Várhatóan a jövő szerdai rendkívüli ülésén dönthet a 2024-es olimpiai pályázat visszavonásáról a Fővárosi Közgyűlés – közölte Tarlós István, Budapest főpolgármestere a pénteki sajtótájékoztatóján, amelyről a Magyar Távirati Iroda tudósított. Beszélt arról is, hogy a visszavonásról a kormány, a Fővárosi Közgyűlés és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közösen határoz. Vagyis a kabinet már meghozta a döntését, az utóbbi két testület azonban még csak ezután foglal majd állást. A főpolgármester szerint az egység „ilyen mértékű” megbomlásával és a most létrejött „kommunikációs zűrzavarral” nincs értelme pályázni az olimpiarendezésre. Szerinte sikerült az országról egy olyan hamis képet kialakítani, mintha a magyarok általában ilyenek lennének, hogy egy ilyen kérdésben sem tudnak egységre jutni. A visszalépés azonban továbbra sem hivatalos, s majd csak akkor válik azzá, amikor MOB és a főváros levélben értesíti a döntésről a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot – ismertette Tarlós szavait a távirati iroda. Én meg csak kapkodom itt a fejem már napok óta, s a gyors egymásutánban mennydörgő nyilatkozatokat olvasva egyre inkább az az érzésem, hogy ebben az országban már csak én akartam, hogy itt 2024-ben olimpia legyen.
Mióta újkori olimpiai játékok léteznek, Budapest és Magyarország azóta vágyakozik rájuk; vagyis szeretne egy ilyen nemzetközi sporttalálkozót szervezni. Már amikor százhuszonegy esztendeje az első athéni ötkarikás játékokat szervezték, az előkészületek finisében egy rövid ideig úgy tűnt, hogy a görögök mégsem lesznek képesek arra, hogy vendégül lássák a világ legjobb sportolóit. Elfogyott a pénzük (akkor is…) és kis híján kihátráltak a meggondolatlan kalandból. Budapest már akkor is sebtében bejelentkezett, hogy „ha ők nem, akkor majd mi igen”… Időközben azonban ott délen – csak át kellett hajózni érte a Földközi-tengeren – találtak egy gazdag egyiptomi görög kereskedőt, aki kipótolta a büdzsé réseit, így Hellász mégis helyt állt, Budapest pedig hoppon maradt.
Így történt hát, hogy százhuszonegy éve, egy viszonylag korai, szinte tavasziasnak mondható időpontban, április 6-án megkezdődtek az athéni, első újkori olimpiai játékok (s az első athéni, mert azóta már volt egy-két újabb is, ha ugyan a százéves évfordulóra, jubilárisan nem is jöhetett össze… ahhoz a megfelelő pénzek vélhetően nem találták meg a megfelelő zsebeket; talán ehhez is egy tehetős kereskedő, vagy mai szóval mondva, inkább már vállalkozó kellett volna…). De akárhogy legyen is, 1896-ig nem kevesebb mint ezerötszázhárom esztendő telt el azóta, hogy a Nagy Theodosiusként is jegyzett I. Theodosius római császár 393-ban betiltotta az antik görög olimpiai játékokat, s eltörölte hagyományaikat, mert a keresztény uralkodó a pogányság továbbélését látta bennük. No jó, nem volt ez különösebben nagy felismerés a részéről, hiszen Zeusz és az Olümposz istenei előtt tisztelegtek a sportversenyekkel a régvolt hellének.
