Allen Dullesnek, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójának utasítására 1953. április 13-án megkezdődött a szupertitkos MKUltra program, melynek célja a tudatbefolyásolás tökéletes módszerének kifejlesztése volt.
A program előzménye a háború után, az „Iratkapocs” fedőnevű, náci tudósok kimenekítését célzó akcióhoz kapcsolódó három kutatás volt, Chatter, Bluebird és Artichoke kódnévvel. Mindegyike az emberi elme befolyásolását tűzte ki célul, és olyan náci kutatók is dolgoztak a programokban, akik korábban akár a haláltáborokban kísérleteztek embereken. Ezen kezdeti lépések után jött az igazi nagyágyú, az MKUltra.
Mivel az információk szerint a Szovjetunió már az 1940-es években kikísérletezte a hatékony igazságszérumot, a CIA sem akart lemaradni. Még ki is bővítette kutatási célját és egyenesen olyan „szuperügynököt” akart kifejleszteni, aki tökéletesen befolyásolható, a vallatások alkalmával nem beszél, a memóriája törölhető és akármikor bevethető úgy, hogy lehetőleg maga se tudja, mit művel. Pont, mint a „Mandzsúriai jelölt”, ahogy azt a későbbiekben egymás közt is becézték a „Cégnél”. A rendelkezésre álló eszközök közül mindennel próbálkoztak, amivel csak lehetett a kor vegyészeti, orvosi, fizikai eredményeinek megfelelően. A marihuána és az LSD csak az ártalmatlanabbak voltak a bevetett kábítószerek közül. Olyan keményebb cuccok is szerepeltek a kínálatban, mint a BZ nevű hallucinogén, ami hivatalosan is vegyi fegyver, vagy a heroin, meszkalin, különböző amfetamin-származékok, nyugtatók, altatók. Néha egyszerre többet is beadtak az alanynak, például altatót amfetaminnal. Elektrosokk, alvásmegvonás, sugárhatások, hipnózis, mesterséges kóma, csak néhány az alkalmazott egyéb módszerekből. A kísérletekben megpróbálták kidolgozni a távbefolyásolás művészetét, a gondolatolvasást, telepátiát és még teleportációval is megpróbálkoztak.
A legtutibb az volt az egészben, hogy az alanyok közül sokan nem is tudtak róla, hogy éppen kísérleti nyulak. A hadsereg és a CIA titkos megegyezése alapján százakon kísérleteztek drogokkal vagy egyéb módszerekkel. A katonákból ugyan nem lettek szuperhősök, szerencsésebb esetben megúszták rosszulléttel, betegséggel, viszont volt olyan, akinek a karrierjébe vagy az életébe került az „agymosás”. A CIA nem állt meg a hadseregnél, civileket is bevetett a cél érdekében, tudtukon kívül. A szerencsésebbek túlélték, de volt, aki nem. Kórházak, egyetemek, kutatóintézetek, börtönök segítségével szerezték az alanyokat, illetve ott is végezték a kísérleteket. Mikor a kutatók egyre jobban belemerültek az egyre valószínűtlenebb ötletek kidolgozásába, előfordult, hogy még egymáson is kísérletezgettek. Nyilván a kolléga volt legközelebb, így vagy egymást is teljesen megbolondították vagy akár a halálba is üldözték, mint azt a legismertebb példa, Frank Olson esete mutatja. Olson CIA-alkalmazott volt, aki biológiai fegyverekkel kísérletezett. Talán nem volt népszerű, vagy csak fel akarták kicsit dobni a kollégák: tudtán kívül kapott egy kis LSD-t, amire rosszul reagált. Annyira, hogy néhány nappal később a csukott ablakon keresztül kiugrott a tizenharmadik emeletről.
Az MKUltra 1973-ig létezett, igaz, addigra már erősen lecsökkentett formában. A Watergate-botrány keltette pánikhangulatban a CIA akkori igazgatója, Richard Helms jobbnak látta, ha semmi nyoma nem marad a projektnek és megsemmisítette az összes aktát. Csak olyan iratok maradtak meg, amelyek véletlenül máshol voltak. Egyes kutatások azt feltételezik, hogy az MKUltra sikeresen fejlesztett ki merénylőket például Robert Kennedy és John Lennon ellen. Mások sejteni engedik, hogy a kutatások valójában sosem zárultak le, még most is folynak, csak más álnév alatt. Az MKUltra pontos eredményeit, becsavarodott vagy meghalt áldozatainak számát nyilván sosem fogjuk megtudni.
Az MKUltra témája feldolgozásra került azóta sok helyen, megihlette Stephen Kinget, Robert Ludlumot (Jason Bourne könyvek) és Hollywoodot is, ahol olyan filmek alapjául szolgált, mint az Összeesküvés-elmélet vagy a címben említett Kecskebűvölők.
