Levél U. J.-nak
Sarkosan, elválólag
Nagy László-metrumok, kockás füzet, öl;
ki tudta akkor, hogy nálad is öl
a kór majd, elvág utólag
mindent,
nem
– tékozold mennyre szitkaid, Jóska!
Villanófényben az elragadás.
Kummogó nevetés, gyógyszer, kis korty,
karoló s hárító kéz: te drága, no
tiltja az orvos.
A jajt is?, a tiport
hónapokat, a torpanó
kedvet miért nem? Hasztalan már a szigor most:
lázadsz szomorún.
Magamról szólok már, Jóska. Derűm
oda.
Mégis-derűdet kérem – nékem egy tünde rím
se jut, vagy ha: szókaloda.
Mindegy. Tüzed. Lobogód.
Honnan a zendülő irgalom benned?
Magamról szólok már, dudva kiver.
Kockás füzet, öl, karolás, lobogó tűz, dadogás.
Elvágólag a metrum, a kór – nem.
Vakogok bele.
Belevakogok, Jóska!
