A választói névjegyzék és más személyes adatok felhasználása a választási kampány során bűncselekmény, amely három évig tartó börtönbüntetéssel szankcionálható – olvasható az adatvédelmi biztosi hivatal közleményében. Mint hozzáteszik, a polgárok nem kötelesek a pártaktivistákat beengedni otthonaikba és felelni azok kérdéseire, ez kizárólag személyes akaratuktól függ.
Az adatvédelmi biztos megnyilatkozásának apropója, hogy egyre több polgár fordult hozzá azzal a panasszal, hogy pártaktivisták zaklatják őket és a privát szféra védelmének elvét is megszegik.
A polgárok aggodalma különösen kifejezésre jut azon tény kapcsán, hogy számos pártaktivista a háztól házig folytatott kampány, de az elektronikus kommunikáció során is visszaél személyes adataikkal.
A Szabad Magyar Szó a napokban számolt be arról, hogy a zentai polgárok a helyi VMSZ pártaktivistáira panaszkodtak, akik vasárnap délben és az ebéd utáni pihenő során sem hagyták őket békén, csöngettek, kopogtak és kérdeztek, ráadásul egy kész lista alapján házaltak. Erről itt írtunk:
Egy VMSZ-es házaló őszinte csacsogása
„A VMSZ a kampányban kiáll amellett, hogy a mi jelöltünk, Aleksandar Vučić már az első körben megnyerje az elnökválasztást” – Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének szavait nagyon komolyan vehették a zentai VMSZ pártaktivistái, akiknek a munkájára egyre több panasz érkezett a szerkesztőségünkbe.
A biztos emlékeztet rá, hogy több alkalommal is figyelmeztette az illetékes szerveket és a közvéleményt is, hogy a polgárok a pártok egyes tevékenységeit zaklatásként élik meg és nincs olyan jogszabály, ami megvédené őket a pártaktivisták házalásától.
„Ami azon gyanút illeti, hogy a pártaktivisták a hivatalos választói névjegyzék adatait és más személyes adatokat használnak, a biztosi hivatal többször is felhívta rá a figyelmet, hogy ez bűncselekmény, amelynek elkövetőjét akár három év börtönre is ítélhetik” – áll a közleményben.