A törökországi népszavazás megsemmisítésére vonatkozó kérelmet adott át kedden a legnagyobb ellenzéki párt. Mint azt Bülent Tezcan a Republikánus Néppárt alelnöke közölte, a referendum végeredménye nem legitim, ezért minden jogi eszközzel igyekeznek azt érvényteleníteni.

A népszavazáson a törökök arról az alkotmánymódosításról nyilatkoztak, amelyek lényegesen kibővíteni Erdogan elnök hatásköreit, az előzetes eredmények szerint 51,18 százalék ezt támogatta, 48,82 százalék ellenezte. Az ellenzék szerint az eredmény azért elvitatható, mert számos szabálytalanság történt, így például a támogató szavazólapok között számos papíron nem szerepelt pecsét.