A távirati iroda január 4-én tette közzé az olimpiai pályázathoz készült, akkor kiadott legfrissebb aktuális látványterveket. A Dagály Úszóarénában tartották volna meg a 2024-es budapesti játékok úszó-, műugró- és szinkronúszó-versenyeit, valamint vízilabdadöntőket. A látványtervet a Brick Visual, az építési terveket a BORD Építész Stúdió készítette. A 2024-es olimpia rendezési jogáért a magyar főváros Los Angelesszel és Párizzsal volt versenyben, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptember 13-án, Limában dönt a helyszínről, de mint kiderült, már sokkal könnyebb dolga lesz, mind január elején gondoltuk volna
Theodosius császárt persze nem elsősorban az olimpiák betiltásáról jegyezzük, hiszen tulajdonképpen ő volt az utolsó „igazi” római uralkodó, halála után vált két részre a birodalom, ahogyan azt még ő felosztotta fiai közt keleti és nyugati részre, vagyis ő zárta le az előzőt, és nyitották meg fiai történelmünk újabb fejezetét. Mérföldkő is volt tehát a maga nemében az ő uralkodása…
Százhuszonegy esztendő sem kevés idő, és semmivel sem kerekebb egy ilyen évforduló, mint az ezerötszázhárom. Pierre de Coubertin báró nevét mindenképp említenünk kell az újkori olimpiák kezdeteivel kapcsolatban, de ott legyeskedett még aztán a nyomdokaiban a szervezés körül a későbbi években Hennri de Bailet-Latour, Avery Brundage és Lord Killanin, vagyis Michael Morris is. Utóbbi persze még meg sem született 1896-ban, aztán pedig Juan Antonio Samaranch volt a leghosszabb ideig – harmincegy esztendeig – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, gyermekkoromban még az ő nevét tanultam meg ennek a tisztségnek a viselőjeként, tehát őt azonosítottam ezzel a pozícióval. Az persze nekem egy kicsit mindig is furcsa volt, hogy ilyen korán, áprilisban kezdődött az újkori történelem első nyári olimpiája, hiszen mi azért ott a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben már sokkal későbbi időpontokhoz szoktunk hozzá, június-július, vagy legfeljebb augusztus, de mindenképp nyári szünidő… Bár az is igaz, hogy 1956-ban Melbourne-ben meg november-decemberben volt az olimpia. És nem a téli! Tokióban 1964-ben és Mexikóban 1968-ban októberben tartották a versenyeket…
(null)
(null)
Bárki fellapozhatja a lexikonokban, hogy huszonnégy évvel a fent említett egyiptomi görög kereskedő – akinek az első újkori olimpiai játékok athéni megrendezését köszönhetjük – nagylelkűsége után, az első világháborút követő első ötkarikás játékokat 1920-ban Antwerpenben tartották meg. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy annak az olimpiának az eredetileg kijelölt helyszíne Budapest volt (vagyis hát csak lett volna, ugye…), a magyar főváros tehát ekkor került a legközelebb a rendezéshez, amelynek akkor már a jogát is sikerült megszereznie. Csak hát közbeszólt a világháború… Magyarország ugyanis a harctereken a vesztes oldalon végzett a Nagy Háborúban, s a győztes nagyhatalmak annyira meg akarták büntetni a legyőzötteket, hogy nemcsak a rendezés jogát vették el a magyar fővárostól, de a vesztes országok sportolóit meg sem hívták, be sem engedték a játékokra. Talán a lelátókra válthattak belépőt, de erre sem biztos, hogy mérget vennék…
Hát így jártunk már akkor is…
Maradjunk azonban még egy pillanatig Athénnál. Habár a hivatalos adatok között csak kettő szerepel, a görög fővárosban igazából három újkori olimpiát rendeztek. Az elsőt, ugye, 1896-ban, eddig rendben is van, a játékok után azonban I. György, a görögök dán királya – több prominens és eminens személy támogatásával, akiknek a befolyását sikerült megnyernie magának és az ügyének – kezdeményezte Coubertin bárónál és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál, hogy az újkori világversenyek állandó helyszínének tegyék meg Athént, tehát szerette volna elérni, hogy minden negyedik évben ott tartsák meg a modern sportünnepet. Úgy tűnhet azonban, hogy nem voltak a legjobbak a lobbistái, talán nem álltak a helyzet magaslatán… Az 1900-as játékok rendezési jogát ugyanis hamarosan megkapta Párizs, az 1904-esét pedig Saint Louis. Az 1908-as rendezés jogát ugyan először Rómának ítélték oda, de a Vezúv kitörése miatt Olaszország szinte összeomlott, ezért visszalépett a rendezéstől…
Ilyen szép is lehetett volna – Még egy látványterv a Dagály Úszóarénáról, ahol a 2024-es budapesti olimpia úszó-, műugró- és szinkronúszó-versenyeit, valamint vízilabdadöntőit tartották volna
