című, már nevében is tekintélyt és komoly témafeldolgozást ígérő lapból: „Az albánok sírnak, a szerbek pezsgővel ünnepelnek”, „Trump: Milo bűnöző”, „Putyin elsőként gratulált Trumpnak”.
Ami első látásra megállapítható ezekről a szalagcímekről, az a komolytalanságuk. Mind belpolitikai használatra készültek, az égvilágon semmi valóságalapjuk nincs. Aki csak kicsit is követte az amerikai választási kampányt, az előtt egy dolog biztosan világos: Trumpot egyáltalán nem érdekli Európa keleti része, és győzelmi mámorában egész biztosan nem Koszovóval vagy a montenegrói elnökkel foglalkozott. Hanem, egész konkrétan, az első napokban a kampány során tett meredek ígéreteinek a korrekcióját végezte. Többek között ilyen ígéretei voltak: elnöksége első óráiban kiutasít több millió illegális bevándorlót, összehívja a tábornokokat és közli velük, hogy harminc napjuk van összerakni egy olyan tervet, ami alapján legyőzik az Iszlám Államot, megszünteti az iskolákban a fegyvermentes tereket. Néhány ígérete kapcsán már módosított álláspontján, így jelezte, hogy mégsem törli el az Obama nevéhez fűződő egészségbiztosítást, mert vannak jó megoldásai is, két nappal győzelme után visszavonta azon bejelentését, hogy többé nem védi meg Dél-Koreát és a muszlimok beutazását tiltó ígéret is eltűnt honlapjáról.
A szerb politikában, konkrétan a hatalmi pártok oldalán Trump győzelmét az oroszbarátság prizmáján keresztül nézték. A választási eredmény két vezető politikusból váltott ki elismerő szavakat. Nem meglepő, hogy egyikük Tomislav Nikolić, aki Szentpéterváron állítólag egy orosz vállalkozótól kapott anyagi támogatást és bejelentette, hogy indul a választásokon és ez alkalommal örvendezett a választási eredményeken. Reményei szerint ugyanis épp a fentebb leírt trumpi érdektelenségnek köszönhetően a balkáni térségnek most majd nagyon jó lesz, hiszen Amerika nem avatkozik be, Oroszország meg a szerb érdekek mellett áll ki. Vagyis az államfő arra számít, hogy a szintén média által felfújt hírek alapján Trump és Putyin szövetkeznek majd, nyilván az EU ellenében és az érdekszférák ilyen jellegű elosztása során Szerbia és a térség majd moszkvai érdekövezetté válik és az Eurázsiai Közösségen belül vár rá gazdasági fellendülés. (Emlékszik még rá valaki, hogy 1999-ben az akkori radikális az orosz-fehérorosz szövetséghez csatlakoztatták volna Szerbiát?) Ivica Dačić szintén pozitívan nyilatkozott az amerikai választások végkimeneteléről, ami szintén magyarázható orosz kötődésével, hiszen nyílt titok, hogy Vučić eredeti tervétől eltérően, moszkvai „atyai sugallatra” vette be a szocialistákat a kormányba.
Miközben Henry Kissinger azt nyilatkozta, „Trump nem Putyin-mosdató, csak belekavarta magát ebbe a szerepbe, miután az orosz elnök dicsérni kezdte”, mégis nézzük meg gazdasági szempontból, mennyi értelme lenne annak, ha Szerbia az EU helyett Oroszország felé fordulna. Az elmúlt tíz évben az európai vállalatok közel 15 milliárd eurót fektettek be nálunk, ami a külföldi beruházások 73 százaléka, emellett a szerb külkereskedelem 63 százaléka bonyolódik az unió országaival, a kivitel értéke tavaly 3,2 milliárd euró volt. 2000 óta az EU majdnem három milliárd euró segélyt adott Szerbiának.
A másik oldalon az orosz beruházások értéke 2,4 milliárd eurót tesz ki, ami hatszor kevesebb, az árucsere értéke pedig 2,3 milliárd euró volt.
Tehát éppen, ahogy Jugoszlávia szétverése gazdasági öngyilkosság volt, mert az egymásra utalt és egymással kereskedő tagköztársaságokat padlóra vitte a kereskedelmi csatornák bezárulása és új piacok keresése, úgy ezúttal is ballépés lenne a kilencvenes évek szankciói után nagy nehezen bejáratott európai kereskedelmi kapcsolatok elvágása valamiféle homályos keleti nyitás ígérete miatt.
Azután, amennyiben elfogadjuk a tézist, hogy Putyin és Trump érdekei azt diktálják, hogy szövetkezzenek önnön országaik gazdaságának erősítése és az EU gyengítése érdekében, akkor érdemes újragondolni azt az elterjedt, noha soha sehol meg nem erősített és indokolt tézist is, miszerint a sátánként lefestett Soros György áll a közel-keleti migránsválság mögött.
Mivel a vajdasági magyarok körében is sokan örvendezve fogadták Trump győzelmét, a következményeket illetően vegyünk csak egyet a számos nemzetközi reakcióból: „Marine Le Pen azért örül Trump győzelmének, mert ezzel az ő esélyei is javultak arra, hogy francia elnök lehessen”. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Szerbiában Vojislav Šešelj kampányolt a legnyíltabban Trump mellett és ma is ő a leghangosabb ünneplője ennek a diadalnak és mellérakjuk azt a tényt is, hogy a szerb média Trumpot amerikai Šešeljként emlegeti, akkor az érintett ünneplők gondolják át, ugyanilyen boldogok lesznek-e jövő tavasszal, ha Szerbia államfője a Hágát megjárt, a magyarokat korábban kulináris képességeivel útnak indítani szándékozó csetnikvajda lesz.
Michael Moore 2003-ban készítette Kóla, puska, sültkrumpli című filmjét, amely a Columbine Középiskolában történt vérengzésről, és az amerikai fegyvertartási jogokról szól. Trump a héten úgy nyilatkozott, hogy az általa jelölendő főbíró támogatja majd az alkotmány második kiegészítésében rögzített szabad fegyverviselés és -vásárlás jogát. Hogy miként csökken majd az erőszak a szabad fegyverviseléstől? Ezt az olvasók fantáziájára bízom.
(Fotó: Tanjug)
A jegyzet a Családi Kör hetilap 2016. 11. 17-i nyomtatott számában jelent meg és a lap engedélyével közöljük. Ha szeretné a jegyzeteket időben olvasni, vásárolja meg vagy fizessen elő a Családi Körre.
