Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Koalíció Pártjának küldöttségével találkozott kedden. Ez alkalommal kijelentette: a Fidesz-KDNP szlovákiai, felvidéki partnerszervezete az MKP, „ez így volt, így van és így is lesz“ – tudósít a pozsonyi Új Szó. Erre reagálva Debnár Klára, a Híd szóvivője közölte: Fidesz úgy döntött, hogy ignorálja azt az új helyzetet, ami a Híd párt létrejöttével állt elő a szlovák politika színpadán. Ignorálja a magyar nemzetiségű választók akaratát is, akik az elmúlt parlamenti választásokon a Híd pártot támogatták.

Debnár eredménytelennek és „skizofrénnek” nevezte a magyar kormány azon döntését, hogy csak a parlamenten kívüli párttal hajlandó kommunikálni, s egyszersmind a magyar kisebbség helyzetének javítására hivatkozik. Ha a Fidesz szándékai őszinték, nem kommunikálni egy koalíciós párttal legalábbis nem logikus – tette hozzá.

Ha eddig a történet ismerős volt és érdekes párhuzamot mutatott a vajdasági helyzettel, akkor van még egy meglepetésünk: a Fidesz gazdaságfejlesztési programot ad a felvidéki magyaroknak, amelynek megvalósításában szintén az MKP lesz a partnerük.