Nem először – csak elnökként először – gúnyolódott Donald Trump annak az Arnold Schwarzeneggernek a számlájára, aki nemcsak a Conan, a barbár és a Terminátor-filmek főhőse, hanem a messzemenően demokrata többségű Kalifornia két mandátumos republikánus kormányzója is volt 2003-tól 2011-ig. Az ok: Arni vette át 2015-ben a Trump nevével fémjelzett The Apprentice (Az inas) c. nagy sikerű valóságshow műsorvezetői szerepét, miután Trump elnöknek jelöltette magát. Márpedig senki sem lehet olyan sikeres, mint Donald Trump – aki ezt lépten-nyomon bizonyítani is akarja.

Legutóbb a nemzeti imareggeli – amelyet mégsem templomban, hanem szállodában tartanak… – szószékét használta fel arra, hogy önmagát dicsőítve földbe dorongolja a Terminátort a sorozat nézettségvesztése miatt :

„De óriási sikerünk volt Az Inassal. És amikor jelöltettem magam az elnöki posztra, el kellett hagynom a show-t. Vagyis amikor már biztos voltam benne, hogy indulni fogok. És akkor felfogadtak egy nagy, nagy mozicsillagot, Arnold Schwarzeneggert, hogy átvegye a helyemet. És tudjuk, hogy alakultak a dolgok. [Nevetés] A nézettség lement a szennyvízcsatornába. Totális katasztrófa lett. […] És azt akarom, hogy csak imádkozzunk Arnoldért, ha lehet. A nézettségéért, OK?”

„But we had tremendous success on „The Apprentice.”  And when I ran for President, I had to leave the show.  That’s when I knew for sure I was doing it.  And they hired a big, big movie star — Arnold Schwarzenegger -– to take my place.  And we know how that turned out.  (Laughter.)  The ratings went right down the tubes.  It’s been a total disaster.  And Mark will never, ever bet against Trump again.  And I want to just pray for Arnold, if we can, for those ratings, okay?  (Laughter.)” [A Fehér Ház honlapjáról átvéve – a szerk. megj.]

Schwarzenegger nem maradt adós, még aznap egy videoüzenettel válaszolt a Twitteren:

Schwarzenegger twitteres videóválasza Tump lekezelő megjegyzésére

Schwarzenegger twitteres videóválasza Tump lekezelő megjegyzésére

„Hé, Donald, van egy nagyszerű ötletem – miért nem cserélünk munkát? Te átveszed a tévét, mert olyan nagy szakértője vagy a nézettségnek, én meg átveszem a te munkádat. És akkor végre ismét nyugodtan alhatnak az emberek. Nos?”

[“Hey Donald, I have a great idea — why don’t we switch jobs? You take over TV, because you’re such an expert in ratings, and I take over your job. And then people can finally sleep comfortably again, hm?”]

Trump nem lenne Trump, ha szó nélkül elviselte volna a revansot. Másnap reggel ő csivitelte, hogy „Igen, Arnold Schwarzenegger valóban rossz munkát végzett mint Kalifornia kormányzója, és még rosszabbat Az Inasban… de legalább nagyon igyekezett!”

Végül tegyük hozzá, hogy Az Inas 15 idényben futott Trumppal a főszerepben, de csak az első idényben állt a nézettségi csúcslista élén. Onnantól fogva sorozatosan csúszott egyre lejjebb, és az utolsó idényben már a 84. helyen állt. Az NBC tévétársaság akkor két idényre szüneteltette, és csak akkor indították újra, amikor Trump váratlanul elnök lett. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy Schwarzeneggerrel a főszerepben csakugyan nem mutatkozott eddig sikeresnek.

Trump azért beszélt erről a „nemzeti imareggelin”, mert meghívta oda Az Inas – és sok más, még sikeresebb tévésorozat (pl. A túlélő) – producerét, Mark Burnettet is, ami remek alkalom volt, hogy az először imareggeliző újonc „inaselnök” ismételten valóságshow-s múltjával kérkedjen.

Trump hirtelen támadt ájtatosságának valóságára a következő részlet is jellemző az imareggelis beszédéből, amellyel az előimádkozó lelkészhez fordult:

„Önnek is köszönet, Barry Black szenátusi káplán úr, ezekért a megható szavakért. És én nem tudom, káplán, hogy ez egy kinevezett tisztség-e – vajon kinevezéses posztról van szó? Azt sem tudom, hogy ön demokrata vagy republikánus, de én most kinevezem még egy évre, a pokolba is.”

Remélhetőleg, nem a reggeli-imádkozó káplánt küldte a pokolba az imareggeliző államfő…

Trump nyilvánvalóan azért célozta meg Inas-beli utódját, mert a volt kaliforniai kormányzó nem őt, hanem a legmérsékeltebb republikánus jelöltet, John Kasich ohiói kormányzót támogatta meg a választási kampányban. A CNN videóösszeállításában mind a trumpi odamondás, mind a schwarzeneggeri visszaszólás szintje remekül érzékelhető: