1896. április 6-án, húsvét hétfőn I. György görög király megnyitotta az I. nyári olimpiai játékokat Athénban.
Az újkori olimpiák ötlete Pierre de Coubertin bárótól származott: 1894-ben kongresszust hívott össze a Sorbonne Egyetemen tizenegy támogató ország részvételével, hogy feltámasszák az ókori olimpiai játékokat. Az időpontra nézve 1896-ot javasolta, amiben meg is egyeztek, de a helyszínről nem sikerült dönteni. Csak később esett a választás Athénra. Megalapították a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot is, az első elnöknek Görögország képviselőjét, Demetriusz Vikelaszt választották.
A felkészülés nehézkesen haladt, főleg pénzhiány miatt, és volt olyan szakasz, amikor annyira lemaradásban voltak a görögök, hogy majdnem Magyarországhoz került át a rendezési jog. Budapest a millennium miatt került szóba.
Az első olimpián 14 nemzet vett részt 241 versenyzővel. Nők akkor még nem indulhattak. Magyarországot hét sportoló képviselte. Az első helyezettek ezüst medált kaptak, oklevéllel és olajággal, a második helyezetteknek réz medál járt babérral és oklevéllel, a harmadik helyezettek – nos, ők nem kaptak semmit.
Momčilo Tapavica (Fotó: Wikimédia)
Kilenc sportágban rendeztek versenyeket: atlétika, kerékpározás, vívás, torna, lövészet, úszás, tenisz, súlyemelés és birkózás közül lehetett választani, és egy személy több sportágban is elindulhatott. Így tett Tapavicza Momcsilló, aki birkózott is, teniszezett, súlyt emelt. Igazi „multifunkciós” sportoló volt. Teniszezésben bizonyult legjobbnak, harmadik helyezett lett és máig ő az egyetlen, akinek sikerült Magyarország számára olimpiai érmet nyernie ebben a sportágban. Momčilo Tapavica (annak idején államnyelvre magyarítva írták a nevét: Tapavicza Momcsilló) a Szenttamás melletti Nádalján született. Szegeden a Magyar Királyi Állami Főreál Iskolában érettségizett, majd Budapesten tanult építésznek, és természetesen a magyar csapatban lépett fel. Később építészmérnökként is nagyon sikeres lett, sokat dolgozott Újvidéken, Montenegróban, Porečban és külföldön is. Legismertebb középülete a Szerb Matica újvidéki székháza.
Érdekes, hogy a magyarországi Nemzeti Sport hogyan viszonyul az olimpiai érmek „magyarságához” (Tapavicza Momcsilló 112 esztendeje vár egy hölgy partnerre…). Miközben Momčilo Tapavica athéni harmadik helyét „természetesen” magyar éremként könyveli el, addig a vajdasági Szeles Mónika 2000. évi bronzérmét amerikainak tartja – mindkét esetben a zászlók alapján, holott Szeles természetesen magyar nemzetiségű, Tapavica pedig szerb volt. A Svájcban élő Bacsinszky Timea (apja romániai magyar, anyja magyarországi) 2016-os riói ezüstjéről (női párosban, Martina Hingis oldalán) nem is beszélve, akinek az eszményképe éppen Szeles Mónika volt. De hát ez a magyar sportújságírás felületességének és az állami, ill. nemzeti hovatartozás összekeverésének a bizonyítéka, amiben bizony mások sem ártatlanok.
Az első magyar (zászló és nemzetiség szempontjából egyaránt) olimpiai aranyat az ugyancsak mérnöknek tanuló Hajós Alfréd szerezte úszásban, egyszerre kettőt is, és ezzel Magyarország első olimpia bajnoka lett. Amikor I. György személyesen váltott szót a bajnokokkal, Hajós Alfrédtól német nyelven azt kérdezte: –Hol tanult meg ilyen remekül úszni? Ő pedig így válaszolt: –A vízben, felség!
Hajós Alfréd később építészetből újra sikeres olimpikonnak bizonyult. Pierre de Coubertin ugyanis kitalálta, hogy az olimpiákon művészeti versenyek is legyenek, s ezért olyan alkotásokkal lehetett pályázni, amelyek valahogyan összefüggésben álltak a sporttal. 1948-ig voltak érvényben ezek a művészeti versenyek. Hajós Alfréd 1924-ben építészetből nyert második díjat. Az olimpiák történetében rajta kívül csak az amerikai Walter W. Winansnek sikerült sportolói és művészeti díjat is nyernie, ő a lövészet mellett szobrászatban jeleskedett.
Volt olyan ötlet, hogy az olimpiákat azontúl mindig Athénban rendezzék, de aztán másként alakult: az olimpia 1900-ra már „elígérkezett” Párizsba, s végül csak 2004-ben tért vissza egyszeri vendégszereplésre Athénba.
