A B92 tévének, abban az időben, amikor még valódi tényfeltáró és oknyomozó médium volt, készült egy dokumentumsorozata Sav taj folk címmel, amely a turbó folknak nevezett műfaj és a politika viszonyával foglalkozott illetve azzal, hogy az utóbbi hogyan használta fel saját céljaira ezt az igénytelen, széles rétegeket elérő stílust. Ebben a sorozatban hangzott el, hogy azért volt a neve turbó folk, mert az Ibari autóút mentén lévő olcsó kocsmákban és éttermekben dívott eredetileg. A nyolcvanas évek közepéig, amíg a régi Jugoszláviában létezett kultúrpolitika, a műfaj képviselői nem léphettek fel a fővárosban, nekik az útszéli dohányfüstös mulatók maradtak, „taperoló”, pénzt az alsónemű alá dugdosó kéjesen vigyorgó ittas vendégekkel.

Az elmélet szerint Milošević tudatos döntése volt az, hogy az úgynevezett mainstreambe, vagyis a kultúra fősodrába engedte ezeket az előadókat, akik rövid időn belül már stadionokat töltöttek meg, majd később az akkori (meg a jelenlegi) rezsimet kiszolgáló rózsaszín tévé meg a gyomorforgató színes bulvárlapok főszereplőivé váltak. A szerb politikai vezető ugyanis úgy gondolta, ha a nép kulturális igényeit ilyen módon lealacsonyítja és a tömegek a sárban dagonyáznak hétvégi szórakozás gyanánt, akkor egész egyszerűen nem lesz erkölcsi joguk beleavatkozni a nagy politikába. A kísérlet remekül sikerült, míg Slobo és csapata háborúzott, devizatakarékot meg fejlesztési kölcsönt sajátított ki, hiperinflációt kreált és bosnyák meg horvát kollégájával és tettestársával együtt térképeket rajzolt, emberek sorsával játszva, addig Szerbia büszke népe alkoholtól és nemzeti mámortól ittasan üvöltötte, hogy „Ne može nam niko ništa, jači smo od sudbine“.

Ennek a művelődést és erkölcsöket romboló politikának volt és maradt az egyik fő zászlóvivője Ceca. Arkan özvegye, a szerb nemzeti jelkép, akinek a népszerűsége olyan magassságokig terjedt, hogy amikor a férjétől örökölt Obilić labdarúgó klubban történt visszaélések miatt házi őrizetben letöltendő börtönbüntetésre ítélték, a lábán viselt nyomkövető karperec a tini lányok körében divatcikké vált. Ez pedig tökéletesen illusztrálta, hogyan teljesedett be Milošević koncepciója, aki Ceaușescu falurombolását követve a kultúrát és a társadalom értékrendjét dózerolta le földig, éppen úgy, mint ahogyan azt nemrégiben „komplett idióták“ egy belgrádi városnegyeddel tették meg.

Mindez pedig azért jutott eszembe, mert Szabadka központjában a jelenleg a Népszínház társulatainak otthont adó Jadran épülete előtt egy méretes Ceca óriásplakát áll, amely a nemzet csalogányának koncertjét hirdeti. Egészen pontosan az épület előtt helyezték el a reklámot, amely így egyrészt homályba borítja, eltakarja a színházi repertoárt, másrészt, a Városházától a Korzón ebbe az irányba sétálók is láthatják, ez itt a kultúra mostanság. Ennek a kultúra elleni merényletnek pedig igen fontos üzenete van: Szabadkára, a legészakibb magyar városba is betört az Ibari autóút mentén megszületett torzszülött, a műfaj, amellyel Milošević térdre kényszerítette népét. A turbó folk újabb bevetésen van: most a magyarság legnagyobb városa ellen vetették be. A hadsereghez pedig Ceca, az utóbbi időben, a városban rendszeresen fellépő háborús dalnok Baja Mali Knindža mellett csatlakoztak a várost uraló hatalmi koalíció tagjai is. A városi képviselő-testület legutóbbi ülésén nem kis vihart kavart Josipa Ivanković képviselő érvelése, aki szerint „a művelődés területén folytatott munkához nem szükséges különösebb képesítés”. Erre még ráerősített Veljko Vojnić a testület alelnöke is, aki szerint „annak, aki kultúrával szeretne foglalkozni, nincs szüksége különösebb iskolai végzettségre”. Ezzel a kikezdhetetlen érvrendszerrel igyekeztek védeni a tényt, hogy a Lifka Art mozi élére filmes szakember helyett egy közgazdászt helyeztek.

Persze a hatalmi koalíció káderezése csak a jéghegy csúcsa.

A vízszint alatt a város kulturális leigázása zajlik. A városi büdzséből több mint egymillió dinárt kap egy néhány éve életre hívott Zavičajni dani nevű rendezvény, emellett tavaly díszpolgári címet adtak a háborús években hírhedtté vált Matija Bećkovićnak, Palicson utcát neveztek el Brana Crnčevićről, a Városi Könyvtárban pedig Gojko Đogo vendégszerepelt, aki annak idején kijelentette, ha a bosnyákok továbbra is akadékoskodnak, mindet meg kell gyilkolni. A kulturális sokszínűség, a világ különböző országainak kultúráját bemutató Interetno fesztivál tavalyi megnyitó ünnepségén Miroslava Babić a Városi Tanács művelődési felelőse hiányolta a szerb folklór markánsabb jelenlétét a rendezvényen. A sort még folytathatnánk, de minek?

Mindez teljességgel beleillik az országos képbe, ahol a legnagyobb hatalmi párt a Hága által jogerősen elítélt Veselin Šljivančanin egykori JNH-tisztet szerepelteti, udvari tévéként a fenti kultúrszennyet árasztó rózsaszín tévét futtatja és a féligazságokat meg sértegetéseket árasztó bulvárlapokat támogatja. Csak éppen az északi végeken ennek van egy másik célja is: a magyarok lakta térségnek az egységes és oszthatatlan szerb állam ideológiai és kulturális egységébe történő beolvasztása.

Az, hogy Ceca reklámja háttérbe szorította a színház műsorát pontosan jelzi az aktuális hatalom törekvéseit. Színházba, múzeumba, kiállításokra nem kell járni, mulasson mindenki, elhozzák nekünk Cecát. Aki pedig turbó folkra mulatozik, az nem fog majd beleszólni a politikába.

A jegyzet a Családi Kör hetilap 2017. június 9-i nyomtatott számában jelent meg és a lap engedélyével közöljük. Ha szeretné a jegyzeteket időben olvasni, vásárolja meg vagy fizessen elő a Családi Körre.

Fotó: Magločistač