Mától jelentkezhetnek az egyetemisták az MNT pályázataira
A Magyar Nemzeti Tanács július 12-én három pályázati felhívást tett közzé, melyek a következők:...
Olvass tovább2024. júl. 15.
A Magyar Nemzeti Tanács július 12-én három pályázati felhívást tett közzé, melyek a következők:...
Olvass tovább2024. júl. 1.
Érthetetlen és bizarr volt annyiban, hogy az adott keretek között teljhatalmat élvező párt vezetője teljes erőből támadja azt a maroknyi újságírót, akik még a párttól függetlenül képesek, tudnak és akarnak dolgozni. Tizenöt, de még tíz évvel ezelőtt is többen voltak. Attól pedig, hogy hirtelen tucatjával, ne adj’ isten százával bukkannak elő Bácskában és Bánátban, nem kell tartani a pártszékházban. Talán soha többé, legalábbis ami a magyar újságírókat illeti. Tehát Pásztor Bálintnak és társainak számszerűleg olyan nagy „veszélytől” nem kell tartaniuk. Hacsak nem a gondolat jellege, ereje, minősége a problematikus és zavarba ejtő számukra.
És ettől a ponttól kezdve már a tünetértékről beszélhetünk. Nem is akármilyenről. Vegyük a vajdasági magyar közéletet egy teljes egésznek. Egy társadalmi alrendszer nyilvánosságának. Ennek médiaviszonyai nagyon jelentős aránytalanságot hordoznak, aszerint, hogy a médiumok közel vagy távol állnak-e a párthoz.
Olvass tovább2024. jún. 28.
Mintegy 1330 elsős kisdiák kapja meg idén a Magyar Nemzeti Tanács által biztosított beiskolázási...
Olvass tovább2024. jún. 26.
A Magyar Nemzeti Tanács közzétette, hogy a szeptemberben első osztályba induló gyermekek...
Olvass tovább2024. jún. 22.
Kibújt belőlem a valamikori pedagógus – mégiscsak munkaéveim több mint felét általános iskolákban...
Olvass tovább2024. jún. 19.
Adathalász támadás érte a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) Facebook-oldalát, jelentették közösségi...
Olvass tovább2024. máj. 30.
Intenzív szerbnyelv-tanfolyamot szervez leendő egyetemisták számára a Magyar Nemzeti Tanács, a...
Olvass tovább2024. máj. 23.
Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) a szerbiai helyi...
Olvass tovább2024. máj. 20.
Már azon is meglepődtünk, hogy a Magyar Nemzeti Tanács az I. Délvidéki Médiatalálkozóra nem...
Olvass tovább2024. máj. 19.
Zavar-e bennünket, ha nem tudunk anyanyelvünkön tájékozódni egy-egy hivatalos helyen? Szólunk-e...
Olvass tovább2024. ápr. 26.
A Magyar Nemzeti Tanács szerdán tartott sajtótájékoztatóján derült ki, hogy a nagymúltú...
Olvass tovább2024. ápr. 11.
Több mint 1 milliárd 400 millió dinárból gazdálkodhat idén a Magyar Nemzeti Tanács, tudósít a...
Olvass tovább2024. ápr. 9.
Több mint ötven napirendi pont szerepel a Magyar Nemzeti Tanács soron következő rendes ülésén....
Olvass tovább2024. márc. 7.
A Magyar Nemzeti Tanács február 23-i ülésén elfogadták a Szekeres László Alapítvány új Alapszabályát, ennek értelmében megszűntek az alosztályok, az általános osztály és a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (VM4K). Az ígéretek szerint a tevékenységeket folytatja a Szekeres László Alapítvány. A VM4K-t, amiről kevesebb, mint egy évvel ezelőtt még dicshimnuszokat zengtek, egyetlen tollvonással megszüntették, s mindenki tisztában van a miérttel: a Lovas Ildikó koordinálásával vezetett központot pont a vezető személye miatt kellett lapátra tenni.
Erről szól még a cikk:
– Felidézzük, hogy évekkel ezelőtt miket mondtak a politikusok a VM4K-ról?
– A Szekeres László Alapítvány korábbi elnöke szerint leszámolásról van szó
– Milyen kérdésekre nem kívánt választ adni a Magyar Nemzeti Tanács?
– Mi történt a VMSZ március 2-ai Tisztújító Közgyűlésén?
A cikk nyomtatott változata a Családi Kör március 7-én megjelent számában olvasható.
2024. febr. 23.
A Magyar Nemzeti Tanács pénteki, 11. rendes ülésének napirendjén eredetileg 48 pont megvitatása...
Olvass tovább2023. nov. 30.
A 2024 és 2029 közötti időszakra vonatkozó Vajdasági Magyar Kulturális Stratégia tervezetéről...
Olvass tovább2023. nov. 10.
Pénteken tartotta kilencedik rendes ülését a Magyar Nemzeti Tanács, amelynek elején egyperces néma...
Olvass tovább2023. okt. 18.
A Magyar Nemzeti Tanács médiastratégia tervezete veszélyezteti a délvidéki magyar közösség...
Olvass tovább2023. okt. 17.
A kilencvenes évekről, a köztájékoztatásról és médiumokról valamint az elektronikus médiumokról...
Olvass tovább2023. okt. 9.
Szabadkán, a Magyar Médiaházban tartotta meg a Magyar Nemzeti Tanács a Tájékoztatási és...
Olvass tovább