Én csak a halálnak
vagyok a fia
senki hatalma
nem védhet engem
vándorló sorsom
verik a szelek
az óvó szemek
másnak remélnek
rövid az életem
s hosszú az utam
minden lépésem
száz évig fájhat
népek és idők
nyomják a vállam
a lábom súlya
nincs e világban
az idő végzete
nézi az utam
ebben a sorsban
ködbe vész minden
életem útja
sivatag és puszta
s a végtelen idő
a halál hamuja
talán az utolsó
időben járok
vak idő sodra
viszi az utam
nehéz a lábom
és súlyos a terhem
legbelül vérzik
a történelem
és küld a halál
idővel járni
oda kell érnem
még este előtt
de mi az idő
ebben a létben
ahol a halál
csak életnyi csend.
Szabadka, 1988–1995
