Ez alkalommal kérdezem Aleksandar Vučić kormányfő-államfőt: a párthovatartozást többre értékelik egy munkás odaadó, áldozatvállaló viselkedésétől és szakmai hozzáértésétől? – teszi fel a kérdést Slaviša Radisavljević a verseci Október 2-a közvállalat dolgozója nyílt levelében, amely a Danas napilapban jelent meg. A levelet teljes egészében közöljük:
„Slaviša Radisavljević vagyok, 22 éve a verseci Október 2-a közvállalat dolgozója, pótkocsis tehergépkocsi sofőrként.
- április 10-én bárminemű magyarázat nélkül munkaszerződés-módosítást kínáltak fel nekem, amellyel kézi fűnyírói munkakörbe helyeztek át, amivel közel 11 ezer dináros fizetéscsökkenés is együtt járt. Az okot firtató kérdésemre vállvonogatás és a következő válasz érkezett: Fentről szóltak ide. Eddig a „fentig” mindeddig nem sikerült eljutnom, vagyis a jelenlegi (megbízott igazgatóhoz, az SZHP káderéhez). Biztos vagyok benne, hogy neki semmi kifogása sincs a munkavégzésemmel kapcsolatban, magánemberként pedig egyáltalán nem is ismerjük egymást.
Kérdezem én: ez az igazságosság, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása? Az elmúlt 22 év alatt az ellenkezőjét kellett volna tennem, mint amit valójában tettem? Ez pedig a következő volt: soha nem késtem el a munkából, mindig időre elvégeztem minden munkafeladatomat, az autót soha nem parkoltam le piszkosan, rendetlenül. Soha nem loptam az üzemanyagot, az olajat és más módon se károsítottam meg a gyárat. Az üzletfelekhez időre érkeztem, néha egész éjjel vezettem, téli szolgálatban vettem részt kifogások nélkül, számtalan humanitárius akcióban vettem részt. Minden kollégámnak segítettem és itt voltam, hogy segítsek. Mindezt megerősíthetik feletteseim, legalábbis azok, akiknek van bátorságuk elmondani véleményüket és minden őszinte dolgozó, akik el se hitték, hogy mindez pont velem történt meg.
Vajon ennek az ellenkezőjeként kellett volna viselkednem, ha egyszer azt látom, hogy ma más személyiségjegyeket értékelnek, nem pedig valaki munkáját is tisztességét? Azt értékelik, hogy ki árulja be a másikat gyorsabban, erősebben, jobban, ki köpködi le a kollégáját jobban és ezért jutalmat kapnak. Vagy pedig egész nap zsebbe tett kézzel és mobiltelefonját nyomkodva tölti az időt. Azt értékelik, ki a Szerb Haladó Párt nagyobb híve, minden bizonnyal azért „jutalmaztak” mert egyetlen pártnak sem vagyok a tagja.
Olyan információt kaptam, hogy „ott fenn” nem tudtak velem mit kezdeni, miután a kamionom elromlott. Ez nem igaz, mert a munkaszerződés módosításának aláírásakor a gépkocsi üzemképes volt. Kivéve, ha az illetékesek látnokok voltak és előrelátták, hogy a kamion később meghibásodik. Kollégáim közül azon a munkahelyen maradtak olyanok, akiknek azonos az iskolai végzettségük, vagy esetleg általános iskolai végzettségük van, úgyhogy ez sem lehet az ok. Annak ellenére, hogy a legtöbb munkaévvel rendelkezem, a legrosszabb járművet vezettem és minden erőmmel törekedtem azt üzemkész állapotban tartani és sokszor vittem saját bőrömet a vásárra a hibás gépkocsi miatt. Ezek után pedig, ahelyett, hogy jutalmat vagy legalább dicséretet kapjak, áthelyeztek egy félszakképzett munkahelyre, degradáltak és megaláztak, rákényszerítve, hogy távozzak a vállalatból, ahol 22 év munkát és tudást fektettem be.
Elvált vagyok, két csodálatos kislány édesapja. A tartásdíjat állandó és nem százalékos összegben fizetem. A legújabb bérelszámolás után, ha levonom a tartásdíjat, a szakszervezeti költséget, a kommunális költségeket, a fizetésem 1600 dinár.
Szeretném ezt az 1600 dinárt jelenlegi igazgatómnak adni, aki november 3-án lépett erre a tisztségre. Őt is „fentről” nevezték ki. Loznicán született, a belgrádi Parking servisnél dolgozott jogi és pénzügyi kérdésekkel megbízott igazgatóként. Versecen senki se ismerte őt, még a verseci SZHP tagjai sem, akik a képviselő-testületben megszavazták, hogy a város legnagyobb közvállalatának megbízott igazgatója legyen. Ezért szeretném ezt az 1600 dinárt, amit havonta megkeresek, igazgatómnak ajándékozni burekre és jogurtra, tekintve, hogy minden nap utazik Belgrádból Versecre, a munkahelyére és útközben biztosan megéhezik.
Annak ellenére, hogy többször is érdeklődtem feletteseimnél a gyengébben fizetett munkahelyre történt áthelyezésem okairól, konkrét választ a mai napig nem kaptam. Amit sikerült kinyomozni és megtudni, azt rótták fel nekem, hogy két hónappal ezelőtt, a fuvar befejeztével és a kamion leadása után a disztribúciós központban, ott véletlenül találkoztam a cég korábbi igazgatójával (a közelmúltig a városi SZSZP szervezet elnöke), aki jelenleg nyugdíjas és vevőként jött a cégbe. Kezet ráztunk és pár szót váltottunk, ahogyan az civilizált emberek és volt kollégák között szokás. Ezt azonban a „belső ellenőrzés” és a „fentiek” nem tolerálják.
Ezért ez alkalommal kérdezem Aleksandar Vučić kormányfő-államfőt: Az emberi értékek egyetlen mércéje a tagság az SZHP-ben, vagy pedig példás, becsült munkásnak lenni? Vajon a párthovatartozást többre értékelik egy munkás odaadó, áldozatvállaló viselkedésétől és szakmai hozzáértésétől?
Keserű szájíz marad, miután rájössz, hogy a közvállalatokban dolgozók féltik munkahelyeiket és egy szelet kenyér megőrzéséért készek a különböző megaláztatásokat is elviselni. Készek hazudozni, kavarni, mindent megtenni, hogy „a szomszéd tehene is megdögöljön”. Az olyan vállalatokban pedig, ahol a félelem és megalázkodás légköre uralkodik, ahol állandóan újabb munkahelyi besorolásokkal fenyegetőznek – nincs boldogulás és haladás.
Nem vár fényes jövő arra az országra sem, amely szabad polgárok helyett a párt szolgáinak hadseregét jutalmazza.
