1967 – megkezdődött Magyarkanizsa (akkor: Kanizsa) községben a kőolaj kutatása,
1967 – a kőolajkutató vállalat (Naftagas) elhelyezett egy barakképületet Oromhegyesen (tudni kell azt is, 1964-ig a település Zenta járáshoz tartozott, akkor alakultak meg a községek, így került a falu Magyarkanizsa községhez, de a neve nem változott, hivatalosan mindenkinek Senćanski Trešnjevac néven kellett illetnie, magyarul azt sem lehetett mondani Zentai Cseresznyés – az Oromhegyes név pedig szentségtörésnek számított –, az itt lakók között egyre inkább elterjedt a Szentyánszi Tresnyevác, röviden Tresnyevác névváltozat, amit az idősebbekből máig sem lehetett kiirtani) a Horváth János és a Temető utcák sarkán,
1968 – Velebit település mellett bekövetkezett az első sikeres (pozitív) fúrás, elnevezték az egész területet Velebit Kőolajmezőnek,
1968 – hogy személy- és tehergépkocsikkal is megközelíthető legyen a kőolajmező, elkezdték a faluba vezető út és a főutca aszfaltburkolattal történő lefedését, ehhez pedig a Telecskai dombok peremén a kb. 25%-os lejtőt óriási mennyiségű föld (homokos sárgaföld) eltávolításával átalakították 15%-nál is enyhébbé. Az így kialakított vályúszerű alakzat mindkét oldalát beborították téglákkal,
1968 – a kőolajkitermelő vállalat megállapodott a falu és az iskola vezetésével, hogy a falu végén levő iskolaépületet megkapják, cserébe segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a templom melletti kisebb objektum helyén és a mellette levő üres területen felépítsék az új, nyolcosztályos iskola épületét,
1968 – megterveztetik az új, impozáns iskolaépületet (a rossz nyelvek szerint a tervezőmérnök ki sem jött a helyszínre, az egyik szomszédos település kocsmájában készített el minden tervet), így került az épületegyüttes délkeleti széle a frissen kivágott út peremétől kb. 5 m távolságra, míg északkeleten pedig a tornaterem, illetve a melléje álmodott konyha és ebédlő (aminek tetejére szerettek volna elhelyezni egy fürdőmedencét is) 2-3 méterre a dombok természetes peremétől,
1969 – elkészült az új iskola (szeptember elsejétől már ott indult be a munka), emellett a barakképületet is elkapta a falu, ott helyezték el az óvodát, valamint megépült a kőolajkitermelő vállalat igazgatósági épülete is,
1969 – a falu vezetősége visszautasította, hogy a kőolajkitermelő vállalat központi épületét felépítsék az igazgatósági épület köré („nem kell nekünk a faluba emeletes épület”), azaz: hiába találták meg itt az akkori Jugoszlávia leggazdagabb kőolajmezőjét, annak központi épülete Óbecsére (akkor: Becsére) került.
Itt meg kell állni egy pillanatra, mert sok minden nem látszik a puszta tények mögött. Akkoriban a faluban sok ember a kubikolásból élt – nem véletlen, hogy létezik a mondás: A világon mindenki ismeri a kanizsai kubikost és a zentai k….t! (persze, Zentán ugyanezt pont ellentétesen emlegetik) –, ők nagyon furcsán nézegették a lejtő „megcsonkítását”, a meredek falak cementbe rakott téglákkal történő beborítását. Mivel a gyakorlatból jól ismerték a homokos lösz tulajdonságait, kétségeiknek hangot is adtak, azaz elmondták, az így kivágott út meggyengíti a löszfalat, ha pedig víz jut abba, akkor semmi és senki nem tudja majd megállítani csúszását, hiába a szemnek szép borítás, gyakorlati haszna a nullával egyenlő. Úgyszintén elégedetlenek voltak az épületegyüttes elhelyezésével is, ők azt tartották volna helyesnek, ha a lejtőktől távol lett volna az felépítve. Az illetékesek válasza rövid és velős volt: Tudják a mérnökök, hogy mit csinálnak!
