„Baszogtatni mindig lehet, de újságíróként nem ez a feladatunk. Adjunk megoldást.” A Magyar Szó főszerkesztőhelyettesének minapi, SZMSZ-jegyzetre hivatkozó (köszönjük!) lamentációja ez a Facebookon. Édes anyanyelvünk értelmező szótára nem ismer ugyan „baszog” igét, de hagyjuk meg a helyettes úrnak a költői szabadságot. Ugyanakkor messzemenően egyetértek vele abban, hogy újságíróként nem az a feladatunk, hogy „***ssunk”. Az meg főleg nem, hogy kisebbségünk legfontosabb médiájának második legfontosabb embereként trágárságra ragadtassuk magunkat – legalábbis a nyilvánosság előtt.
Sajnos abban már nem értünk egyet, hogy a sajtónak a „megoldásadás” lenne a feladata. Messzemenően nem az, erről sok-sok szakmai vita folyt már az évtizedek, sőt századok során. Mert akkor minek vannak a politikusok, akiket – legalábbis Kelet-Európában – irigylésre méltó szinten jutalmaznak a mindent eltűrő adófizetők. Minek vannak azok az állami és egyéb „méltóságok” (bármilyen méltatlanok is erre a szóra), akik a magunkfajta firkászoknál sokkal, de sokkal jobban keresnek; akik mindenkinél többet és mindent jobban tudnak; akik semmibe veszik a legjobb szándékú újságírót is és ellenséget látnak benne; akik bármikor kirúgathatják a nekik nem tetsző zsurnalisztákat, hogy közönséges trollokkal helyettesítsék őket; akiknek totális hatalmuk van a megkaparintott sajtószervek és médiaházak felett!? Hát nem! Csak keressék szépen ők a megoldásokat! Mi, újságírók elégedjünk meg azzal a feladattal, sőt felelősséggel, hogy megértsük, de ugyanakkor rettenthetetlenül bíráljuk és kérdőre vonjuk őket, ha nem találják a megoldásokat, vagy ha a köz érdekeivel ellentétes „megoldásokat” próbálnak ránk erőltetni.
De tegyünk egy kivételt a bosszúsan káromkodó kolléga úr iránti szánalomból: ismételjük meg kissé részletezve, miféle megoldást kínáltunk már sokszor és sokfelé: Politikus úrék és (háttér)úrasszonyék – legalábbis a kisebbségi végeken – találjanak már erőt és becsületet magukban ahhoz, hogy ne kirekesztősdit játsszanak, hanem befogadósdit. Hogy a kesztyűbábként ugráltatott Nemzeti Tanács ne nyájszellemű szavazógépezetként „döntsön” , hanem találja meg a mindenki számára elfogadható, közösen járható utakat. Ebbe még a többségiek sem szólnának bele, semmilyen akadálya nincs annak, hogy – a világ egyes felvilágosultabb törvényhozó testületeihez hasonlóan – olyan belső eljárási szabályzatot hozzon az MNT, amellyel kötelezi magát a legszéleskörűbb magyar érdekek összefogására. Párton belül pedig ne kirúgdossunk, hanem odafigyeljünk és együttműködjünk. És akkor majd azt is egyre többen fogadják el, hogy kisebbségiként érdemes együttműködni a mindenkori hatalommal.
Nem kerül semmibe, csak a tisztességre hajló elszántságba, ugyanakkor rengeteg jóindulatot eredményez – és kezdetnek elég is lenne.
