Az éj leple alatt ismeretlenek Szerbia több városában is hamis matricákat ragasztottak ki, amelyeken Saša Janković fotója látható, s ezen kívül szintén hamis szóró- és röplapokkal terítették be a várost: ezek Saša Radulović, Ljubiša Preletačević Beli, valamint szintén Saša Janković fotója szerepel.
Az elnökjelöltek kampánystábjai közölték, hogy hamis és piszkos kampányról van szó, és jelezték, semmi közük sincs az éjszakai akcióhoz. A hamis kampány célja pontosan az, hogy feldühítse a polgárokat, hogy az említett jelöltek még a kampánycsend ideje alatt sem hagyják abba a népszerűsítésüket. A kampánystábok a Szerb Haladó Pártot vádolták meg a hamis kampány megszervezésével. A matricákat az autók szélvédőire, az ablakokra, az ajtókra, a bejárati kapukra ragasztották, s a polgárok arra panaszkodtak, hogy nagyon nehezen tudják eltávolítani őket.

A Ne da(vi)mo Beograd kezdeményezés képviselői elmondták, hogy a főváros központjában levő községekben valakik a kezdeményezés nevében hamis szórólapokat osztottak szét, amelyeken az szerepelt, hogy a kezdeményezés felszólította az embereket, hogy vegyenek részt az április 2-ai szerbiai elnökválasztáson. (Forrás: autonomija.info)