Sajnos, nem találtam egyetlenegy fényképet képet sem a valamikori útról, annak lenyeséséről, de még az iskola építéséről sem (ezért kértem fel a falusiakat a Facebookon, amennyiben rendelkeznek ilyen fotográfiákkal, azokat juttassák el számomra). Így csak arra hagyatkozhatunk, amit az iskola tornaterme mögött látunk, illetve egy ma még érintetlen „mélyút”, a Csákó-halomra vezető lehet az összehasonlítás alapja. Ezekből egyértelműen következik, hogy a régi út a dombra valahol, a mai iskola főépületének a vége felé ért fel, de az enyhébb lejtő kialakításának érdekében a Proletár utcától (aki nem tudja, hogy ez hol van, annak segítségül annyit mondhatok, a tűzoltó otthonnal szemben levőtől) a piactérig alakították ki a járműveknek már megfelelő fel- és lejárót.
Több mint 10 évig semmi sem történt. Akkor is csak annyi, hogy az iskolaépület melletti (alatti) ház tulajdonosa – ha már gépkocsit, traktort és mezőgazdasági gépeket vásárolt, amiket valahogyan el kellett volna helyeznie a portáján –, mivel közvetlenül a háza mellett kezdődött az emelkedő, amit semmi másnak, csak gyümölcsöskertnek használhatott, fogta magát, a lejtőből több mint 50 métert lefaragott (egy szintbe hozta a talajt a házával), a derékszögű fal mellé pedig odabiggyesztette a garázst meg a pajtát. Egyesek azt állították és állítják ma is, a falu akkori vezetőinek beleegyezésével tette ezt meg, közülük a ma még élők pedig azt állítják, nem is tudtak róla. E pillanatban mindez lényegtelen, az eredmény egyértelmű, e tevékenységgel tovább gyengítették a lejtőt.
Később, egészen pontosan 1988-ban egyik pillanatról a másikra repedések jelentek meg az iskolaépület falain, amit a szabadkai Építészeti Intézet munkatársai hosszabb ideig ellenőriztek, majd megállapították, a repedések tágulnak, az iskola főbejárata a templom felé, a tornaterem felőli rész pedig a lejtőn lefelé (igaz, kisebb mértékben) süllyed. Feltárással megállapították, hogy az iskola előtti lépcsőbe beépített esővizes betoncsövekből készült csatorna eltörött, a kiömlő víz pedig üregeket hozott létre alatta. Ekkor elvégezték ennek a nagyjavítását, feltöltötték az üregeket, kicserélték a csöveket toldás nélküli műanyagvezetékre. Az épület másik végén észlelt problémák miatt javasolták a további megfigyelést, és lehetőség szerint a tornaterem melletti részen cölöpök és támfalak lehelyezését. Ebből, sajnos, csak a megfigyelés lett elvégezve.
A 2000-es évek elején egy kisebb beavatkozás lett elvégezve, de már 2009-ben ismét probléma jelentkezett. A falu lakosai azt vették észre, hogy a főépület végénél a főutcára néző lejtőborítás egy része lepotyogott, alatta pedig üregeket lehetett látni. Ekkor megállapították, hogy az ott elhelyezkedő WC szennyvízcsatornája törhetett el, amit kijavítottak, az üregeket feltöltötték, a lejtőt azon a részen újra lefedték, csak most betonborítással látták el.
***
A pillanatnyi helyzetről nem tudok mást mondani, mint eddig. Ma kedd, június 13. van. Holnap délelőtt lesz Oromhegyesen a tanácskozás az iskola állapotáról és jövőjéről. Kíváncsi vagyok, a szakemberek mit állapítottak meg és milyen megoldást javasolnak. Remélem, nem elégednek meg a csőtörést kiváltó okként megnevezni, mert – szerintem – maga a csőtörés is következmény, az emberi felelőtlenség, a sorozatos meggondolatlan tevékenységek által előidézett katasztrófa.
Remélem, okosabbak leszünk (még én is) holnap és legközelebb már arról írhatok, mit kellene tennie minden oromhegyesinek és közösségünknek, hogy ezt a helyzetet is átvészeljük!
(a képek Puskás Károly munkái, 2017.06. 02-én készültek, lehet, hogy ma már minden másként néz ki!)
Vendégszerző: Balla Lajos
Megtiltották az oromhegyesi iskola épületének használatát! (FRISSÍTVE)
Szerdáról csütörtökre virradóra csőtörés következett be az oromhegyesi iskolaépület alatt, amit reggel vettek észre. Óriási mennyiségű víz gyűlt össze az ebédlőben, a tornateremben és a pincében, amit a falu önkéntes tűzoltói folyamatosan szivattyúznak ki. A főépület és a tornaterem közötti falakon óriási repedések keletkeztek. Mivel komolyabb veszély is fennáll, így az illetékesek megtiltották az épületegyüttes használatát.
