Mielőtt utolsó megállójából, az ír partoktól elindult volna a Titanic New York felé, az egyik kazánfűtő meglógott a hajóról. Biztosan rossz előérzete volt.
A Titanic nem csupán luxushajónak készült, feladata postaküldemények szállítása és áruszállítás is lett volna. A nevében az RMS a Royal Mail Ship (vagy Steamer), Királyi Postahajó jelzete. Bár brit hajóként él a köztudatban, és valóban Nagy-Britanniában épült, sőt a személyzet is brit volt és brit zászló alatt hajózott, ám tulajdonosa amerikai befektetőcsoport volt: J.P. Morgan állt a társaság élén.
Mikor a Titanic megépült, nem tartottak avatási szertartást, nem csapkodtak pezsgőt az oldalához, a White Star Line hajótársaságnak egyszerűen nem volt szokása ez a szertartás, egyetlen hajójukkal sem csinálták.
Első és utolsó útjára 1912. április 10-én indult Southamptonból, megállt a franciaországi Cherbourgban, majd az írországi Queenstownban, ahol főleg kivándorlók szálltak fel, akik Amerikában akartak új életet kezdeni. Április 11-én az ír kikötőből vágott neki az óceánnak New York felé. Az utasok első-, másod- és harmadosztályra válthattak jegyet. A legolcsóbb jegy 36 dollár körül volt, a legdrágább luxuslakosztály 4500 dollárba került. Ez mai viszonyok között 83 000 dollárnak felel meg. Az ár tartalmazta az étkezést, minden osztályon, természetesen óriási különbséggel. A harmadosztályon egyszerű leveseket, krumplit, sertéshúst, egytálételeket kaptak az utasok. Az első osztály kínálata pazar volt, a vacsorák akár tíz fogásból is álltak, köztük osztriga, lazac, libamáj, galamb és sült bárány, vesepecsenye, mindenhez természetesen borok és pezsgő. Az utolsó nap desszertnek többek között Waldorf pudingot is lehetett enni, ami a hajóval együtt sírba szállt, a hajótársaság saját specialitása volt és nem maradt meg a receptje. A nap közbeni szórakozásról úszómedence, törökfürdő, kinti és beltéri játékok sora, könyvtár, zenekar, kávéház gondoskodott. A szerencsejáték lehetősége abból állt, hogy meg kellett tippelni, mennyi utat tesz meg a hajó a következő 24 órában. Saját újságot is nyomtattak, Atlantic Daily Bulletin címmel, ami a távírónak köszönhetően friss hírekkel szolgált, a hajó társasági eseményeiről is beszámolt és közölte az aznapi menüt.
A jégheggyel való ütközés április 14-én, húsz perccel éjfél előtt történt és mindössze 37 másodperc telt el annak észlelése és az ütközés között. Az S.O.S. jelet csak négy évvel korábban vezették be, így a Titanicról még a régi CQD jelet is küldték az S.O.S-sel együtt. Több, környéken tartózkodó hajó vette is a jelet, de végül a Carpathia indult segítséget nyújtani, mert az tudott leghamarabb odaérni. A Titanictól mindössze néhány mérföldnyire tartózkodott ugyan egy hajó, de mivel megálltak éjszakára, a távírót is kikapcsolták.
A szerencsétlenül járt hajó két óra és negyven perc alatt süllyedt el. A harmadik és negyedik kémény között kettétört, úgy merült a 4 kilométeres mélységbe.
A mentőcsónakok száma papíron, az engedélyezéshez elégnek bizonyult, megfelelt a Brit Kereskedelmi Tanács szabályainak. Mivel a hajó mérete többszöröse volt a Tanács szabályaiban szereplő átlagos hajóméreteknek, lehetett gondolni, hogy nem megfelelő így a mentőfelszerelés, de a hajótulajdonos nem óhajtott többet tenni, mint ami a szabályzatban elő volt írva. A sétafedélzet méretét sem akarták csökkenteni a több csónakkal és az utasokat sem elijeszteni azzal a látszattal, hogy bizonyára nem biztonságos a hajó, ha sok mentőcsónakot szereltek fel rá.
Az áldozatok pontos számát nem lehet tudni, mert végső utaslista csak a hajón készült, indulás után. A jegyeket bármelyik hajózási irodában, az utolsó percben is meg lehetett venni. A teljes és pontos utaslista így a hajóval együtt odaveszett. A hivatalos adatok 1517 halálos áldozatról szólnak.
Az utolsó percben leszálló kazánfűtő mellett volt más szerencsés sorsú utas is, akiknek bár megvolt a jegyük, mégsem tartózkodtak a fedélzeten. Milton S. Hershey csokoládégyáros, J.P. Morgan, Guglielmo Marconi, Alfred Gwynne Vanderbilt, mind betegség miatt vagy más okból, de lemaradtak a hajóról. Vanderbilt számára bizonyára ez a végzet volt megírva, mert három évvel később az RMS Lusitania tragédiáját már nem élte túl.
A Titanic roncsait egy amerikai-francia kutatócsoport találta meg 1985-ben. Több tárgyat és roncsdarabot a fedélzetre hoztak, de magának a hajónak a kiemelése lehetetlen vállalkozásnak bizonyul. A Titanic annyira rossz állapotban van, hogy néhány évtizeden belül nemcsak összeroppan, de száz éven belül végleg el is fog tűnni; többek között a vasszerkezetet pusztító baktériumtörzsek miatt.
Húsz évvel ezelőtt készítette el James Cameron irdatlan költségvetéssel Titanic című filmjét, amely 11 Oscart söpört be. A film nem volt mindenkinek kedves. Az egyik túlélő, Millvana Dean, aki mindössze két hónapos volt a katasztrófa idején, azzal utasította vissza a bemutatóra szóló különleges meghívót, hogy neki már az 1958-as filmváltozat ( A Titanic éjszakája) is éppen elég volt. Millvana Dean az utolsó túlélője lett a Titanicnak, 2009-ben halt meg.
Öt évvel ezelőtt, a századik évfordulón emléktúrát szerveztek a Titanic útvonalán, az MS Balmoral fedélzetén az 1300 utas között főleg a hajó rajongói, de a Titanic túlélőinek leszármazottai is utaztak. Az utazás rosszul kezdődött, mert az egyik utas hirtelen rosszul lett és vissza kellett fordulni, de a Balmoral teljesítette a küldetést, megemlékezést tartottak a Titanic elsüllyedésének helyén és végül sikeresen behajóztak New York kikötőjébe. Éppen száz évvel a Titanic tervezett érkezése után.
Lehet, hogy a Titanic szerencsétlen sorsa vált a leghíresebb történetté, de egyáltalán nem ez volt a legnagyobb hajókatasztrófa. 1945. január 30-án egy szovjet tengeralattjáró süllyesztette el a menekülteket szállító Wilhelm Gustloff hajót, amikoris 9400 ember lelte halálát, főként civilek.
