„Farkas Gergely képviselőtársammal határozati javaslatot nyújtottunk be 2020 Trianon emlékévvé nyilvánításáról”, tájékoztat Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője keddi Facebook-bejegyzésében. A képviselő ugyanakkor azt is elmondja, hogy a Fidesz és a KDNP az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának ülésén nem szavazta meg a javaslatot, „szerintük ugyanis a Trianonhoz vezető úttal is foglalkozni kellene, így többek között Károlyi Mihály szerepével, vagy a kommunisták első magyarországi rémuralmával.”

Szávay szerint azonban ennek ellenére kitartanak a kezdeményezés mellett: „Arra van szükség, hogy a békediktátum 100. évfordulóján a lehető legszélesebb nemzeti konszenzust felmutatva, méltó módon tudjunk emlékezni és kifejezni, megerősíteni a nemzeti egységet, különös figyelmet fordítva az elszakított országrészeken élő honfitársaink sorsára. Ezért amellett, hogy – amint a bizottsági ülésen is világosan elmondtuk – nyitottak vagyunk minden változtatási javaslatra és egyeztetésre, kezdeményezésünket 2020 Trianon-emlékévvé nyilvánítására a leghatározottabban fenntartjuk!”

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal