A Szerbiai Belügyminisztérium akciója során hétfőn 16 vámhivatalnokot és egy vállalat felelős személyét tartóztatták le – valamennyiüket azzal gyanúsítanak, hogy 11,5 millió euróval megkárosították a szerb költségvetést.

„A Belügyminisztérium ismét bizonyította eltökéltségét, hogy a korrupció, a szürkegazdaság és a bűncselekmények megfékezésében. A bűnügyi osztály egyéves intenzív munkájának köszönhető ez az eredmény. Ennek az akciónak a jelentősége többszörös, ugyanis a gyanúsítottak letartóztatása mellett, sikerült megállítani a szerb költségvetésnek a további megkárosítását” – olvasható Nebojša Stefanović belügyminiszter közleményében, amelyben kiemelte, a vámhivatalnokokat azzal gyanúsítják, hogy mintegy egy éven át, a külföldről érkező árút, elsősorban cigarettát, fiktív papíroknak köszönhetően úgy hozták be, hogy azok után nem kellett adót, vámot és egyéb illetékeket fizetniük.

Az őrizetbe vett vámhivatalnokokon kívül – M.N. (1964), LJ.J. (1969), S.B. (1972), V.R. (1960), R.K. (1978), O.S. (1959), Lj.S. (1961), A.V. (1963), S.P. (1958), P.J. (1963), N.O. (1985), S.V. (1962), V.P. (1965), V.N. (1962), M.B. (1962) és D.M. (1961) – a rendőrség letartóztatta a Koko šoping cég vezetőjét, D. T.-t (1955). Valamennyiüket azzal gyanúsítják, hogy 2015 decembere és 2016 szeptembere között bűncselekményt követtek el. A rendőrség szerint összesen 832 923 karton cigarettát, valamint parfümöket értékesítettek a feketepiacon.