Jacob Roggeveen tengernagyot és felfedezőt bízta meg a Holland Nyugat-Indiai Társaság, hogy a déli féltekén expedícíót folytasson és megtalálja a „Terra Australist”, a feltételezett déli szárazföldet. 1721 augusztusában vágott neki az útnak három hajóval. Az Atlanti-óceánon indult dél felé, megkerülte a Horn-fokot, kiért a Csendes-óceánra, majd rábukkant egy aprócska szigetre – éppen húsvét vasárnapján, 1722. április 5-én. Sok fantáziája már nem maradt a hosszú hajózás után, így a szigetet egyszerűen Húsvétnak nevezte el.
A holland hajósokat különös kőszobrok egész sora fogadta, de a sziget nem volt lakatlan: az őslakosok polinéz leszármazottak. A polinéziai szigettenger népe nagyon szeretett hajókázni és új területeket benépesíteni: így jutottak el valamikor i.sz. 300-500 között a Húsvét-szigetre is, amit ők Rapa Nui-nak neveztek el. Hamar benépesítették a szigetet, sőt túlságosan is, olyannyira, hogy feltehetően az lett a vesztük. No meg az, hogy az erdős szigetről teljesen kiirtották a fákat.
A szobrok is megörökítik, hogy egyszer csak megjelent a „hosszú fülűek” népcsoportja, akik a „rövid fülűek” ellenségei lettek. A jövevények terjesztették el a madáristen, Makemake kultuszát. Belháborúk törtek ki, és az ökológiai katasztrófa mellett egymást irtó népesség lényegében saját magát is felszámolta: alig pár százan maradtak, mire az európaiak felfedezték a szigetet. Aztán a perui rabszolgakereskedők elhurcolták a túlélők nagy részét, s így a XIX. század közepére alig száz bennszülött maradt.
A sok pusztítás mellett volt valami, amit rendkívüli szenvedéllyel szerettek építeni az őslakosok: az óriási kőszobrokat. A mindössze 163 négyzetkilométernyi szigeten eddig 887 ilyen rejtélyes szobrot tártak fel, többségét a szárazföldön, de az 1960-ban Chilében történt földrengés után a szigeten cunami pusztított, így a tengerbe is kerültek szobrok. A saját nyelvükön moai névvel illetett szobrok valószínűleg a törzsfőnököket és az ősöket ábrázolják és többségük 1200 és 1500 között készült. A part felől tekintenek a szárazföld belseje felé és mesterséges emelvényen állnak. A legnagyobb moai tíz méter magas és 75 tonna. A kőbányában maradt leletek alapján következtetni lehet a szobrok készítésére meg a szerszámokra, de több befejezetlen szobrot is találtak ott. Ezek alapján arra jutottak, hogy fekvő állapotban faragták ki és a helyszínen állították fel őket. A monumentális szobrok mozgatásával kapcsolatban még mindig nincs egységes magyarázat. Mint ahogy a fejükön viselt „kalapokról” sem, amelyek a legújabb értelmezések szerint frizurák vagy kontyok, és csak annyi biztos, hogy nem a szobrokkal együtt faragták ki őket, hanem utólag rakták rájuk az akár 12 tonnás kődarabokat. Csak az a rejtély, hogy hogyan.
A szobrok többnyire csak fejként ismertek, de már száz évvel ezelőtti régészeti feltárások is bizonyították, hogy a szobroknak törzsük is van, a föld alatt.
A Húsvét-sziget másik érdekessége a méretéhez képest túl nagy repülőtér: a kifutópálya lényegében elér az egyik parttól a másikig. A világ legtávolabbi repterén az Egyesült Államok épített hosszú kifutópályát, mégpedig az űrsikló-program keretében. Ez lett volna a másodlagos, vészleszállóhely a Vandenberg támaszpontról felszálló űrsiklók számára. Erre a célra azonban sosem használták, viszont azóta a sziget a nagy utasszállítók számára is elérhető, így még több turista érkezhet.
Az 1888 óta Chiléhez tartozó tartomány lakossága főleg az idegenforgalomból él. A sziget 40 százalékán a Rapa Nui Nemzeti Park terül el, amely 1995 óta a világörökség része. 1989-ben Chile az egész területet történelmi emlékhellyé nyilvánította. A sziget az emberlakta településektől legmesszebb lévő hely a világon.
A sziget élővilága nem túl változatos: eredetileg csak madarak éltek rajta meg egy polinéziai patkányfajta. Az ember telepítette be a tyúkot, ami most is fontos háziállat. A XIX. század közepétől megpróbáltak nyulakat is honosítani, de sajnálatos módon az őslakosok pár évtized alatt felfalták az összeset. Azóta legfeljebb csak behozatali csokinyuszijuk van – húsvétkor.