Mivel I. György király időközben mellőzve érezte magát, s talán a lobbistáit is menesztette, 1906-ban, két évvel Saint Louis után és két évvel – akkor ő még úgy sejtette – Róma előtt szervezett Athénban egy úgynevezett köztes olimpiát, vagyis időközi játékokat. A sportszakkönyvekben úgy jegyzik ezt ma már, mint „pánhellén olimpiát”, ez volt tehát a második, s aztán következett 2004, immár a legújabb időkben, a 21. században. De Görögország igazi, hivatalosan is jegyzett olimpiát gyakorlatilag nem rendezett (nem rendezhetett…) a 20. században; nos, hát ez is egy érdekesség a maga módján…
Labdarúgás addig nem is volt a nyári játékokon, és 1906-ban is még csak bemutató jelleggel szervezték meg a focitornát, ennek is száztizenegy éve már…
Ahogy az 1896-os első újkori olimpiát, úgy a köztes játékokat is tavasszal szervezték meg: „1906. április 22-én tartották a »pánhellén« olimpia megnyitóját, melyet – soron kívül, a Saint Louis-i játékok után két évvel – Athénban, Görögország fővárosában rendeztek meg. Jóllehet, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ma már nem ismeri el hivatalosan az itt szerzett érmeket, az első és egyetlen »köztes« játékoknak komoly szerepe volt abban, hogy Pierre de Coubertin báró mozgalma nem veszett az érdektelenség homályába” – írta a Rubicon című történelmi folyóirat online kiadásában, az RubicONline-on Tarján M. Tamás. S szorosan ehhez kapcsolódik még az is, hogy I. György király akkor bizony kijárta Coubertin bárónál (sőt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság rábólintását és támogatását is megszerezte ahhoz…), hogy ne négyévente, hanem minden második évben legyen olimpia: egyszer Athénban, egyszer bárhol máshol a világban, megint Athénban, megint máshol, újfent Athénban, újfent máshol… Csak hát aztán I. Györgyöt hamarosan megölte egy macedón lázadó, aki ezzel a tettével akart elégtételt venni a hazáján esett sérelmekért, s a korábban bezsebelt ígéretek az uralkodóval együtt szálltak a sírba.
1906. április 22. A „pánhellén” olimpia megnyitója Athénban
„Olimpiát rendezni annyit tesz, mint megidézni a történelmet.” 1906. április 22-én tartották a „pánhellén” olimpia megnyitóját, melyet – soron kívül, a St. Louis-i játékok után két évvel – Athénban, Görögország fővárosában rendeztek meg.
Mióta újkori olimpiai játékok léteznek, Budapest és Magyarország azóta vágyakozik arra, hogy rendezhessen egyet… Ez itt, kérem szépen, presztízskérdés… Az állami vezetők személyétől és politikai színezetétől függetlenül. Mostanság a nagy ellenzéki kampányban ugyanis mindenki hajlamos volt megfeledkezni arról, hogy amikor a szocialisták voltak hatalmon, akkor ugyanazok akartak ötkarikás játékokat szervezni, akik most ellene ágáltak. És lehet ugyan Orbán Viktor miniszterelnök számlájára gúnyolódni a „sportmániája” miatt, de épp a Demokratikus Koalíció most oly hangos elnöke egykor még szocialista kormányfőként meg labdarúgó Európa-bajnokságot szeretett volna szerezni magának – a horvátokkal közösen. Akkor vitte el az orruk elől a rendezés jogát a lengyel-ukrán pályázat… Ismerve az ukrán maffia módszereit, erről nekem megint a megfelelő pénzeknek a megfelelő zsebekkel titokban megszervezett intim (pajzán?) randevúja jut eszembe.
S ha semmi másért, hát legalább azért érdemes lett volna versenyben maradni, hogy ennek a százhuszonegy esztendős vágyakozásnak végre pontot tegyünk a végére. Vagy ugyanez más megfogalmazásban: …hogy beteljesítsünk végre egy százhuszonegy éves álmot. Így most egy kicsit olyanok lettünk, mint Theodosius császár ketté osztott birodalma, s ebben van Tarlós Istvánnak nagyon is igaza. Megmutattuk a világnak, hogy ha egyszer fordul is a kocka, és 2018-ban vagy 2022-ben vagy 2026-ban, vagy bármikor, ha más politikai erők kerülnek valaha is hatalomra, akkor majd ők akarnak olimpiát meg mindenféle világversenyeket és kontinensviadalokat szervezni, s akik most mellette álltak, akkor majd hevesen tiltakoznak ellene, hiszen – keresve-találva – ezernyi okuk mindig lehet erre… S ez az, ami végtelenül elszomorít.
Volt egy álmunk – így tudósított tegnap címlapján az egyetlen magyar országos sportnapilap az olimpiai pályázattól való visszalépésről. Ha valakinek van oka bánni ezt az egészet, hát nekik igen…
Jut eszembe így még végül: nem lehetne valahogy feltartóztatni azt a futárt, amelyik a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak megviszi a hírt a visszalépésről? Vagy valami, vagy tudom is én… Nem alhatnánk még egyet erre az egészre?
Doktor úr, olyan bizonytalannak érzem magam. Vagy mégsem?
